A március 1-jei lapszámukban megjelent, Törölték az emeletet című –József Attila szülőházának sorsát ismertető – cikkükhöz szeretnék néhány megjegyzést hozzáfűzni.

Nagyszüleim az ostrom alatt pestszentimrei családi házukat számomra ismeretlen okból hátrahagyva a ferencvárosi Gát utca 3. szám alatti ház első emeleti szoba-konyhás lakásába költöztek édesapámmal. Ez idő tájt már évek óta a közeli Thaly Kálmán utcai Hutter és Lever Szappangyárban dolgozott a nagyapám, és édesapám is itt volt inas, segéd, később szappanfőző mester.

Elmondták, hogy a szappangyárban voltak még, akik emlékeztek arra, hogy József Áron is ebben a gyárban dolgozott korábban, nagy pozitív nyomokat nem hagyva maga után. Születésemkor szüleim és nagyszüleim az emeleti szoba-konyhás lakásban laktak, így elmondhatom magamról, hogy ugyanott születtem, ahol József Attila.

Ezen állításomat arra alapozom, hogy a ház lakói közül az ötvenes években volt olyan idős ember, aki szerint a náluk fiatalabb József Attila a földszinti múzeummá alakított lakás felett született. Ez a tény a 60-as években is köztudott volt, nagy valószínűséggel a múzeum kialakításánál az dominált, hogy az könnyen megközelíthető legyen, ezért a fszt. 4.-et jelölte ki a IX. kerületi tanács.

Ez a döntés jelentős pozitív változást hozott a fszt. 4. szám alatt lakó Máriási (Máriássy?) néni életébe, mert cserébe a Szent István körúton egy háromszobás összkomfortos lakást kapott (láttam, jó csere volt).

A cikkben megfogalmazott aggodalom – mely szerint az emelet lebontásával megszűnt az eredeti lakás – jogos, és a ház, azaz az unikális helyszín is „veszített műemléki történeti hitelességéből”. Az ismert verssel szólva, „nem nyafognék, de most már késő”: eltűnt a lakás, sőt felette a padlás is, ahol „a ruhák fényesen, suhogva keringtek, szálltak a magosba”.

De tény az is, hogy éjjel 11-kor a házmester nem fogja zárni a kaput, a pincéből nem kell naponta felhozni a fát és a szenet, a kétfülkés WC-re a gang végében nem fog senki újságpapírral a hóna alatt a hóesésben kijárni. Pedig ezek adnák az „igazi” hitelességet.

Meg vagyok győződve, hogy az emeleti bontás egy a XIX. században épült, a háztulajdonosi lakást leszámítva igénytelen épületben szükséges és helyes megoldás volt. Alapozom mindezt arra, hogy a Ferencváros rendelkezik akár országos szinten is a legnagyobb tapasztalattal az épületrehabilitáció, -felújítás terén, ezt jól példázza az utóbbi három-négy évben hasonló épületeken végzett teljes felújítás is, ezeket magam is láttam, és megtekintésre ajánlom másoknak is.

Dr. Kovács József Budapest

 

Hálás vagyok Kovács József fenti közléséért, ugyanakkor levele végével nem egészen értek egyet: cikkemben én sem a nyomor konzerválása mellett foglaltam állást, csak azt akartam érzékeltetni, hogy jelen esetben talán finomabb és az eredeti épületrészeket modernizálva megtartó felújítási megoldást kellett volna találni. Elvégre műemlékről van szó.

Csordás Lajos

 

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.