A szerző az Európai Unió bővítési biztosa

Hogy néz ki a keleti bővítés mérlege öt év múltán?

Először is, az uniós tagság elérésének a célkitűzése a stabilitás és a demokrácia biztosítékaként szolgált az átmenet politikailag legkényesebb éveiben. Az uniós tagság feltételeként megkövetelt reformok megemelték a személyes szabadságfokot, erősítették a gazdasági dinamizmust Közép- és Kelet-Európában, s csaknem ötszázmilliósra gyarapították a béke és prosperitás európai övezetét.

Másodszor, a bővítés megnövelte Európa összsúlyát a világban. Nagyobb súllyal tudunk a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon részt venni, s megharcolni a nagy globális kihívásokkal, például a klímaváltozással vagy a fejlődés egyenlőtlenségeivel. Jelentősen megnövekedett a válságkezelő kapacitásunk, kivált, ami a békefenntartó missziókat illeti.

Harmadszor: a keleti bővítés gazdasági tekintetben a régi és az új tagállamok számára egyaránt hasznot hozott. A kereskedelem és a foglalkoztatás mutatói ezt nagyon meggyőzően bizonyítják.

A régi és az új tagok közötti kereskedelmi forgalom 1999 és 2007 között - nem egészen tíz év alatt - majdnem a háromszorosára, 175 milliárd euróról 500 milliárdra nőtt. Ugyanebben az időszakban még látványosabban, az ötszörösére nőtt az új tagok közötti kereskedelmi forgalom: kevesebb, mint 15 billió milliárd euróról 77 milliárdra.

Ez volt az alapvető oka a foglalkoztatás masszív, évi 1,5 százalékos növekedésének az új tagállamokban 2004-től egészen mostanáig, amíg a pénzügyi válság el nem érte az EU-t. Eközben a régi tagállamokban is folyamatosan, évente kb. 1 százalékkal nőtt a munkahelyek száma. A bővítés előtt megfogalmazódott félelmekkel ellentétben tehát nem helyeződtek át a munkalehetőségek számottevő mértékben a régebbi tagállamokból az újakba.

Ezek az eredmények igazolják még a mostani gazdasági recesszió időszakában is, hogy a bővítés nem a probléma, hanem a megoldás része, a gazdaság dinamizáló tényezője lehet. Az új tagállamokban tapasztalható visszaeséssel nem áll szemben növekedés a régiekben, éppen ellenkezőleg. Ezért igyekszik elősegíteni az unió a gazdasági stabilitást az új tagállamokban és a felvételre váró országokban. Nemcsak a szolidaritás kedvéért teszi ezt, hanem saját, jól felfogott érdekében is.

Végezetül, alaptalannak bizonyult az a félelem is, hogy a 27 tagállammal ellehetetlenül majd a döntéshozatali folyamat az uniós intézményekben. Az EU meg tud birkózni a feladataival, képes dönteni a legfontosabb politikai kérdésekben, fel tudja venni a küzdelmet a gazdasági viszszaeséssel és a klímaváltozás fenyegetésével.

Az elmúlt években sok tapasztalattal gazdagodtunk. A 2004-2007-es bővítési periódus után a jövőre vonatkozóan konszolidáltuk a bővítési politikánkat, ami Délkelet-Európát, tehát a nyugat-balkáni országokat és Törökországot illeti. Az európai modell továbbra is nagyon vonzó ebben a régióban. Bölcsen tesszük, ha az unió részéről igyekszünk a lehető legjobban hasznosítani ezt a vonzerőt.

Az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jacques Delors mondta egy alkalommal, hogy a növekedés után a 27 tagállamnak szüksége van egy kis időre, amíg kialakul körülöttük a családias légkör, a megértő viszonyulás egymás hagyományaihoz, pszichikai karakteréhez. A 27 ország együttélésének tehát be kell járatódnia, meg kell szilárdulnia.

Evégett is folytatnunk kell az intézményi reformokat, hogy az EU azt nyújthassa polgárainak, amit azok elvárnak tőle. A lisszaboni szerződés hatékonyabbá és demokratikusabbá fogja tenni az uniót, és alkalmasabbá arra, hogy képviselje közös értékeit és érdekeit a világban.

Ugyanakkor tovább kell vinnünk Délkelet-Európa stabilizálásának sikeres politikáját is, amire olykor szintén egyfajta bővítésként hivatkoznak. Nem lehet szó semmiféle megszakításról abban a túlbecsülhetetlen jelentőségű tevékenységben, ami ennek a régiónak a békéjéért és társadalmi fejlődéséért folyik, s ami Európa és az európaiak alapvető érdekeit is szolgálja. Ennek a régiónak a lakói történelmi, kulturális és gazdasági tekintetben már most is Európához kötődnek. Az EU-nak segítenie kell őket abban, hogy valóra váljanak legitim, demokratikus értékekhez fűződő álmaik, s a politikai integráció tekintetében is Európához tartozzanak.

A legközelebbi tagfölvétel (vélhetően Horvátországé) távolabb van, még a legoptimistább forgatókönyv szerint is, mint a lisszaboni szerződés ratifikálása a leglassabb menetrend szerint. Az idő nekünk dolgozik. Egyszerre dolgozhatunk az integráció mélyítésén és bővítésén. Ez volt mindig, és ma is ez az erős és egységes Európa építésének legjobb stratégiája.

Ezt tartsuk észben most is, amikor 2009 történelmi évfordulóinak alkalmából az európai integráció tapasztalatain és jövőjén töprengünk.