A római katolikus egyház a második vatikáni zsinaton megváltoztatta viszonyát a zsidókkal. Azóta is rengeteg gesztust tettek a pápák - különösen II. János Pál - a megbékélésért. Karol Wojtyla kereste az egyetértést a többi keresztény felekezettel és az iszlámmal is. Utódjának a pápai trónon viszont aránylag rövid idő alatt sikerült magára haragítania a muzulmánokat és a zsidókat is. Előbbieket egy rosszkor elővett, Mohamed prófétára vonatkozó idézettel, utóbbiakat egy holokauszttagadó, őskonzervatív püspök rehabilitálásával. Így aztán találkozója az iszlám egyházi vezetőkkel, látogatása a Jad Vasem emlékhelyen felfogható ezeknek az eseteknek a korrekciójaként is. (Az egykori Hitler-Jugend, Wehrmacht-katona az emlékhelyen túlélőkkel is találkozott.) A német pápa nem mulasztott el emlékeztetni a náci emberirtás áldozatául esett hatmillió zsidóra, s izraeli földre lépve jelentette ki: az antiszemitizmus ma is felüti ocsmány fejét a világ számos országában. Sietett leszögezni: harcolni kell ezzel az elfogadhatatlan jelenséggel. Ezek az ügyek a pápaság/katolicizmus és Izrael/zsidók viszonyát érintik. Ez a kapcsolat nyilván javulhat. A Vatikánban tudják: ha a pápa nyitottságot mutat, ha képes önkorrekcióra, az általában jót tesz a Szentszék megítélésének a nyugati, demokratikus világban.

Sokkalta nehezebb ügy a pápának mint államfőnek a mostani missziója. Kimondhatjuk, szinte képtelenség. A Szentföld háborús övezet. Feltehetően a világ legbonyolultabb, legnehezebben megoldható konfliktusának a színhelye. A békefolyamatnak nevezett valami évtizedek óta tart, s ideje alatt talán többen haltak meg, mint a korábbi három háborúban. A közel-keleti szakadatlan háború egyszerre az arab világ belső válsága és konfrontációja az izraeliek által megtestesített Nyugattal. De ez a folyamat Izrael válsága is; szintén folyamatosan identitásproblémákkal küzd. (Hogyan legyen zsidó állam és demokratikus állam egyszerre, hogyan legyen méltányos, de védje meg valamennyi polgárát?) Az elmúlt években a palesztinai arabok látszólag elfordultak a megegyezéstől, és az izraeli zsidók körében is mind kevesebben hisznek abban, amit a világ elvár: lehetséges a megállapodás és két egymás mellett létező szuverén állam együttélése. Ennek a következménye lett a jobboldal választási győzelme a legutóbbi izraeli választásokon. Időközben azonban a palesztin arabok között is szinte egyeduralkodóvá vált a vallási alapú, dzsihadista irányzat, amely nem a megegyezést, hanem a zsidók kiűzését vallja. Kérdés: képes lehet-e épp a pápa arra, hogy ezeket az erőket tárgyalásra, megállapodásra bírja? Erre ugyanis eddig képtelen volt a világ gigahatalma, szövetségben a világ olajhatalmaival. Benedek pápának ráadásul meg kellene védenie a muzulmán többség agressziójától a Közel-Kelet egyre zsugorodó keresztény kisebbségét is.

Ezzel együtt, amit tesz, és ahol teszi, annak súlya van. Woody Allen mondta valahol, hogy a siker kilencven százaléka maga a megjelenés. Benedek pápától nem várnak csodát. Elegendő csoda lenne, ha békességre, megértésre, egyetértésre felszólító szavaira most egy kicsit odafigyelnének.