Ez majdnem olyan jó, mint a három közszolgálati adó vagy az öt, párhuzamosan futó reggeli műsor (MTV, Duna, RTL Klub, TV 2, ATV). Így mulat a magyar; így tépkedi foszlányokra az egyre kisebb reklámtortát és így herdálja a közpénzt. A németek a tíz ujjukat megnyalnák, ha az ő 8o milliós piacukon ekkora volna a kínálat. De a színvonaltól bizonyosan szárazak maradnának azok az ujjak. Ti. az említettek közül szinte kizárólag a sporttelevízió (Sport 1 és 2) s talán az MTV rendelkezik olyan infrastruktúrával - mindenekelőtt "humán erőforrással" -, amely alkalmassá teszi a néző MINŐSÉGI kiszolgálására.

Kis hazánkban hajdanán, a kereskedelmi televíziózás megjelenése előtt természetesen csak egy sportszerkesztőség működött, ahol szerkesztőként, riporterként vagy kommentátorként érvényesülni lehetett. Bő tíz év elmúltával is kicsit soknak tűnik a mai tizen-egynéhány az akkori egyhez képest. A hozzám hasonlóan igényes nézők többsége meggyőződhetett arról, hogy a képtelen szaporulat nem tud lépést tartani a minőségi igényekkel. Olyanok jutnak mikrofonhoz, szóhoz, éspedig elég jelentős számban, akik erre szinte teljességgel alkalmatlanok.

Hasonló dilemma - ha nem is a sportközvetítésekben - a világ civilizáltabb felén is felmerült, s találtak rá megoldást. Abból indultak ki, hogy a pénz, a sok pénz, a több pénz, a még több pénz önmagában egyetlen vállalatot, vállalkozót, műsorszórásra berendezkedett "akárkit" sem jogosíthat fel a közönség kiszolgálására. Az ti., hogy az a bizonyos tartalom milyen csomagolásban jut el sok millió emberhez - a közérdek szférájába tartozik és nem kopaszítható le a puszta magánérdekre.

Nagy-Britanniában ezt a dilemmát a kereskedelmi televíziók hírszolgáltatásának elvárható minősége exponálta, és - szégyen ilyet a "szabadság hazájáról" állítani, de igaz - a Hatóság oldotta meg. A nyolcvanas években, amikor ott éltem, már érvényben volt az Independent Television Authority (Független Televíziós Hatóság) rendelete arról, hogy a "független" (nem közszolgálati, hanem kereskedelmi) televíziók - Granada, London Weekend stb. - nem készíthetnek önálló híradókat, hanem valamennyien egy e célra létesült szervezet, az Independent Television News (ITN) produkcióját kötelesek átvenni. Éspedig azért, mert ha valamennyien "híradózni" kezdenek, akkor az, ismervén a szakma kiugróan magas tárgyi és szellemi igényét, továbbá a BBC színvonalához szokott közönség elvárását, óhatatlanul minőségromlással jár együtt. Eldöntötték, hogy nincs egy tucat párhuzamos "kereskedelmi híradó", csak egy, de az olyan legyen, hogy versenyezni tudjon a BBC-vel. Olyan lett, az ITN híradója abszolúte versenyképes terméknek bizonyult.

Ezt a precedenst azért gondolom megszívlelendőnek, mert minálunk, mint a legrosszabb, a pénzen túl semmi egyébre nem tekintő vadkapitalizmus korában ma minden "sehonnai" jogosultságokat nyerhet, pusztán azon az alapon, hogy - szakmai zsargonban szólva - a "jelért" többet kínál, mint a riválisa. Akkor jut például BL-közvetítések jogához, amikor még fogalma sincs, hogy az általa megvásárolt tartalmat ki által és milyen formában lesz képes eladni. A néző meg majd káromkodik, ez az egyetlen lehetőség, ami megmarad neki.

Kíváncsivá tesz, hogy minderről az éber szemű ORTT mit gondol? Érez-e bármi kötelezettséget is arra, hogy a köz kiszolgálásának minősége fölött őrködjék, ahogyan ezt megteszi más műsorok esetében?

Aczél Endre

újságíró, Budapest