Olimpiát, de most!

Simicskó István – úgy tűnik, a jelenlegi kampányban ő a Fidesz–KDNP ügyeletes ködevője – a lehetséges legjobb pillanatban jelentette be, hogy az Orbán-stáb szívesen rendezne olimpiát. Vlagyimir Putyin, népünk nagy barátja épp a napokban aratta le a szocsi téli játékok sikeres megrendezésének babérjait, és a dicsfényt csak a krími események homályosították el átmenetileg. Nyilván a fegyverek zaja miatt nem lett bombahír abból az információból sem, amely szerint Putyin téli olimpiája pontosan négyszer került többe, mint amennyit eredetileg erre szántak, és annak az 51 milliárd dollárnak, amellyel rögtön az élre ugrott az ötkarikás játékok drágasági versenyében, mértékadó becslések alapján a háromötödét ellopták.

Ha egy kicsit megkapargatjuk a statisztikákat, kiderül, hogy a szocsi költségtúllépés rekorder volt ugyan, ám nem példátlan: egy-egy olimpia átlagosan 180 százalékkal szokott drágább lenni a tervezettnél, és a belátható múltban egyetlen alkalommal sikerült a keret közelében maradni – Kínában, ahol szintén van ugyan állami korrupció, de végrehajtható halálbüntetés is kapcsolódik hozzá.

Az emberben természetesen felmerül, hogy – a szabadfogású lenyúláson kívül – még hány olyan szakág létezik, amelyben a magyar teljesítmény olimpiarendezésre predesztinál. Meg hogy érdemes-e világraszóló sporteseményt rendezni egy olyan országban, ahol a valódi (pénzügyi) nyerteseket ugyanúgy előre borítékolni lehet, mint a botrányos határidő- és költségtúllépéseket. Csak emlékeztetőül: a 4-es metró jelenleg több mint tízéves csúszásban van, miközben az ára a háromszorosára nőtt, de ennek ugyanúgy nem lett semmilyen következménye, mint a Margit híd esetében a duplázásnak.

Végső soron azonban meg kell hajolnunk a rendezés mellett szóló érvek súlya alatt. Olimpiai bizottságunk ügyszeretete és elkötelezettsége kétségbevonhatatlan: alig pár hete adták át ingyen a Magyar Csapat elnevezést a Fidesznek, mondván, „nincs levédve, bárki használhatja” (az sem baj, hogy az illetékes hivatal másképp tudja). És a nemzetközi olimpiai mozgalomban is van egy stabil alapemberünk a kikezdhetetlen tartású és tekintélyű Schmitt Pál személyében.

Talán még előnyben is vagyunk más potenciális rendezőkkel szemben: mi az „elmúltnégyévben” már jó előre felépítettük azoknak a költségfaló és soha meg nem térülő sportlétesítményeknek a többségét, amelyekben olimpiát lehet játszani (és amelyek eddig éppen azért nem épültek fel magántőkéből, mert üzleti értelemben mindegyik garantált bukás). Ráadásul napokon belül elkészül az ideális megnyitóhelyszín is Felcsúton, közvetlenül az Orbán-rezidencia mellett, amivel egy csapásra világverőkké válunk. Putyin, Alijev, Berdimuhamedov meg a többi keleti rokon ámulva figyel majd a díszpáholyban: némi szemérmetlen közpénzeltérítésért ők sem mennek a szomszédba, stadiont azonban –tudtunkkal – még egyikük ablaka alatt sem emeltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.