Március 2-i ülésnapján megszavazta a parlament a lakáshiteleseknek járó állami garanciáról szóló törvényt. Helyeslem és egyetértek a törvénnyel, hogy az állam kezességet vállal azokért, akik önhibájukon kívül lettek munkanélküliek, ezért szinte kilátástalan helyzetbe kerültek.

Helyeslem és egyetértek a törvénnyel annak ellenére is, hogy már három-négy éve pénzügyi szakmai folyóiratokban többször és kimerítően olvashattuk: „mindenki csak abban a pénznemben adósodjon el, amelyben a fizetését kapja", valamint hogy Ausztriában a hazaihoz hasonló devizahitelezés folyamatát törvénnyel nehezítik, a pénzügyi rendszerek stabilitásáért.

Tisztába vagyok azzal, hogy egy törvénybe nem lehet mindent beszuszakolni, de a bajba jutott lakáshiteleseken kívül a bérelt lakásban élőknek sem rózsás a helyzetük. Nem azokra gondolok, akik három havonta költözködnek és kifizetetlen számlákat hagynak a tulajdonosokra, hanem azon becsületesen dolgozó állampolgárokra, akik több éve folyamatosan bérlőként élnek és önerő híján lehetőségük sincs arra, hogy valaha is lakáshitelhez jussanak.

Jómagam immár nyolc éve bérelek egy másfél szobás lakást egy óbudai lakótelepen. 2001 óta több millió forintot fizettem ki bérleti díjra. Egy multinacionális nagyvállalatnál rendes, bejelentett állásom van, jövedelmem átlagos, de egyedülállóként így is csak úgy tudom kifizetni a bérleti díjat, hogy mellékállásban céges német nyelvoktatást és fordítói munkákat vállalok. Esélyem sincs, hogy a közeljövőben bármikor is lakáshitelhez jussak.

Tisztelettel kérdezem, ki gondol azon bérlőkre, akik nem növelték az ország adósságállományát külföldi hitelekkel? Az ő lakhatásukra hosszú távon miként oldódik meg?