Nekünk van a legnagyobb bajunk
Nekünk, erdélyi magyaroknak rendkívül fontos volt Magyarország megbízható, higgadt, racionális politikája, és az ezáltal kivívott tekintélye Európa-szerte. A térség gazdasági és politikai vezető erejének tekinthető ország joggal pályázott arra, hogy valamiféle stratégiai központtá váljék, gazdagítsa a visegrádi négyeket, uniós intézményeknek adjon otthont, emberjogi és kisebbségjogi kérdésekben mérvadó tekintély legyen. Nem ez történt. Magyarország politikai tekintélye megingott Európában, gazdaságilag is a rossz tanulók közé kerültünk. Ez nekünk, határon túli magyaroknak különösen nagy baj.
Az elmúlt húsz év számos alapvető változást hozott a Kárpát-medencei magyar közösségek életében. Ez részben Magyarország befolyásának, részben az európai uniós és euroatlanti integrációs kényszereknek, legnagyobbrészt pedig a magyar közösségek érdekvédelmi szervezeteinek köszönhető.
Az 1989 előtti majdnem teljes elnyomatásból több magyar közösség is eljutott oda, hogy kormányzati partner lehessen, minisztereket, miniszterelnök-helyettesek adjon, folyamatosan jelen legyen az illető ország parlamentjében. Magyarország is és ezek a magyar érdekvédelmi szervezetek is a békés, mérsékelt utat, a parlamenti politizálást részesítették előnyben, helyesen. Ez a választás kétségtelenül meghatározta a Kárpát-medence mai arculatát. Gondoljunk csak a volt Jugoszlávia mérhetetlen szenvedést okozó közelmúltjára. Az összehasonlítás indokolt és fontos, újból és újból.
Úgy tűnik ugyanis, hogy bár a magyar választás helyes és hasznos volt, ami a határon túli magyar közösségek közérzetében is kimutatható, Európa mégsem jutalmazta igazán ezt az alkalmazkodó képességet és kompromisszumkészséget.
Magyarország kereszttűzben
Magyarországnak mindenképpen el kellett kerülnie, hogy szlovák–ukrán–román–szerb támadások kereszttüzébe kerüljön. Ám az ettől való jogos félelem sem indokolja, hogy most egy pillanatig ne gondolkozzunk el azon: hogyan tovább? Hiszen, ismétlem, késni látszik az európai jutalom. Jól tudom, a nemzetközi politikában az érdekek számítanak, de vajon nem az lenne-e az európai érdek is, hogy az etnikumközi békére, a konfliktusok elkerülésére vagy feloldására való törekvést méltányolja az EU?
Ehelyett ma mi van?
Az unióba való belépés után Szlovákia, látván Brüsszel gyengeségét és kihasználva Magyarország befelé fordulását, de a Magyar Koalíció Pártjának megingását is, nyelvtörvényt fogad el, és nekilát az integráció előtti pozitív megoldások lebontásának. A hasonló helyzetben levő Románia tétovázik, hogy hátra-e vagy előre, kiszorítja a magyarokat a kormányból, de belpolitikai okokból egyelőre még habozik, hogy kellenek-e további korlátozó intézkedések. Az integrációban reménykedő Szerbia viszont elfogad egy jó törvényt a kulturális autonómiáról. Ukrajna, amely egyelőre aligha kacérkodhat az unióba való belépés gondolatával, olyan intézkedéseket hoz, aminek áldozatául eshet többek közt a magyar nyelvű oktatás is.
Az integráció segít
Ugye tarka a kép? De semmiképp sem megnyugtató! És tetszik, nem tetszik, kénytelenek vagyunk levonni egy konklúziót: ma az etnikumközi viszony békés rendezésének leghatékonyabb eszköze az uniós integráció, de ennek az integráció sikerével vége, és nem veszi át a helyét az égvilágon semmi.
De mi is vehetné?
Két fontos tényezőről kell itt szólni.
1. A határon túli magyar közösségek és szervezetek önállóságáról.
2. Magyarország további felelősségvállalásáról a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetének rendezésében.
Önálló döntéshozatal
Lássuk előbb az önállóság kérdését! Elvben senki sem vitatja, hogy a határon túli magyar közösségeknek önálló döntéshozatali lehetőségekre van szükségük, arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy ezt milyen jogi keretek között lehet megvalósítani, és hogy az egységesülő Európában a különböző autonómiaformákra mekkora esély van.
Szeretném hinni, hogy egy közös Európa éppen akkor igazán működőképes, ha a helyi, regionális és országos döntéshozatali formák kisebb-nagyobb mozaikdarabjaiból épül föl, és éppen ezért a Brüsszel-irányú hatalomkoncentrációnak együtt kell járnia mindenütt egy erős decentralizációval, mert csakis így őrizhető meg az egyensúly. Egyébként a szubszidiaritás európai elve is megköveteli ezt az egyensúlyt.
