A kormányfő alapvetően félreérti a helyzetet - állapítja meg blogjában a Véleményvezér.

"Ahogyan azt már jónéhányszor elmondta, a miniszterelnök úgy véli, a pénzügyi válsággal egy egész világrend bukott meg. Mindez pedig – szerinte – nem fokozatos változásokat indukál, hanem forradalmiakat, szerte a világban. Ami a régi világrendre igaz volt, az most szükségszerűen hamis. Ezen belül kiemelkedő fontosságú, hogy a közgazdaságtan korábbi összefüggései érvényüket vesztették.

Nem csupán arról van szó, hogy a korábbi magyar gazdaságpolitika bukott meg, hanem, hogy az egész nyugati közgazdaságtan. A bankárról kiderült, hogy spekuláns, a magas kamatlábat megállapító hitelezőről meg az, hogy egyenesen uzsorás. A piaci ár nem más, mint a magánérdek győzelme a közérdek felett. A külföldi tőke pedig a nemzeti erő antitézise. Legalábbis a miniszterelnök szerint.

Mindezzel azonban van egy igen nagy baj: az, hogy nem igaz. Méghozzá sokszor bizonyítottan, milliószor kipróbált módon nem igaz.

A fejlődő országok gazdaságtörténetének visszatérő jelensége, hogy időről időre eljön az a politikus, aki azt gondolja és állítja, hogy jobban érti a világ nagy összefüggéseit, mint a lassú, elpuhult, dekadens fejlett világ. Ezek a vezetők szinte kivétel nélkül azt gondolták, hogy a magánérdekeken felülemelkedni képes és a gyarmatosító külföldi tőkét kiszorító állam jobban, hatékonyabban, és persze igazságosabban lesz képes csoportosítani az ország erőforrásait, mint a gonosz erők által manipulált piac.

De amint azt Hayek már sok évtizeddel ezelőtt megírta (Út a szolgaságba), majd a kommunista uralom alá került országok évtizedeken keresztül megtapasztalták: az állam erre a valóságban nem alkalmas. Nem lehet arról vita, hogy a piac mint intézmény millió sebből vérzik – amint a piaci kudarcok könyvtárnyi szakirodalma azt részletesen taglalja is. De legalább ilyen pontosan tudjuk azt is, hogy a feltörekvő országok állami intézményei rendszerint korruptak, alulinformáltak és bizony gyakran inkompetensek.

Nézzük csak a legegyszerűbb összehasonlítást: az elmúlt húsz évben az alapvetően a „piaci erők” (ráadásul külföldi erők) által koordinált szektorok vagy a magyar állam által kontrolláltak muzsikáltak jobban? Vajon melyiknél nagyobb a leszakadásunk a fejlett világhoz képest? Az autóiparban vagy az egészségügyben? A pénzügyi rendszerben vagy az oktatásban? A Véleményvezér nem érti, vajon mit láthatott a miniszterelnök a válságban, ami ezt a tapasztalatot érvénytelenítette volna.

Ennek a félreértésnek pedig rengeteg, napi gazdaságpolitikára lefordítható következménye van. Lehet például maximalizálni a rezsiköltséget, de végül úgyis a fogyasztó fizeti meg mindennek az árát – mondjuk szolgáltatáskimaradások vagy magasabb adók formájában. Lehet kamatplafont bevezetni, de aki rossz adós egy nagyon „meredek” gazdaságpolitikájú országban, az vagy nem jut majd hitelhez, vagy mehet bűnözőkhöz pénzt kérni.

És persze lehet mesterségesen alacsony árfolyamon hiteltörlesztést biztosítani, de így hamarosan nem nagyon marad elérhető hitel az országban (egyáltalán nem lesz vagy túl drága lesz). Igen, a piaci kudarcokat kezelni kellene: de nem fejszével, hanem smirglivel. A miniszterelnök által bejelentett lépések nagyon gyorsan nagyon sok szándékolatlan következményt fognak eredményezni. A kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani, még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni. Az új szakzsargonnal élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

Olajkutak, gyémántbányák és további magánnyugdíjpénztári tartalékok híján azonban ez a gazdaságpolitika nem tartja el önmagát" - fogalmaz a Véleményvezér.