Egy hamis nézet nyilvános hangoztatását önmagában véve biztosan nem helyes büntetőjogi szankcióval sújtani. Emlékezetes, hogy Giordano Brunót azért égették meg máglyán, mert olyasmit állított, amit az akkori korszellem elvetett, s Galileinek is vissza kellett vonnia tanításait, hogy elkerülje ugyanezt a sorsot. Temérdek hasonló példát ismer az emberiség története, ami arra készteti a felvilágosult államokat, hogy bizonyos nézetek hirdetését ne torolják meg a büntetőjog eszközeivel. Még az olyan nyilvánvalóan hamis és mások méltóságát súlyosan sértő nézeteket sem, mint az Auschwitz-hazugság.

Németország és Ausztria, a náci birodalom két utódállama kivételt tesz e norma alól. A történelmi múltat, az elődállamnak a náci rendszer borzalmaiért viselt felelősségét figyelembe véve ez érthető, de nem helyes. Nem helyes már csak azért sem, mert veszélyes precedenst teremt. Nem csoda, ha a magyar jobboldal parlamenti szószólói nem elutasítják a szocialisták kezdeményezését, hanem kiterjesztik. Azt mondják: rendben, de akkor a kommunizmus bűneinek a tagadását is büntessék. Ugyanazt a játékot játsszák, amit Kónya Imréék 1992-ben a Kossuth téri incidens után: ha betiltják a horogkeresztet és a nyilaskeresztet, tiltsák be a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot is. Ezzel a tiltással nemrégiben Magyarország elbukott a strasbourgi bíróságon, amely nem volt hajlandó egyenlőségjelet tenni a náci és a munkásmozgalmi jelképek közé.

Németországban ez a fura törvényhely nem okoz gondot. Nem alkalmazzák ugyan a gyakorlatban, a holokausztot nyilvánosan tagadni mégsem szokás. Azért nem, mert a náci nézeteket - és nemcsak a holokauszt tényszerű tagadását, hanem mondjuk a zsidóknak a társadalom többi tagjával való szembeállítását, vagy akár a bevándorlók németekkel szembeni alacsonyabbrendűségét - sem nagyon hangoztatják a nyilvánosságban, mert az ilyesmit a mai német közélet sokkal kevésbé tűri el, mint a miénk. Már több vezető jobboldali politikus pályája szakadt meg effajta célzások miatt. Nem fordulhat elő, hogy az effajta nézetek képviselőit a közszolgálati televízióban interjúra hívják. Az sem, hogy egy parlamenti párt első embere látványosan együtt mutatkozik azzal a publicistával, aki rendszeresen zsidó- és cigányellenes szennyiratokat jelentet meg.

Nálunk más a helyzet, és egyre inkább más. Magyarországon nem válnak el egymástól világosan a konzervatív, a nacionalista és a náci típusú nézetek a nyilvánosság jobboldalán. Magyarországon a jobboldali nyilvánosság nagy része azonosul Magyarország második világháborús szerepvállalásával és az ahhoz vezető Horthy-rendszerrel. (Erről szól a Terror Háza ideológiája, amely csak a nyilas kormányzást állítja az egész kommunista időszakkal párhuzamba, s a Terror Házát pedig az egész politikai jobboldal a magáénak vallja.) Sok jobboldali politikus tesz újra meg újra revizionista célzásokat. A magyar jobboldal vezére újra meg újra kiközösíti a nemzetből a baloldalt és a liberálisokat. Ettől már nem áll messze a "magukfajták" és "magunkfajták" veszedelmes megkülönböztetése a Jobbik EP-listavezetőjének szóhasználatában. Márpedig mindez sokkalta veszedelmesebb, mint a nyilvánvalóan hamis és ezért szélesebb körben hatástalan holokauszttagadás. Ahogy a betiltott nyilaskereszt helyett mindig könnyű volt és könnyű lesz hasonló jelentésű más jelképeket találni (a Vér és Becsület keresztjétől a ma már minden jobboldali rendezvényen lobogtatott és a Magyar Gárdánál karszalagra tett árpádsávokig), úgy a holokauszttagadás helyett is mindig rendelkezésre állnak majd a sokkal veszedelmesebb, mert a célközönség egy részének szemében nem nyilvánvalóan hamis, uszító állítások. De meddig terjedhet a tilalommal sújtható állítások köre? Legyen tilos hősként tisztelni a Donnál elesett katonákat? Netán tiltsák be a Magyar Hírlapot és a Demokratát? Nem kellene elindulni ezen az úton akkor sem, ha a Fidesz partner lenne hozzá.

És mit kezdenek majd a szocialisták a Fidesz igényével, hogy a kommunizmus bűneinek tagadását is szankcionálja a Btk.? Tartok tőle, hogy, félve a kommunizmus védelmezőjének vádjától, nem mondanak rá kategorikus nemet. S ha megegyezést keresnek majd a Fidesszel ebben az ügyben, mi lesz a megoldás? Vajon büntetik-e majd, ha Krausz Tamás más szellemben ír a Szovjetunió történetéről, mint (a mai) Kun Miklós? Vajon a magyar kommunisták bűneinek megítélésében a Terror Háza történelemfelfogása a mérce, s aki tagadja a Rákosi- és a Kádár-korszak azonosságát, az már felelősségre lesz vonva?

A kommunista rendszer korai szakaszában szörnyűséges tömegterror volt, de nem hajtott végre a nácizmushoz hasonló, szisztematikus népirtást, ezért sem hozható azzal úgy közös nevezőre, ahogyan azt a kelet-európai jobboldal egy része s benne a Fidesz szeretné. Nincs olyan lehetséges "tényállás", amit a holokauszttagadással párhuzamba lehetne állítani. Enélkül viszont a Fidesz semmit sem fog megszavazni, mert azzal éppen a párhuzamba állítás számára olyannyira fontos követelményét adná fel.

Lássuk be: a Hiller-javaslat zsákutca. Helytelen általában is, a felvilágosult világ normáinak talaján, és kiváltképp helytelen a mai magyar körülmények között. Nem a nyilvánvalóan hamis holokauszttagadás ellen kell büntetőjogilag fellépni, hanem a magyar társadalom megosztására irányuló és a második világháborút, az abban való magyar szerepvállalást az európai konszenzustól eltérően értelmező sokkal veszélyesebb nézetek ellen, természetesen nem büntetőjogi, hanem politikai eszközökkel. Ez persze nehezebb, de csak ez kínál, ha nem is gyorsan, megoldást.

A szerző közgazdász