Erős magyar politikai szervezet kell
De én itt nem az önállóságról mint célról, hanem az önálló érdekvédelemről mint eszközről szeretnék beszélni. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ott, ahol erős önkormányzati, parlamenti és kormányzati szerepet tudott vállalni a magyar közösség politikai szervezete, ez mindennél hatékonyabb eszköze volt a regionális és etnikai reformtörekvések érvényesítésének, beleértve a kisebbségjogi változásokat is. Ezeket az eszközöket nem helyettesítheti egy mégoly erős Magyarország sem, de nem is kell helyettesítenie, hanem éppenhogy támogatnia kell ezt a szervezeti önállóságot.
Nem véletlenül mondom ezt, hiszen az elmúlt két évtizedben sokszor kellett magyarországi pártpolitikusokkal leülni és tisztázni, hogy egy határon túli magyar érdekképviselet nem lehet pártpolitikai elkötelezettségű. Nem vagyok biztos benne, hogy sikerült ezt megértetnünk. Pedig Magyarország alapvető érdeke, hogy ki-ki a saját országán belül lepróbálják megkeresni a megoldásokat, és csak ezután következzék a problémák „kétoldalúsítása”, netán „nemzetköziesítése”.
A magyar állam felelőssége
A magyar közösségek önállósága tehermentesítheti Magyarországot is, és így nem állhat elő olyan helyzet, hogy egyszerre kell konfrontálódni több szomszédos országgal, ami lehetetlen helyzetbe sodorhatja a magyar államot. Ezt a magától értetődő érdeket sajnos nem tudatosítottuk eléggé, és a magyarországi közélet, elsősorban a politikai pártok valamiféle zavaró tényezőnek, időnként mucsai szintű okvetetlenkedésnek tekintik, hogy egyik-másik érdekvédelmi szervezet különvéleményt fogalmaz meg, másképp látja a dolgokat, mint ahogy Magyarországról látni illik.
Ami a magyar állam, a magyar kormány felelősségvállalását illeti nagyon is szükségesnek látom, nemcsak a tisztázást, hanem a szemléletváltást is. Nem gondolom ugyan, hogy Magyarországnak most egyik pillanatról a másikra jó tanulóból Európa gézengúzává kell lennie, aki minden nap betöri az ablakot és ráönti a tintát az osztálykönyvre, de azért azt mindenképpen végig kell gondolnunk, miért hitte el ilyen hamar az Európai Unió, hogy a magyarkérdés ma már nem kérdés, és mi ez az arrogáns unottság, amivel például a szlovák nyelvtörvény ügyét félresöprik, legfennebb udvariasan mondanak valami általánosságot, valami „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) nekem fütyöl” féle igazságot.
A magyar kormány, a magyar Országgyűlés határozottan fellépett a kétoldali kapcsolatokban és Brüsszelben is a szlovák nyelvtörvény ellen, semmi kifogásunk nem lehet, ha az ebben a húsz évben kialakult hangerőt vesszük figyelembe.
A cseheknek miért sikerült?
A tiltakozás hangos volt, ki is váltott némi figyelmet. Csakhogy van egy összehasonlítási alapom: Csehország.
Az nem lehet, hogy az európai politikában elvben egyáltalán nem fontosabb, viszont sokkal kevesebb etnikai problémával küszködő Csehország a lisszaboni szerződés ratifikálását úgy kösse feltételekhez, hogy ennek éppenséggel etnikai vonatkozásai legyenek. Holott, ismétlem, Csehországnak tudtommal nincsenek komoly etnikai, kisebbségi problémái, legfennebb félelmei.
Nekünk viszont van egy nagyon komoly, európai fontosságú problémánk, ami a térség sorsát bármikor rossz irányba fordíthatja: a Kárpát-medencei magyar közösségek itt-ott lényegesen megváltozott, de távolról sem megoldott, távolról sem rendezett helyzete. Éppen ezért Magyarországnak végig kell gondolnia, hogy az elkövetkezőkben miképpen tudja felerősíteni európai befolyását, és miképpen tud adott esetben korrekciókat kikényszeríteni az uniós egységesülés folyamatában.
Legalább figyeljen ránk Európa
Figyelmeztetnünk kell az európai közvéleményt a magyar kérdésre, és ennek érdekében az eddiginél valószínűleg jóval élesebben kellene fellépni. Nem szoktam ilyesmit mondani, látszólag nem is vág egybe a tárgyalásra, megegyezésre, együttműködésre alapozott politikai koncepciónkkal, de valójában most sem állítok mást: hangot kell adni a véleménykülönbségeknek, majd tárgyalni kell, meg kell egyezni, együtt kell működni. Írország miatt sokáig rosszul aludt Európa, a csehektől megijedt, reánk legalább figyeljen oda, mert úgy tűnik, most éppen nekünk van a legnagyobb bajunk.
Magyarország úgy tudja stratégiai vezető szerepét visszaszerezni a Kárpát-medencében, ha erősíti a szomszédos országok magyar érdekvédelmi szervezeteinek önállóságát, segíti önkormányzati, parlamenti és kormányzati szerepvállalásukat, és ha maga is önálló, időnként kellemetlen, de minden szempontból védhető véleménnyel tud élni az EU-ban. Mindez nem destabilizálná, hanem éppenséggel stabilizálná a térséget.
A szerző a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
