Orbán és a teológia: kegyelemből kettes alá

"Amikor id. Hegedűs Loránt volt a budapesti református püspök, Csurka Istvánt hívták meg templomba szerepelni. Bogárdi Szabó István püspöksége alatt Orbán Viktort"

- olvasható Görgey Géza festőművész, református lelkész publicisztikájában a Népszavában.
- "Ebben a mostani meghívásban a püspök olyan ártatlan, mint a ma született bárány. A pártelnököt ugyanis a Fidesz-képviselő lelkész hívta meg egy "Biblia döntéseinkben - Egyház a választások idején" elnevezésű konferenciára. Meghívta még előadni a most esedékes püspökválasztáson induló egyik csapatot, lássunk csodát, éppen a mostani püspökét, Bogárdi Szabóét. Mit tehettek, kénytelenek voltak elfogadni a meghívást, merő udvariasságból.
Csak arról feledkeztek meg, hogy más is indul a budapesti püspökségért, őt és csapatát is illene felkérni beszédre, ha már ilyen címet adtak a konferenciának. A másik püspökjelölt Fónagy Miklós váci esperes, aki kinyilvánította, hogy számára egyetlen szövetség a fontos, Isten és ember szövetsége - ezért lett volna érdemes nyilvánosság elé invitálni.
Hallhattuk helyette Orbán Viktort többféle teológiai jellegű dologról megnyilatkozni, például a bibliai antropológiáról (bizony ám), hogy tudniillik csak a rossz árad ki az emberből, a jó meg csak akkor, ha kegyelemben részesül. Ezek régen látott képeket idéznek fel bennem; A rossz tanuló vizsgázik a teológián, csak néhány patent ugrik be neki, de nagyon igyekszik valamit összekaparni, gyakran köszörüli a torkát, kegyelemből kettes alá."
További gondolatok Orbán Viktorról, "akiről süt az önzetlenség", és Bogárdi Szabó Istvánról, "akiről ordít az ártatlanság"; a MIÉP-bodegáról és Fidesz-szupermarketről; a teljes cikk: "Csurka helyett Orbán">>>>>>

A Bogárdi Szabó Istvánnal szemben a Dunamelléken elinduló püspökjelölt, a béketeremtő, megegyezésre törekvő személyiségként ismert, népszerű váci esperes, Fónagy Miklós elképzeléseiről nagyon sokat meg lehet tudni egy több részes videó-interjúból, amely a Youtube-on elérhető: az első rész
További részek: 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész

Fónagy Miklós váci esperesről és csapatáról honlap is tájékoztat>>>>

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.