Ebben a helyzetben nem mindegy tehát, hogy a kormányzat hogyan áll a civil társadalom informális és formális szervezeteihez: jogszabályi eszközökkel és anyagi ösztönzőkkel segíti fejlődésüket vagy közönyösen elnézi a túlélésért folytatott küzdelmet? Nem vitatható, hogy az elmúlt években több jelentős forrás nyílt meg a civilek előtt, (például a Nemzeti Civil Alapprogram és egyes uniós pályázatok), de az is világos, hogy ezek bővülésére a közeljövőben aligha lesz lehetőség. A kormány ilyenkor egyet tehet: segíti a civileket abban, hogy erőforrásokat vonjanak be más szektorokból, támogatásra ösztönzi a társadalom szereplőit is - aminek kultúrája Magyarországon amúgy is közmondásosan alacsony. Ennek egyik fő eszköze szerte a világban a nonprofit szervezetek közhasznú tevékenységéhez nyújtott adomány után érvényesíthető adókedvezmény, és ez nálunk is így van. A magánszemélyek személyi jövedelemadójukból írhatják le az adomány 30 százalékát, vállalkozások esetében pedig a társasági adó alapja csökkenthető egy bizonyos határig. De az elmúlt néhány évben, az szja "kedvezményplafon" bevezetésével folyamatosan szűkült azok köre, akik élni tudtak a lehetőséggel, most pedig - várhatóan - a többi adókedvezménnyel együtt ez is a süllyesztőbe kerül.

Hiba lenne azonban a közcélú adomány adókedvezményét egy kalap alá venni a másik hét jogcímmel, hiszen ez esetben az adózó valaki másnak, önérdek nélkül ad pénzt jövedelméből (és ezért kap egyfajta "ellenszolgáltatást"), míg a többi esetben a kedvezmény saját maga vagy hozzátartozói javára szolgál.

Máris hallom az ellenvetést: a civileknek adott adomány utáni kedvezmény a visszaélések, az adóelkerülés melegágya. Azon túlmenően, hogy mennyire célravezető néhány visszaélés miatt egy egész rendszert megszüntetni, néhány, az adományozás átláthatóságát szolgáló intézkedéssel (összeférhetetlenségi szabályok, banki átutalás előírása) jelentősen korlátozható lenne az efféle ügyeskedés.

Az így kieső adóbevételek néhány milliárd forintos nagyságrendje sem áll arányban a kedvezmény megszüntetéséből fakadó hosszabb távú társadalmi veszteségekkel. Várható, hogy ez a lépés jelentősen csökkenteni fogja az adományozási kedvet, épp egy olyan időszakban, amikor a civil szervezetek munkája legalább részben ellensúlyozhatná az óhatatlan megszorításokat: az általuk nyújtott szolgáltatások, fenntartott intézmények iránti igény már most is tapinthatóan nő. Az adakozás pedig újabb adakozást gerjeszt: minden, a témával kapcsolatos kutatás kimutatja, hogy a civileknek juttatott minden forint legalább még kettőt-hármat szül önkéntes munka és további felajánlások formájában.

Érdemes volna a döntéshozóknak figyelembe venniük, hogy a civil szervezetek között számtalan olyan van, amely nélkül a kisebb vagy nagyobb közösség sem tudna működni, ellehetetlenülne például az idősek vagy sérültek ellátása is. Ha már az állam nem tudja őket támogatni, akkor célszerű volna legalább hagyni a civileket, hogy segíteni tudjanak másoknak.

Móra Veronika

igazgató, Ökotárs alapítvány