Hagyjuk most magára egyetlen percre adósság elleni harcában a kormányfőt, toljuk félre a háborús lózungokat, s tekintsük a dolgot, az „otthonmentő csomagot” magát. Ez pedig azt mutatja, hogy a kormányzat tucatnyi oknál fogva képtelen az ország gazdasági és mentális gondjait a maguk összetettségében szemlélni és kezelni, ezért minden megoldottnak vélt gond nyomán ezer újabb keletkezik.

Orbán Viktor hétfőn meghirdette a devizaadósok megmentésének egy éve készülő programját, amelyet a Bankszövetséggel közösen dolgoztak ki. A „siker” lényege: megkettőzték a svájci frank árfolyamát. A valódi egyelőre valahol 220 forint körül mozog. Az „állami virtuális”, amit az alpesi valutában eladósodottak a nyár közepétől kérhetnek, 180 forintba kerül. 2014 végéig. De: kérheti ezt józan fejjel bárki is, amikor tudja, hogy a most éppen negyven forintnyi különbözet külön számlán halmozódik fel, és azt 2014 után vissza kell fizetnie?

Az idővel való hazárdjáték ez, mint amikor kölcsönünket kölcsönkiváltó kölcsönnel hosszabb futamidőre cseréljük le, bízva abban: munkahelyünk stabil, jövedelmünk szerényen növekedni fog, a kamat pedig nem változik. És az sem teljesen lehetetlen, hogy a frank árfolyama visszaesik, mert arra sem sokan gondoltak tíz éve, hogy ennyit fog erősödni.

A kormány általános gazdasági hazárdjátékába vonnának be most százezreket, abban a hitben, amely egyetlen tétre tesz fel mindent: a gyors gazdasági növekedésre, a jövendő jobb létre, amelynek azonban még a nyomait sem látni. A populista vágyak megvalósításaként lehetett volna másként könnyíteni a devizaadósok terhein, ha a bankokat ráveszik: az árfolyamok különbözetének egy részét vállalják magukra. „Csak”, mert nekik is érdekük, hogy az adósok be ne bukjanak.

Talán meg is tették volna, ha a politika még ezt megelőzően nem rak a nyakukba extra bankadót, amivel a kormány saját IMF elleni szabadságharcát finanszírozza. Még egy lehúzható bőr pedig aligha maradt rajtuk.

Ha a józan ész tiltakozik is a szerződések most ajánlott módosítása ellen – ami nyilván súlyos többletköltségekkel jár majd –, sokan mégis belemennek majd ebbe, mert a havi 10-15 ezer forint mai látszatmegtakarítás, az adósság törlesztésének jövőbe tolása életet jelenthet. Akin pedig már semmi sem segít, ahhoz eljön az eszközkezelő, az államosítás. Az otthont, tartozásával együtt átveszi az állam, jobb esetben az eddigi tulajdonos maradhat bérlő, s most már csak az a kérdés, a lakbért miből tudja kifizetni. A többség ugyanis nem azért nem fizetett eddig a banknak, mert nem akart, hanem mert nem tudott. Lakbérre telik majd?

Hogy aztán mindez mennyire sérti a kormányfő által annyira értett „magyar mentalitást”, amely a saját lakás biztonságára vágyik, nem a bizonytalan albérletre – az más kérdés. Mint ahogyan az is, miért kell elhitetni emberek százezreivel, hogy ha bajba jutnak, az állam majd segít, pedig mégsem, viszont közben tönkre vágja a bankrendszer hitelezési potenciálját, így az ingatlanpiacot is.