Akkor tudniillik, amikor Magyarország európai uniós csatlakozásának ötödik évfordulóját ünnepeljük, valójában a magyar néplélekre nagyobb hatást fejt ki Overdose futása és a jégkorong-válogatott A-csoportos szereplése, mint a szóban forgó pirosbetűs nap.

Amivel ugyan sokat nem mondtam, de jellemzőnek találom, hogy egy sikerre kiéhezett országra önnön - sokágúan legitimált - "európaisága", befogadottsága, amire állítólag bőszen vágyott, a bibói nemzeti élmény kategóriájában vagy nézetében nagyon nehezen tud legitimálódni. (Nem a kormány illegitim, gyermek!)

Okkal. Számos okkal. A magyar dolgozó népnek valójában semmi oka nincsen arra, hogy a történelemnek egy olyan pillanatában, amikor szinte mindent az Európát elöntő - Magyarországot pedig mélyen elöntő - válság ural el, ünnepeljen. Az uniós tagság önmagában nem volt, nem is lehetett védgát azzal szemben, hogy a magyar kormány ne kövessen el nehezen jóvátehető gazdaságpolitikai hibákat. Igaz, velünk együtt az unió új tagjai közül - tízünket vették fel 2004. május 1-jén - még jó néhányan járják a poklokat a menny után, de a "színvonal" lefelé mutató görbéi (nemzeti jövedelem, egyéni jövedelmek, munkanélküliség, nemzeti valuta) itt és most bennünket sokkolnak. Mindennél többet mond, hogy az évfordulós ünnepnap előestéjén a magyar miniszterelnök éppen azokat az ábrákat tárta Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke elé, amelyek "ott, azokat" jókedvre deríthetik spórolós kedvünk (valójában: kényszerünk) láttán.

A vak is látja, hogy az Európai Unió indokoltnak és elhárítandónak tartja azokat a félelmeket, amelyeket Gyurcsány Ferenc fogalmazott meg markánsan a maga "vasfüggönyös" megszólalásával. Az unió nem hagyja, hogy bármelyik tagországa becsődöljön, még akkor sem, ha az "önfia vájta sebét" szindróma nyilvánvaló. Ilyenformán megfordítanám a képletet: igenis, az uniós tagság végső védgát Magyarország számára, s több érvem nincs is. Még néhány lépés (az Európai Központi Bank pozitívabb viszonya állampapírjainkhoz, az euró bevezetésének megkönnyítése stb.), és ez a védgát tovább emelkedik. Létezik európai szolidaritás, ha ez nem is szivárog le az agyakba rögtön, s nem változik pozitív élménnyé.

Azon, hogy a rendszerváltozás a szó politikai értelmében siker volt, gazdasági értelemben viszont nem, uniós csatlakozásunk sem változtatott érdemben. Itt azonban "feleznék", azaz kivenném az ipart az egyenletből. Látom például, hogy csatlakozásunk óta a magyar agrárkivitel pozitív szaldója majdhogynem megkétszereződött, tavaly közelébe került az 5oo milliárd forintnak. S mivel tudom, hogy a világ egyre több és több élelmiszert igényel, majdhogynem adottnak látom azt, amit a "válságból való kitörési iránynak" neveznek. Néhány jól célzott beruházás és némi "lengyel optimizmus" kell csak talán, és akkor a mérlegeink - még akkor is, ha 2o14-ig az agrártámogatások lassú konvergenciája folytán állandó versenyhátránnyal küzdünk az unió piacán - rohamosan javulni tudnak, ennek minden bizalomépítő hozadékával egyetemben.