Lehet, hogy nem az a jó megoldás, ha közszereplőnek minősítjük a beszervezett házmestert, a bizalmas beszélgetéseket másnap gépbe diktáló barátot, a politikai viccekkel provokáló kollégát. Találjunk más megoldást. De egyszer és mindenkorra elég legyen a sumákolásból, a szerecsenmosdatásból, a besúgóknak történő elvtelen falazásból. Tessék a becsapottakat, a félrevezetetteket, a meghurcoltakat képviselni; ők voltak az áldozatai ennek az embertelen rendszernek. Ne a Júdásokat, az árulókat védjük, hanem az elárultakat.

Valódi demokratikus Magyarország nem létezhet, míg a diktatúra kiszolgálóit, a félelemkeltés zsoldosait egyszer és mindenkorra nem ismerheti meg a világ. A világ, és persze mi, akikről akták születtek, akiknek a szüleit éjszaka fekete autó vitte ismeretlen helyre, hogy aztán másnap hozzátartozóik rettegett óvatossággal nyomoztassanak az elhurcoltak után. Akik aztán hosszú és monoton kihallgatásokon szembesülhettek azzal, hogy még legszűkebb baráti körükbe is befészkelte magát az emberi hitványság. Hogy akinek féltett titkukat elmesélték, akit meghívtak otthonukba, akivel megosztották a vacsorájukat, másnap róluk jelentett. A besúgók ténykedését derékba tört karrierek, megtört életutak, börtönévek, széthullott családok, szertefoszlott remények és bizony, olykor bitófák követték. A Népköztársaság nevében!

Miféle alkotmányos rend az, amit sért a besúgók nevének nyilvánosságra hozatala? Ha a Magyar Köztársaság alkotmánya nem teszi lehetővé a történelmi igazságszolgáltatásnak azt a legenyhébb változatát - és többet itt senki nem akar -, hogy a valaha jelentők szembesüljenek hajdani tetteikkel, hogy eztán és soha többé ne élhessenek közmegbecsülésnek örvendő, nyugalmazott iskolaigazgatókként, újságírókként, színészekként, rockzenészekként, sportolóként, filmrendezőként, bármikként, akkor azt az alkotmányt sürgősen meg kell változtatni. Miféle jogrend az, amely - nagyon helyesen - a fél világot megmozgatja azért, hogy egy agg nyilas háborús bűnöst utolsó napjaira végre rács mögé juttasson, de amely az emberi jogok intézményesített lábbal tiprásához már megenyhülve viszonyul, és az ebben segédkezet nyújtó ügynökök vélt jogait előbbre helyezve megtagadja az elégtételt a meghurcolt áldozatoktól vagy gyászolóiktól?

Az ügynöklistáknak pedig semmi közük az életkörülményekhez. Nem vagy-vagy kérdése ez. De a tisztes jövő sem alapozhat a hazugsághegyekre. Nem az örökké mindent elodázó jogászkodásra van itt szükség; a név, a születési dátum és az édesanya neve mindenkit egyértelműen azonosít. Sem Kovács János, sem Pityi Palkó nem fog gyanúba kerülni névrokonai miatt, ha többé nem lesznek visszaélésekre alkalmat adó kiszivárogtatások. Hanem lesznek végre dokumentumokkal alátámasztott pontos, mindenki által hozzáférhető névsorok. Ha pedig mindez csak árokásással lehetséges, akkor annyit mondhatok: ide az ásókkal, de hamar!

Sebes Andor

Budapest