Csalódás a majálison

Délben értem haza a május 1-jei városligeti népünnepélyről. Remek volt a hangulat, az ünneplők jól érezték magukat. Öregek, középkorúak és sok-sok fiatal, babákkal, gyerekekkel. Úszott a légben a roston sülő étkek illata és a parázs füstje, sör is volt elég, igazi majálishangulat uralkodott.

Mint baloldali, főként azért mentem a Városligetbe, mert érdekelt az MSZP szerintem kampánynyitónak szánt rendezvénye, és hallani akartam az új elnök beszédét. Úgy értesültem, hogy délelőtt 11 órakor Göncz Kinga fog beszélni, később Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon.

A helyszínen kiderült, hogy a politikai találkozó csak fél három körül kezdődik. Nehéz megérteni, miért került sor a változtatásra, ha mégis elkerülhetetlen volt a módosítás, miért nem került be a lapokba. Miféle szervezési anomália okozta ezt a helyzetet? Nem hinném, hogy az MSZP és a kormány vezetője nem akart találkozni híveivel és az esetleges szimpatizánsokkal, vagy egyszerűen a tájékozódni akarókkal.

Most, amikor a baloldal leépülése miden közvélemény-kutatónál manifesztálódik, nem engedhető meg, hogy a kapcsolatfelvétel, a kapcsolatok megerősítése, új hívek meghódítása ilyen baklövések miatt hiúsuljon meg. A szervezők nem ismerik az emberi természetet. A kisgyerekesek hazaviszik kicsinyeiket dél körül etetni, az evők-ivók elfáradnak, hazamennek kis délutáni szunyókálásra. Azok az elkötelezettek, akik már tíz órakor beültek a naptűzte padsorokba, hogy mindent közelről halljanak, dél felé agyonégve, agyonfáradtan, csalódottan hazamentek.

Az előre jelzett időben több ezren lehettek volna, mennyien voltak így?

Boros Róbert

Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.