Mint arról írtunk, a pécsi Janus Pannonius Múzeum egy decemberi, fővárosi aukción vette meg a bravúros technikai tudásról valló, 109 éves kerámiát. A váza kultikus értékét növeli, hogy 1906-ban ott állt a milánói világkiállítás magyar pavilonjának főhelyén, s túlélte azt a tűzvészt, amely elpusztította az expó-épületet.

Zsolnay városa nem teheti meg, hogy egy ilyen tárgyat ne szerezzen meg, mondta Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a váza ünnepélyes bemutatásán. Ebben van igazság, hisz Pécsnek páratlan a Zsolnay-gyűjteménye, s a város ma is legnagyobb fiának gondolja a halhatatlan gyáralapítót, Zsolnay Vilmost. Helyes, ha a porcelángyár egyik legnevezetesebb munkája hazatér.

Csak nem így. A vásárlást ugyanis nem a váza vevője intézte, hanem politikusok. A múzeum szakemberei nem startoltak rá a vázára, hogy miért nem, arról – a városvezetés tilalma miatt – nem beszélhetnek. Valószínűleg azért nem tervezte a tárgy megvételét az intézmény, mert a száz év után hirtelen feltűnt műtárgyról a szakma nem alkotott még kiérlelt véleményt. Műtárgyvásárlásra amúgy sincs pénze egyik hazai közgyűjteménynek se. Ha egy múzeum mégis kiszemel egy tárgyat, akkor készít rá egy szakmailag alátámasztott vásárlási tervet, azt benyújtja fenntartójának, és az dönt. Pécsett a városvezetők a múzeum szakembereinek megkérdezése nélkül elküldték bizalmi emberüket, az intézmény gazdasági igazgatóját, hogy az aukción vegye meg a vázát. És ő megvette.

– Ha ez így megy tovább, a kórházak gazdasági vezetői a politikusok utasítására operálni fognak – ironizált a fentiek okán egy muzeológus.

Ettől aligha kell tartanunk, ám a hasonlat találó abból a szempontból, hogy mennyire képtelen történet a pécsi. Főleg, hogy a vásárlásnak tulajdonképpen nincs gazdája. A váza ünnepélyes bemutatásán derült ki, hogy a közgyűlés még csak eztán szavaz a 19 milliós vétel finanszírozásáról. Hogy akkor kinek a felhatalmazásával műtött, bocsánat, vásárolt a gazdasági igazgató, azt nem árulják el a város irányítói. Ha kérdezzük őket, hallgatnak vagy megsértődnek.

Bárhogy történt is, az biztos, hogy a pécsi múzeum szakmai szuverenitása súlyosan sérült a vásárlás módja miatt. Persze, nincs abban semmi új, hogy egy állami vagy önkormányzati intézmény szakmai önállóságát a politikusok nem sokra tartják. Ha egy intézményvezető mégis kiáll azért, akkor fel is út, le is út. Az intézményvezetők és szakmailag felkészült beosztottjaik nem is lázadnak, tudják, hogy nem ők fújják a passzátszelet.

A pécsi és az ahhoz hasonló döntések mindig találgatásokat indítanak el. A váza kapcsán megszületett az a feltételezés, hogy a műtárgy árverése esetleg imitált volt, s a licitálók, amikor feltornászták a 10 milliós kikiáltási árat csaknem a duplájára, nem is akartak vásárolni, tudták, hogy a licit végén a pécsi múzeum bejelenti elővásárlási jogát. Mindezt a hipotézis szerint azért tették, hogy az eladó – akinek neve az aukción mindig titok – jól járjon. Tegyük hozzá, semmi bizonyíték nincs rá, hogy ez történt volna, ám a gyanakvó szellem szabad, főleg, ha nem ismerheti a tényeket.

A váza bemutatóján elhangzott, hogy a gránátalmafás mű kiválóan jellemzi a Zsolnayt és születésének korát. Kordokumentum. A megvásárlása is az.