Murányi András: Összevissza esküvők

Nem elég, hogy az IMF meg az EU hazament, még az Összeesküvők is véget ért. Az ember kinéz az ablakon; nyálas, sötét, esős december van, gyűrött arcok, karácsonyi fíling sehol, részeg hányja le a cipőjét a sarkon, és akkor már azért se lehet izgulni, vajon miként alakul a spontán szerelem Csenge és Ricsi, illetőleg...

Eddig tudtam a másik kettőt, erre megint elfejtettem, a haver persze vágja, Niko és Ricsi között. Na de most akkor melyik pofozta meg a csaját, bazdmeg? Hová tűnt Alekosz? Kínzó, szorongató kérdések ezek, mint amikor az illetékesnek arra kell reflektálnia a tévében, hogy tudniillik „adnak-e lehetőséget” a maradék magánnyugdíjpénztári tagnak az állami rendszerbe történő áttérésre. Hát, adnak megint, kedves kolléga, ám abban sem lesz sok köszönet.

Na de a lényeg: köszönjük, Hajdú Peti, újfent parádés műsort toltál össze, a külalakot illetően feltétlenül, a belsőről nem tehetsz, ráadásul majdnem azt írtam a belsőről résznél, hogy a tartalomról, ám ennyire hülye csak nem lehetek, tartalom még a Szomszédokban is több volt, amikor Vágási Feri mélyen belenézett a kamerába, és egy tőmondattal szétosztotta a nyomdásztársadalmat. Csilivili, kúl díszlet, és most ne tessék azt mondani, a szentségit neki az állandó kukacoskodásnak, hogy a licencműsorban legalább ezt nem lehet elrontani, mert igenis, mindent el lehet rontani, ám ez a koppintás csillagos ötös, a belsőt vagy mit meg jól összekukázták eldobott Big Brother- és ValóVilág-forgatókönyvekből, kis pofon, bebaszás, dugásvágy, és tessék, eddigre meg is találtam a kérdések kérdését, konkrétan Sziló pofozta fel Renikét, a szemét, ráadásul előzőleg még a haját is meghúzta a csajnak, aki feltehetően annyira mazo, hogy miután kijött a villából, izé, a házból, izé, a rezidenciából, azóta együtt van ezzel a Szilóval, kérlek, üss, mondja neki nyilván lefekvés előtt, s Sziló boldogan üti, míg meg nem halnak.

Nagyjából így tudtam most összefoglalni a TV2 topműsorát, ez a konklúzió; kint már ömlik az eső, mennék aludni, de a villában meg éppen esküvőt tartanak, valami Angéla ment be az ő Fecójához, két részecskekutató, ahogy látom, ennek mindjárt utánanézek, azt mondja, „a ValóVilág történelmet írt, soha nem fordult még elő, hogy valaki a villa falain belül házasodjon elő élete szerelmével”. Ezt a fatális véletlent, apám... El is képzelem mindjárt, ahogyan az RTL potentátjai összeülnek egy álmos novemberi hétfőn, kávé, tea, vetítő, és a velneszhétvége után kipihenten, ám a napi ritmusra még korántsem felpörögve azon izzadnak a powerpointok szorításában, mi a fészkes faszt csináljanak december közepén, amikor az Összeesküvőkben a tetőfokára hág az izgalom, lagzi lesz és még Alekoszt is lenyúlták.

Akkor rendezzünk mi is lagzit! – köphette rá a toastdarabokat Armani-zakója hajtókájára a legokosabb kreatív, s azzal el is volt intézve. És tényleg.

A nézők számára Csenge és Peti voltak a legszimpatikusabb pár, ők nyerték meg az ÖsszeEsküvőket
A nézők számára Csenge és Peti voltak a legszimpatikusabb pár, ők nyerték meg az ÖsszeEsküvőket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.