Ám két dolog mindenképp kiemelt figyelmet érdemel. Az egyik, hogy ez a 3,4 százalék még mindig elegendőnek látszik ahhoz, hogy a világgazdaság egésze ebben a mostani zord évben egészében véve ne visszaesést, hanem, ha mégoly szerény mértékben is, de gyarapodást könyveljen el. A másik, hogy a kelet-ázsiai nemzetek paradigmaváltásnak néznek elébe. Visszatérve a bevezetőhöz: részben a honi kereslet gerjesztésével kell kiváltaniuk azt, ami számukra exportban elvész. Amire módjuk is van. Tudniillik ezek a társadalmak nagyságrenddel takarékosabbak, mint a "napnyugatiak", amelyek, élükön az amerikaival - nem utolsósorban az ázsiai takarékosságból származó forrásokat felhasználva - remekül megtanultak hitelből élni. Azaz nem takarékoskodni.

De itt mindjárt egy nagyobb léptékű problémával kerülünk szembe. Az ázsiaiak tudniillik nem pusztán a tradíciók, a szokások miatt takarékosak (mint mondjuk a németek), hanem azért, mert az államaik és a cégeik viszonylag igen kis összegeket folyatnak vissza a népjólétbe, az egészségügybe, az oktatásba, a szociális ellátásba. Az "ázsiai ember" (a gyűjtőfogalom persze óriási szóródásokat takar Japántól Thaiföldig) azért tanult meg takarékoskodni, mert az élete folyamatos felkészülésből áll rendkívüli helyzetekre. Olyankor, amikor az "európai ember" (például a magyar is) magától értetődő módon várja el, hogy az imént említett szolgáltatásokat, s azok árát, pontosabban egy részét helyette az állam állja, az ázsiai csak saját magára tud támaszkodni.

Adott tehát a recept. Ha az "ázsiai ember" jobb közszolgáltatásokat kap - s ezeket olcsón vagy ingyen -, akkor megtakarításait fogyasztására tudja fordítani, miáltal a belsőnek mondott kereslet felpörög, a gazdaság motorjai beindulnak. Ehhez azonban az kell, hogy váratlan betegségek, szülések, munkahelyvesztések miatt ne kelljen fanatikusan félnie a holnaptól.

E hosszú bevezető voltaképp csak annak a döntésnek a hátterét kívánta fölrajzolni, hogy - történetében először - az Ázsiai Fejlesztési Bank -, tegnap ugyanolyan (12o milliárdos) "segélycsomag" létrehozásáról döntött, mint amilyenek Amerikában és Európában már jó ideje forgalomban vannak. A számlát természetesen nagyobbrészt Japán, Kína és Dél-Korea állja; az előbbi, mert "válságsújtottsága" dacára teheti; a második, mert teheti, és mert maga is a belső fogyasztást stimulálja félezermilliárddal; a harmadik, mert mint a két előbbinek, gondja van beszállítóival. A cél az, hogy mindazt a kivitelre szánt fölösleget, amelyet ma a Nyugat fölvenni nem képes, fogyasszák el - végre - azok, akik megtermelik, illetve, hogy az Ázsiai Fejlesztési Bank kezén halmozódó likviditás a termelési szerkezetnek a honi fogyasztás irányába való elmozdulását segítse. Ez lehet Ázsia legnagyobb hozzájárulása a világválság tompításához.