A felszólamlók nem Roosevelt – „az Egyesült Államok és az egész demokratikus világ erkölcsi és politikai iránytűje” – ellen, hanem Széchenyi – „a legnagyobb magyar” – mellett érveltek. Minden szavuk igaz volt, minden mondatuk ürességtől kongott.

Hát ez eldöntetett: az átnevezési buzgalom elsöpörte Rooseveltet, hamarosan elsöpri Moszkvát, mint teret, amely ismét a nevére veszi Széll Kálmánt. Már csak azért is, hogy mielőbb materializálva lássunk már valamit a kormány országépítő-gyarapító álmaiból.

A városvezetés bölcsességét dicséri viszont, hogy Elvis Presleynek még várnia kell. A nemzeti konzultáció sikereként a budapestiek többsége a Margit híd budai hídfőjére gondolt, ám a főpolgármester tanult a nagypolitikából, és véleménye az Üllői út-Ferenc körút kereszteződése mellé szilárdult. Amíg az 56-os emlékezők nem emlékeztették 56-ra, így ott Corvin negyed lesz, és a rock and roll királya mégis a Margit hídhoz költözhet.

Már azt hinnénk, ennyi, kezdenénk megnyugodni, mert már ez is több a soknál, ám akkor megtudjuk: a Városháza hírzárlatot rendelt el az ügyben. Nem készült még el ugyanis a teljes, minden átnevezést tartalmazó csomag. Nem sokáig pihenhetünk: július 1-jén jön a következő forduló, addig a csődközeli BKV felkészül a megállóhelyek tábláinak cseréjére.

Budapest is anyagi csődben van, de ne legyünk szájtátiak: értelmes ember mindig minden helyzetben felveszi a cselekvés fonalát.