Friderikusz, az ítéletvégrehajtó

Kedves Sándor!

Fogadkozásom ellenére mégiscsak megnéztem a hétvégi Megasztárt. Miattad. Kíváncsi voltam, mit keresel Te ebben a műsorban, s a "produkciódat" látva azt gondolom, hogy nagyon komoly szerepzavarba kerültél. Zsűritagnak kéne lenned, de Te vagy látványosan unod azt, amiért nagyon jól megfizetnek, vagy ítéletvégrehajtót alakítasz. Hangsúlyozom, alakításról van szó, mert szerintem egy bevállalt szerep alapján osztod az észt, nyírsz ki nagyon bátran, pár odadobott mondattal versenyzőket. Sokan ezért botrányt emlegetnek, de nincs igazuk. A Megasztár ugyanis nem az a műsor, aminek hirdetik, hanem az, aminek látszik. Nem tehetségkutató, hanem bulvár show-műsor. Egy kereskedelmi televízió üzleti vállalkozása. Egy gazdasági érdekcsoport biznisze, amelynek a profitmaximalizálás a fő célja. Bármi áron.

Mint az egyik legtájékozottabb hazai médiaszereplő, Te pontosan tudod, hogy ebben az esetben nemcsak a szereplőgárda, hanem a zsűri és az SMS-t küldözgető, pletykalapot vásárló, hirdetést néző közönség is csak show-elem, illetve piaci tényező.

Te nyáron ebbe a közegbe még nem akartál belépni, most viszont elvállaltad a "feladatot", s a negatív szerepkörben mondod a magadét. Pökhendien, magabiztosan, többnyire ellenszenvesen. Kinyilatkoztatsz, sértegetsz, alázol.

Ez a műsor - úgymond - énekes tehetségeket keres, hogy (mega)sztárokat csináljon belőlük. Ez már a negyedik széria, s így többször láthattuk, hogy miként zajlik ez , s hogyan végződik. Az érdekelt üzleti kör mindig nagyon sokat keresett a bulin (harmincpercnyi ének, három óra körítés, reklámok, haknik), de "megasztárok" egyszer sem születtek, még a győztesek döntő többsége is belesüppedt a bulvár-celeb-hakni mocsárba, az öntörvényű tehetségek pedig kivétel nélkül eltűntek az "éji homályban". A tapasztalat szerint tehát a zsűri valójában leendő (és főleg eladható) tabloid címlapokat, haknisztárokat, álompárokat, tévés személyiségeket, karaoké énekeseket véleményez, ám ezek a "kiválasztottak" is csak addig maradtak "sztárok", amíg az üzleti érdekkörnek szüksége volt rájuk (magyarán sokat kerestek rajtuk a gúzsba kötő szerződések alapján), aztán ki-ki boldogulhatott, ahogy tudott.

Már az első adás láttán is nyilvánvaló volt, hogy ezúttal is egy jól körvonalazható, eladhatónak vélt portfóliót alkotnak a döntőbe került, illetve az első körben továbbjuttatott versenyzők. Körükben képviselteti magát mindenféle társadalmi réteg és korosztály, vannak speciális karakterek, s talán csak egy éneklő kutya hiányzik még, hogy a nézettség a lehető legnagyobb legyen.

Én úgy gondolom, hogy részedről ebben a jól kiszámítható műsorban nemcsak a zsűritagságot, de ráadásul még az ítéletvégrehajtó szerepét is bevállalni fatális tévedés volt, az pedig már valóban minden határon túlment, amikor egy Király nevű versenyző kapcsán szerényen azonnal a "három királyok" rangjára emeltétek magatokat Fenyővel, s te nemcsak kiosztottad magadnak a királyi címet, de "spontán módon" a King feliratú pólódat is bevillantottad.

Az eddigiekből talán arra lehet következtetni, hogy meg vagyok lepve a dolgok ilyetén alakulásán. Valójában azonban én már nem csodálkozom semmin. Hiszen szemtanúja lehetek, ahogy a magyar kereskedelmi média miként szakad el a hétköznapoktól, s újabban azt is tapasztalhatom, hogy a politikai és a média elit után a szellemi elit egy része is "megzakkant", s odahagyva a valóságot elindult a "magyar álmok" útján. Író az állatkertben, költőnő a húslevesben, lantművész az őserdőben, exminiszter kalandtúrán...

Megjelenésed ebben az össznépi hazugsággyártásban és vásárban minden bizonynyal egy új korszak kezdete. Te ugyanis nem vagy percemberke! Valamikor évtizedekkel ezelőtt miattad kapcsolta be az ember a rádiót, s hallgatta a krónikát, a riportműsorokat az "átkosban". Aztán, amikor lapátra tettek, remek bokszmeccseket rendeztél fontos emberekkel, fontos témákról a művelődési házak színpadán. Tévésként (Az én mozim, A szólás szabadsága, Friderikusz most) pedig szintén nagyon értetted, miként kell a lényegi mondanivalót is eljuttatni a szélesebb közönséghez. Hová tűnt ez a Friderikusz, hová tűnt? Vajon mi vonzott ebben a feladatban, mi volt az a motívum, amiért sutba vágtad a hitelességedet?

Gondolom, nemcsak én várom kíváncsian a válaszokat.

Köszöntelek:

Sebők János

Kedves Sebők János,

A válaszom első része: Ha Te és értelmiségi kollégáid az általad most hitelesnek és lényeginek nevezett műsoraimról egyetlenegyszer is leírtátok volna ezeket a jelzőket, ha egyetlenegyszer is nyilvánosan örültetek volna annak, hogy a magyar televíziózásban mégiscsak létezik egy-egy ilyen műsor, ha ma kikövetelnétek magatoknak, hogy a magyar televíziózásban igenis legyen ilyen műsor, talán nem kellene most feltenni azt a kérdést, hová tűnt az a Friderikusz.

A válaszom második része: Te bizonyára egyarcú ember vagy. Én nem vagyok az, és sohasem is voltam. A hitelességem nem a bulvárban mérődik le, ahogy a Tiéd sem, és senkié sem.

A válaszom harmadik része, amely már nem Neked szól: örülök, hogy a Népszabadság A szólás szabadsága közel három éve és a Friderikusz Most két és fél éve után méltónak talált rá, hogy a teljesítményemről közzétegyen egy immár sajnálkozó nyílt levelet. Ennél csak annak örültem volna jobban, ha hasonló merészséget tanúsítanak akkor is, amikor pár hete a lehallgatási botrány kapcsán kolléganőm Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának szóló nyílt levelét kellett volna közzétenniük, amit utóbb egyébként a Magyar Narancs közölt.

Üdvözlettel,

Friderikusz Sándor