A szerző elemző, Progresszív Intézet

A Fidesz várhatóan agyon fogja nyerni magát, ők erre azzal tesznek rá egy lapáttal, hogy 11 helyet jósolnak maguknak - a várható 14-16 helyett -, és a kormány elleni "bizalmi szavazásnak" állítják be az aktust. A kis pártoknak viszont ténylegesen a lét a tét, ezért ők elkezdtek lázasan helyezkedni. Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok, rajta! A gond csak az, hogy a kapu résnyire van csak kinyitva, nem férnek be sokan (magasnak látszik az ötszázalékos küszöb), ezért egymást kell eltaposniuk az Európai Parlamentbe igyekezvén.

Az SZDSZ-nek ez az utolsó esélye megmutatni, hogy "van 200 001 szabad demokrata szavazó". Mert szabad és demokrata van, de korántsem biztos, hogy azok rájuk adják a voksukat. Az MDF is most bizonyíthatná, hogy megérte feladni a konzervatív vonalat, és nem volt végzetes hiba a felelős, konstruktív ellenzéki szerep, valamint Bokros felvállalása (bár a Progreszszív Intézet politikai térképe megmutatta, hogy Bokros beleillik az MDF 2006 óta hirdetett irányvonalába).

A kis pártok rengeteg erőt fordítanak egymás gyilkolására.

Az MDF - megfosztva a parlamenti frakció adta lehetőségektől - elsősorban Bokrossal kampányol, folytatja az EP-lista felállításakor megkezdett politikát, és elsősorban a két nagyot és velük a liberális pártot üti: kérjenek bocsánatot a 100 napos programért, "a Bajnai-program felér egy bocsánatkéréssel" (Dávid Ibolya). Mindazonáltal továbbra is az ellenzéki, de együttműködni képes párt képét igyekeznek nyújtani a még érdeklődő potenciális szavazóknak. Eközben az SZDSZ gőzerővel csépeli őket, Fodor Gábor például nem véletlenül hívta találkozóra a frakcióval rendelkező parlamenti pártokat, ezzel is hangsúlyozva az MDF parlamenti ellehetetlenülését. Dávid Ibolya sajtóközleményben válaszolt: a "szabad demokraták" antidemokratikus eszközökkel menekülnek a kudarc elől. Az MDF elnök asszonya szerint a liberálisok valójában nem a parlamenti frakcióval rendelkező pártokkal tárgyalnának, hanem azokkal, "akik velük karöltve megszavazták az országot tönkretevő 100 napos programot".

Nem vitás, hogy stratégiailag indokolt a nagy tülekedés és egymás rugdosása. Érdekes ugyanakkor az MDF és a liberálisok harca. A két párt többször is tett lépéseket egymás irányába, nyújtottak be közös javaslatot a választási rendszer módosítására, közösen álltak be a Reformszövetség programja mögé, de ezek a közös pontok részben megmagyarázzák a választások közeledésével élesedő konfliktusukat is. A sok ponton egyező elképzelések alapján ugyanis látszik, hogy a két, konstruktív ellenzéki szerepet kialakítani igyekvő, reformpárti, értelmiségi bázisra épülő politikai erő gyakorlatilag ugyanazt a szavazócsoportot kívánja megszólítani. Ez a réteg viszont elég szűk, valószínűleg nincs akkora, hogy mindkét pártot hozzásegítse 1-1 EP-hely megszerzéséhez. Ráadásul Oszkó Péter megjelenésével még nehezebb a dolguk, hiszen az exreformszövetséges pénzügyminiszter is előlük szívja el a levegőt, hiszen már nem csak az MDF és az SZDSZ képviseli a reformpártiságot. Az SZDSZ és az MDF tehát, mivel önálló létre törnek - hiszen összefogva nagyobb esélyük lenne -, kénytelen egymás orra elől elhalászni a szavazókat. És a végén csak egy maradhat. Vagy egy sem, hiszen az is előfordulhat, hogy mindkét párt a küszöb alatt marad.

Nagy tehát a tolongás, a kis pártok talán csak egy dologról feledkeztek el, miközben igyekeznek bejutni az "aranykapun". Kicsit olyan ez, mint amikor a focimeccsen a védő nem nézi a labdát, csak az érkező csatárt próbálja meggátolni a továbbhaladásban. Bizony ennek gyakran kiállítás az eredménye. Arról nem sokat olvasni a sajtóban, hogy miért is érné meg nekünk bejuttatni őket az Európai Parlamentbe, mit szeretnének ott csinálni.