Könny és némaság

Két kitűnő elemzést olvastam a szeptember 6-i számban, Szvák Gyuláét (Bevezetés a russzofóbiába) és Sz. Biró Zoltánét (Bizalom és bizalmatlanság a Kaukázusban). Elolvastam Németh Zsolt fideszes külügyi szakértő cikkét is (A grúziai háború következményei), aki évek óta az irodájából értékeli az oroszországi eseményeket, és egyáltalán nem ismeri
a tényleges helyzetet.

Tolmácsként nemrég jártam európai parlamenti képviselőkkel és újságírókkal Chinvalban, ahol sokszor jártam 30 évvel ezelőtt, amikor Észak-Oszétiában tanultam, s így jól beszélem a nyelvet. Szeretnék néhány szót átadni Németh Zsoltnak egy holland újságíró szájából: "...ma azok ťismerikŤ a legjobban a kaukázusi helyzetet, akik ott soha nem voltak". Mielőtt Németh úr leírja gondolatait az utálatos Oroszországról, utazzon el legalább egy órára Chinvalba. Ebbe a nagyon szép városba, ahol ma minden szét van bombázva. Mi két órát töltöttünk Chinvalban, a küldöttség tagjai könnyekkel küszködve nézték a lerombolt várost, senki senkivel nem beszélt, csak néztek és hallgattak. Én még életemben nem láttam ilyet. Ezt a várost Szaakasvili hadserege lőtte szét. Így akarták visszaszerezni a törvényesen Grúziához tartozó területet, nem tárgyalással, hanem hatalmas rombolással. Ha egy amatőr bokszoló megüti Vladimir Klicskót, és ő, a kegyetlen, visszaüt, aminek kiütés a vége, ki tehet róla? Jött a nagyon kegyetlen orosz hatalom, és nagyon keményen pofon vágta a grúzokat. Ez is túl kegyetlen volt, de nem az oroszok provokálták.

Tudjuk, hogy egy egyszerű ember soha nem fogja megérteni a politikusok néha nagyon piszkos dolgait. De ha Németh úr soha életében nem járt a Kaukázusban, nem tudja azt, hogy ott több mint száz népcsoport él, több évszázados tradícióival. Ezeknek az embereknek nem tankokkal meg rakétákkal kell magyarázni, hogy ki kihez tartozik. Lehet szeretni az oroszokat, lehet utálni vagy lenézni őket. De innen, Budapestről emiatt összehasonlítani a magyar 1956-os tragédiát a szétrombolt, békés várossal Oszétiában, vagy sajnálni innen Ukrajnát, akinek sokkal erősebb hadserege van, mint az oroszoknak, és akik saját magukat készítik ki, mert Juscsenko államelnök utálja Timosenko miniszterelnök asszonyt, vagy beszélni Kalinyingrádról, arról a megyéről, amelyik ma a legmillitárisabb megyéje Oroszországnak a Balti-tengeren - egyszerűen nevetséges.

Nem kell a magyar közvéleményben azt a benyomást kelteni, hogy mindenért csak az oroszok a hibásak. Ez puszta demagógia.

Simon Tamás, Budapest

Epénk

Tisztelt Zappe László úr!

Kulturális témájú cikkei okán tisztelője vagyok. Most, hogy szeptember 22-én Epekő és örök élet címen megjelent egészségügyi kirándulásának története, csak azt sajnálom, hogy nincs még egy epehólyagja kövekkel telten, mert akkor bizonyíthatnám, hogy önnek igenis jár minden, amit a sebészet ma hazánkban nyújtani képes.

Nem felel meg a valóságnak, hogy "állami intézményben... ez a műtét az én koromban már nem jár, legalábbis a legkorszerűbb eljárással nem".

Ha - és remélem, hogy nem így van - e félrevezető közlést a nevesincs magánkórházban mondták önnek, akkor ez lehet a piacszerzés eszköze, és ez esetben mindössze tisztességtelen versenyről van szó. Ha azonban az OEP-pel szerződésben álló, bármilyen tulajdonú kórház nevében mondta ezt önnek egy orvos, akkor önt félrevezette.

A legkorszerűbb eljárás, a laparoszkópos (kulcslyuk) epehólyag-eltávolítás már túl van a kamaszkoron, és mindenkinek "jár", ha nincs olyan egészségügyi ok, ami miatt ellenjavallt lenne. Önmagában az életkor nem akadály. E módszer elterjedését az is magyarázza, hogy a beteg, a kórház és a sebész számára egyaránt a legelőnyösebb.

Ahol valódi biztosítási rendszer van, ott a biztosítónak is előnyös, mivel a kórházi kezelés ideje rövidebb, mint a hagyományos műtét esetén. Táppénz is rövidebb ideig szükséges (ezt az előnyt bölcsebb országokban az érdekeltség felkeltése érdekében megosztják a sebészekkel).

Karinthyhoz is méltó, ahogy a májára szórt jelzőkkel hadakozik. Noha nincs sörgyáram, de azért ne adja fel. Hátha némi vizsgálatok jobb eredményt adnának. Végső esetben van alkoholmentes ser is. Üdvözlettel és jó egészséget kívánva

Dr. Weltner János, fővárosi sebész, szakfelügyelő főorvos

Tisztelt Weltner úr, az ezek szerint téves információt nem a magánkórháztól, hanem több állami intézménytől kaptam. Ismerősöktől pedig a tarifát is hallottam, amennyiért mégis megcsinálják a laparoszkópos műtétet. Ez nemigen maradt el a magánkórházétól. Köszönöm az információt, a történet így igazán kerek.

Üdvözlettel!, Zappe László

Még egyszer a magyar kardról

A magyar kard(vívás) pekingi fiaskójával kapcsolatban közzétett írásomra (Régi kardunk..., szeptember 10.) Kovács Tamás világbajnok, olimpiai bronzérmes kardvívó, mesteredző reagált a szeptember 20-i olvasói levelekben Kudarc és felelősség címmel. Álláspontjával vitatkozni sem érdemes, csupán ténybeli tévedéseit szeretném korrigálni.

Kovács azzal vádolt, hogy faképnél hagytam a magyar vívósportot, és anyagi előnyöket hajszolva elmentem tíz (!) évre külföldre dolgozni. Ennek a fele sem igaz, mert 1984 legvége és 1989 között alig több mint négy esztendőt töltöttem az NSZK-ban.

A velem egyet nem értők előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ha olyan jól tudom, mit kell(ett) volna tenni a magyar kardvívás csodás hegemóniájának megőrzése érdekében, miért nem álltam be a sorba, s dolgoztam a hazai pástokon. Nos, próbáltam, de nem hagytak! Annak idején még a NOB által szervezett, s a magyar szövetségnek tekintélyes pénzösszegeket hozó nemzetközi mestertovábbképző vezetői posztján is megfúrtak.

Amikor 2006-ban Nébald György felkért, hogy vezessem a kardbizottságot, amelynek amolyan általános tanácsadói szerepet szánt, szintén percek alatt ellehetetlenítettek, a bizottság meg mintha nem is létezett volna.

Pézsa Tibor, olimpiai és világbajnok kardvívó, mesteredző