Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában, amelyet Franciaország alkotmányozó nemzetgyűlése fogadott el (1789. aug. 26.), és minden modern demokrácia az örökösének vallja magát: "4. A szabadság abban áll, hogy mindent megtehetünk, ami másnak nem árt; így tehát minden ember természetes jogainak gyakorlása csak olyan korlátokba ütközhet, amelyek a társadalom más tagjainak biztosítják, hogy ugyanezekkel a jogokkal élhessenek. (...)5. A törvény ... a társadalomra káros cselekedetek megtiltására jogosult."

A Magyar Köztársaság hatályos alkotmányában: "18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez." [I. Fejezet. Általános rendelkezések] "70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg." [XII. fejezet. Alapvető jogok és kötelességek]

Kérdezem tehát, mi az akadálya annak, hogy belássuk a következőket (és ne csupán - jogkövetően, ami persze már dicséretes lenne - engedelmeskedjünk a népfelség letéteményese, az általunk választott országgyűlés 1999. XLII. törvényének, amely a nemdohányzók védelméről szól):

1. hazánkban az egészséghez való jog alapvető állampolgári jog; 2. mivel tudományosan (is) bizonyított, hogy a dohányfüst ártalmas az egészségre és rongálja a környezetet (s e tulajdonságát nem közömbösíti, hogy számos egyéb emberi tevékenység szintén káros); 3. a dohányzás szabadsága összeférhetetlen a mindenkit megillető alapvető, illetve természetes emberi jogokkal, ennélfogva szabályozásakor nem lehet kölcsönösség a dohányfüstöt előállító és a dohányfüstmentes létezés feltételeinek biztosítása között; 4. végül: a dohányzás színterének korlátozását törvény határozhatja meg.

Mi tart vissza attól, hogy figyelembe vegyük: mindig lesznek társadalmi csoportok (gyerekek, diákok, idősek, várandós anyák és magzataik, betegek), amelyek elesettségük vagy korlátozott belátóképességük miatt magukban képtelenek egészségük megvédésére a dohányfüsttől?

Összegezve: nem a dohányzás elkülönítése képmutatás, hanem a beavatkozó állami egészségvédelem megbénítása (akár a kapitalizmus, a piac szabadságára hivatkozva), és talán - e kérdéskörben - a határ igazából nem a dohányosok és a nemdohányzók között, hanem a kritikátlanok és a másokra tekintettel levők között húzódik.

Fekete György

mentálpedagógus