A mi gyönyörű új Margit hidunk nemcsak a Duna jobb és bal partját kapcsolja össze, hanem a politika jobb- és baloldala körül sündörgő pénzfelhajtókat is. Másképp hogyan is történhetne meg, hogy – még jócskán a Demszky-Hagyó érában – az erősen Fidesz-közeli (és akkor még disztingváltunk) Közgép nyeri el fővállalkozóként a beruházást, amely menet közben a duplájára drágul, méghozzá úgy, hogy se jobbról, se balról nem fáj senkinek? Most már a nyomozó hatóságnak sem: az inflációtól, sőt a forint-frank kurzustól is jócskán elszakadó áremelkedés mögött (mint a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, a legilletékesebbtől megtudhattuk) nincs bűncselekmény, vagy – ha mégis van – „nem bizonyítható”.

Aki ezen csodálkozik, az feltehetően nemcsak a mesékben, hanem az azokhoz hasonló beválási valószínűséggel olvasható választási ígéretekben is őszintén hisz. Navracsics teljes joggal írta 2010 tavaszán, hogy „az államot nem övezi erkölcsi megbecsülés, mert maga sem viselkedik erkölcsös módon”, és Lázár is okkal hangsúlyozta: „sokan érzik úgy, hogy ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat, és szétesik a korrupciótól”.

Az időközben frakcióvezetővé választott hódmezővásárhelyi polgármester írásba adta: „nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival”. Pokorni Zoltán pedig egyenesen azzal biztatta a morális rendszerváltás reményében ringatózókat: „aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét” – és alighanem ez a credo is hozott pár százalékot a konyhára.

A politika minden igyekezete ellenére továbbra is higgadt, béketűrő nép vagyunk. A közvélemény itt nem a levágott kezeket hiányolja, hanem csupán azt a minimális következetességet, ami egy – most már tisztán látjuk – nem a saját impotenciájába, hanem a tisztességesség látszatát is mellőző politizálásba belebukó kormány időszaka után elvárható. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehéz levágni egy kezet, különösen akkor, ha a szóban forgó végtag egy (vagy több) de facto pártpénztárnokban végződik.

De azért mondjuk rá lehetne csapni. Vagy meg lehetne próbálni szelídebb módszerekkel – hiszen voltak más ígéretek is: példának okáért, hogy lecsapolják az „on demand” szakdolgozatírás lápvilágát, és szigorúan megbüntetik azt, akiről bebizonyosodik, hogy mással íratja meg, vagy mások munkáiból ollózza össze a saját alkotását. Vajon Schmitt Pált már értesítették erről? Azt is beharangozták továbbá, hogy véget vetnek a volt és jelenlegi bűnözők – kétségkívül tömegigényt kielégítő, de pedagógiai szempontból romboló hatású – médiaszerepléseinek. Aztán meghívták Ambrus Attilát a köztévé kereskedelmi költségvetésű talkshow-jába – talán attól kellene megtisztító katarzist éreznünk, hogy a Viszkis nem jött el, mert nem ígértek neki eleget?

Ahogy most sejtjük, nem a második Fidesz-kormány fogja bevezetni Magyarországot Európa jólléti államai közé. De legalább az erkölcsi felzárkóztatást elkezdhetné – egy kisebb forradalommal az is felérne.