Az uszítás célba talál

Kóka Jenő tiszalöki magyar állampolgár munkába indult. Keményen dolgozott és munkájából tartotta el családját. De gyilkosa szemében nem lehetett magyar. Még ember sem. Csak levadászandó cigány.

Szégyent érzek, szomorúságot és féktelen dühöt. Szégyen, hogy a hazámban a bőrszíne miatt egy embert meg lehet gyilkolni. Szomorúságot az értelmetlen halál felett. Dühöt, mert tehetetlen vagyok.

Hosszú idő óta működik a Kurucinfo nevű neohungarista weblap. Mindennap vad gyűlölettel uszít a roma származású emberek ellen. Gazembernek, munkakerülő ellenségnek állítják be őket. Egyértelmű volt, hogy akik meg akarnak felelni a mélymagyar gyűlöletnek, nem állnak meg a verbális erőszaknál. A Hír TV, az Echo TV, valamint a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap néven megjelenő nyomdaipari termékek is rendre uszítanak a romák ellen. Igaz, ők talán burkoltabban, mint a Kurucinfo, de az uszításuk ettől még célba talál.

Szégyenemnek tartom, hogy Magyarországon működhet olyan média minden érdemi következmény nélkül, amely verbális erőszakkal szít tényleges erőszakot. Szomorú vagyok, hogy a társadalmunk nem képes megérteni, hogy ezeket együtt, öszszefogva kéne bojkottálni, és nemet mondani az uszításukra. Dühöt érzek, mert a politika azzal, hogy tűri az uszítást, lehetőséget biztosít az ordas eszmék terjedésének, aminek nem kis szerepe volt abban, hogy Kóka Jenőnek meg kellett halnia.

A neohungaristák már nem illegalitásból köpködik mocskukat a pofánkba. A Jobbik bejegyzett politikai párt lehet. Párt, amelyik nyíltan terjeszti a hungarista eszméket, nyíltan uszít romák, zsidók ellen.

Szégyent érzek. Szégyent, szomorúságot és féktelen dühöt. Szégyellem magam azért, mert engedjük, tűrjük, hogy gyilkos eszméket képviselő pártok tevékenykedhessenek hazánkban, mert tűrjük, elviseljük, hogy nyilasegyenruhára hajazó viseletben indulhassanak félelemkeltő menetelések. Szomorú vagyok, mert amikor ezeket tűrjük, úgy gondolván, a demokráciába ez is belefér, pont a demokráciát és a köztársaságot sértjük meg azzal, hogy eltűrjük ezt. Dühös vagyok, mert pár emberbőrbe bújtatott csótány miatt honfitársainknak félniük kell, mert ma már konkrétan az életük is veszélybe került miattuk.

Mit tesz a társadalom? A normális többség felháborodik. De amíg Kóka Jenő emlékének adózva csak hatszázan megyünk el egy megmozdulásra, addig ennek nem lesz súlya. Amíg a gárda úgy menetelhet, hogy mi otthon maradunk és nem állunk fel velük szemben több ezren vagy akár millióan, addig mernek is majd menetelni.

Magyarország a XXI. század elején szembesülni kényszerül a XX. század elejének árnyaival. És ma, félek, pont úgy képesek vagyunk ennek a veszélyét elbagatellizálni, ahogy akkor. Ma még lehet tenni a terjedő gyűlölet ellen. Ma még, ha a társadalom összefog, a kiszabadult szellem visszazárható a palackba.

Rózsa Mihály

Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.