A mai magyar kormánynak, a Fidesz vezérkarának és a jobboldal szószólói­nak az elmúlt hónapokban egyetlen olyan nyilatkozata sem akadt, amelyből hiányzott volna az ország gazdasági szuverenitásának (önállóságának) féltése. Téren és időn kívül az ilyen megnyilatkozások általában méltányolhatóak, csakhogy a szóban forgó féltés rendre a Nemzetközi Valutaalaphoz való (vissza)fordulásunk szövegösszefüggésében jött elő mint valamely kurucos dac és a legalábbis fenyegető külső erőszak konfliktusa.

Soha nem tudtam elfojtani a mosolygásomat, amikor Orbánt, Kövért, Matolcsyt és a többieket hallgattam, olvastam, mert nincsen új a nap alatt. A szóban forgó urak „csak” a tanítómesterüket mulasztották el megnevezni vagy azért, mert nem ismerik a történelmet, vagy azért, mert ez a megnevezés igazán ronda, a Fideszhez méltatlan dolog lett volna. Kommunistázás, csak épp ellenkező előjellel.

Történt ugyanis, hogy 1982. május 6-án Magyarországot az Egyesült Államok kormányának vonakodó és félszeg igenje után fölvették a Nemzetközi Valutaalapba, az IMF-be. A kérdéses időben 10 milliárd dollár adósságunk volt, amelynek a megújítása a lengyel és a román fizetésképtelenség után általános bankhisztériát váltott ki. A bankok, amelyek addig elég készségesen hiteleztek Magyarországnak, tömegesen építették le forintpozícióikat, miáltal – bár jobb helyzetben voltunk, mint a lengyelek és a románok – képtelenek voltunk adósságleveleinket megújítani. Menedéket csak az IMF kínált – illő feltételekkel. Pontosabban: az egyetlen feltétel az volt, hogy Magyarország pénzpolitikája átlátható legyen, és az IMF ellenőrei, amikor csak akarnak, betekinthessenek a budapesti főkönyvekbe.

A tét körülbelül 500 millió dollár volt, még folyó áron is töredéke annak, amire ma tartunk igényt. De a politikusi bátorság szintje jottányit sem csökkent azóta. Úgy egy héttel azután, hogy végre-végre fölvettek bennünket az IMF-be, és „hozzányúlhattunk” ennek az ENSZ-szervezetnek a részvényesek által összeadott pénzéhez, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának a gazdaságért felelős titkára valósággal pimasz cikket közölt a Népszabadságban. Írásának lényege az volt, hogy Magyarország szuverén ország, annak a gazdaságpolitikájába, IMF-tagság ide vagy oda, nincs „belepofázás”. Jó, jó, minden értő ember tudta, hogy Havasi valójában a rosszkedvű szovjeteket nyugtatgatja, de a déja vu folyamatosan kísért. 30 éve minden magyar politikus „valahová” beszél, illetve valamilyen irányba sunyít.

A történet kicsit se vicces vége az, hogy a magyar szuverenitás védelmére fölesküdött akkori és mostani vezetés szinte hajszálra ugyanabban az időben rakta az újabb és még újabb adó- és árterheket a lakosságra, amikor erre szüksége volt, de egyik sem említette egy szóval se, hogy erre költségvetési okok ­miatt van szükség. És még azt se, hogy IMF nélkül pár hónap múltán már lélegezni se tudunk. Érdekes.