- Azaz, mégiscsak lenne itt valami. Help! Segítsenek! Adják át a fekete kisebbség felemelésében és felemelkedésében szerzett tapasztalataikat!

- Khm - felelte a meglepett diplomata. Nyilván azt gondolta, a globális válságra való tekintettel a világbanki hitelekre vagy a beruházásokra terelődik a szó. George W. Bush nyolcévi kormányzása után talán arra sem volt felkészülve, hogy valaki éppen hazájának a demokrácia kiteljesítésében szerzett tapasztalataira kíváncsi. Pedig a fekete kisebbség által bejárt út - Obama megválasztásától függetlenül - ritka értékes tanulságokkal szolgál.

Egy-két emberöltővel ezelőtt az amerikai fehér társadalom zöme mélyen lenézte a feketéket. Az eltérő életmódra, a zajosságra, rendetlenségre hivatkozva hallani sem akart róla, hogy egymás közvetlen szomszédságában, netán vegyesen éljenek. Széles körben uralkodott a nézet, hogy a feketék lusták, buták, segélyből szeretnek élni, a zenén kívül legfeljebb a szaporodáshoz értenek, és sokak szerint igenis, volt "négerbűnözés". Persze ott sem sikerült kiirtani minden előítéletet. A feketék továbbra is kevesebbet keresnek, gyakrabban szorulnak szociális támogatásra, aránytalanul többször és hosszabb időre kerülnek börtönbe, mint a fehérek. De a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint negyven-ötven éve, a délen nyílt, másutt burkolt szegregáció idején volt. Már nemcsak fekete elnök van, de erős középosztály, vállalkozói réteg és értelmiség is. (Különben elnök sem lenne.) Volna mit tanulni.

A legfontosabb a kisebbség öntudatra ébredése, a belső erő megtalálása. Mindegy, hogy ebben a vallás, a sport, a zene vagy bármi más a katalizátor, a lényeg a felemelkedés igényének megfogalmazása. A többség ebben elsőként a "politikailag korrekt" közbeszéddel segíthet. Senkit ne lehessen "niggerezéssel" (cigányozással) megalázni, ne szólítsanak senkit "fiúnak" (füstösnek, cigónak), tévében, rádióban, újságokban bizonyos kifejezések számítsanak szalonképteleneknek! Nem törvény, hanem a közönség felháborodása okán. Ugyanilyen fontos a pozitív diszkrimináció, az oktatás színvonalának javítása, a munkahelyteremtés és így tovább. Azt kellene eltanulni Amerikától, hol is kellene elkezdeni, hogy nálunk ne legyen szükség annyi időre, mint nekik.

Magyar politikusok imádnak Amerikába járni. Általában csak azért, hogy elmondhassák: voltak ott. Ezt ugyanis legitimációs érvnek tekintik. Az számít "valakinek", akit fogadnak a Fehér Házban, de legalább a külügy büféjében. Ezt az amerikaiak értik, de nem szeretik. Ők az egyenes beszéd hívei, elmondják, mit akarnak tőlünk, udvariasan meghallgatják, mit mondunk nekik, általában persze unják. Viszont hagyományosan és őszintén szeretnek adni - főleg, ha nem pénzről van szó. Az Obama-adminisztráció pedig, bár más, az Egyesült Államoknak és a világnak fontosabb dolgokkal van elfoglalva, aligha utasítaná vissza a magyar segítségkérést, amelynek indokoltságát az első fekete elnök azonnal átlátná.