A magyar halmozott válságok olyan tudati leépülésbe rogyasztják az országot, amelyből nem lesz visszaút. Ugyanis minden riasztó félelmek ellenére a könyvek által ment és megy ma is előre a világ. S ebben az előre menetelésben Magyarország a végzetes leszakadás fázisába került - amikor egyre inkább csak tudástőke révén lehet konvertibilis értéket termelni. S - talán ez még lényegesebb - mentalitástőke révén. (Olyan mentalitás révén, amelynek központja a folyamatos tudásbővítés, kulturális hatások keresése - a könyvvel szinte mint testrésszel összenőve.) Ez pedig a családi hagyományokon, a nevelésen kívül - amelyek szintén "összedrótozottak" a válsággal - csak a magas kultúra, művészet érzéki úton való elsajátítása révén lehetséges.

A könyvtermés feltételeit ma nem az azt előállító értelmiség anyagi és tudati viszonyai, s még csak nem is a nyomdaipar, hanem az ingatlanpiac határozza meg. A pártállami könyvkereskedelem összeomlásában is az játszotta a főszerepet. Az ingatlant vonták - mentették -, privatizálták ki a pulzáló szervezetből, amelyen keresztül a nemzet könyvek révén jutott kultúraoxigénhez. Mindent lehetett kezdeni elölről. Felépíteni az új - lehet csillogóbb - tereket - de milyen tőkéből? Az új terek az eleddig 50 százalékos, most 60 százalékra emelni követelt bizományos árrés révén halmozódtak fel. Ennek a tekintélyes árrésnek egyetlen könyvelőállító által befektetett fillérjét sem előlegezték meg a későbbi tulajdonosok. (Az eladott könyvek ára sem jut vissza a könyvelőállítóhoz automatikusan - keserves küzdelmet kell érte folytatni, ami a kamatterhet és a kiszolgáltatottságát tovább növeli.) Néhány monopóliumszerepbe (gyakorlatilag az állampárti rendszer döntéshozó pozíciójába) került cég banki vagy kapcsolati tőkebefektetése termelte ki az ingatlant. Az ingatlan - szemben a könyvelőállítói struktúrával - nem vész el, csak funkciót cserél, ha az érdekek úgy kívánják. Ám a könyvelőállító műhely olyan, mint az ember: egy pillanatnyi életkiesés is visszavonhatatlanul a halálát okozza.

A könyvekben homogenizált és egyedül konvertibilis tudás- és mentalitásértékek okán a társadalmat (és nem csak annak adminisztrációját) vezető állam részéről több figyelmet, akár "emóciót" igényelne ez a kérdés. A magas kultúrába tartozó művek legnagyobb részét ilyen vagy olyan mértékben ugyanis az állam finanszírozza. Azaz azokat az ingatlanokat közvetve az állam finanszírozza. Pedig a (könyvkiadók adójának visszaforgatásából származó!) támogatás kedvezményezettjei az olvasók, a szerzők, a könyvelőállító műhelyek. (A humán értelmiségnek egy végtelenségig proletarizálódó, s ezért kiveszésre ítélt csoportja, mellesleg a legszámottevőbb könyvvásárló réteg.) Nem megelégedve az európai átlag fölötti 50 százalékkal, most 60 százalékra tart igényt - ki? Az ingatlan. Mert ő diktál, mintegy megtestesítve az újra divatba jött ifjú Marx elidegenedéselméletét. Ez nemcsak korrupciógyanús, de pazarlás is. Ugyanis az államilag támogatott könyvek jó része - az ellehetetlenülő viszonyok miatt - nem cserél gazdát a csillogó ingatlanban sem. Vagy a kiadóknál porosodik folyamatosan rengeteg pénzt emésztve, vagy még szomorúbb sorsra jut. A kiadónak is muszáj ingatlant bérelnie - könyvraktárat, hogy legyen helye a termékének, amíg (vagy amikor már) a terjesztő drága ingatlanában nincs. Hogy a terjesztő ingatlanja minden pillanatban hajthassa a hasznot. Raktárban raboskodni, vagy az európai átlag feletti áron bérelt könyvvásári standokon kínálnia magát - ez még a leghősiesebb pazarlás. Azonban a kiadónak erre nincs tőkekitartása éppen az ingatlanárak emelkedése vagy a vele szemben oly ellenségesen viselkedő ingatlanok miatt. Ezért az állami támogatás a hiénát gazdagítja. Így hívják a szakmában azt, aki a likviditási gondokkal küzdő kiadótól 10 százalékért megveszi a könyvet, és csinos körúti ingatlanban 40-50 százalékért árulja. E hiéna egyik alfajtája néhány fillérért - zsákot is ad hozzá - elviszi a könyvet, bezúzza, s másodlagos felhasználású papírt készít belőle. Egy normális rendszerben egy túlnyomott könyv esetében (ha elment 15 ezerből 12 ezer) érthető a szezonvégi kiárusítás, vagy akár a bezúzás (bár mifelénk ennek más a konotációja), mint az USA-ban, ahol az újranyomás olcsóbb, mint a raktározás. De Magyarországon az állami könyvhálózat összeomlása után a mai napig nem lehet a vidéket (és a szomszédos országok magyarlakta területeit) könyvvel ellátni. Ezért ez a folyamatos könyvleértékelés (ami a könyv eszmei értékét is leértékeli) és a könyvmegsemmisítés bűnös kótyavetye. Annál is inkább, mert az államnak van ingatlanja, tere a könyvek eljuttatására a címzetthez: az olvasókhoz. Ha megtépázva, ha csökkent mértékben is, de még létezik ilyen hálózat. Sőt ez a fajta ingatlan felel meg legjobban a célnak, melynek neve/fogalma: városi, kerületi, falusi, iskolai, tanári, kari ... stb. könyvtár. Könyvet könyvtárból - is! A rendszerváltás után rengeteg (szakszervezeti, kultúrházi, munkahelyi, üdülői) könyvtár szűnt meg. De maradt még könyvtár - ha állományfejlesztésre alig jut is már nekik. Az általános elszegényedés okán meg is nőtt az igény rájuk. Támogassa ezen a könyvtárhálózaton keresztül jó gazda módjára a magyar állam a rábízott magyar kultúrát - és benne a könyvkiadást! A magyarénál beágyazottabb kapitalizmust növesztő skandináv államok, s Anglia könyvkiadása a könyvtárhálózaton keresztül tartja életben és teszi elérhetővé legkülönbözőbb rétegei számára a könyvet. E rendszer Magyarországon is kiállta a próbát. A kilencvenes években a magyarországi Soros Alapítvány a könyvtárak megrendelései útján valósította meg könyvtámogató programjait. A magánalapítvány és az állami intézményrendszer együttműködésének ugyan voltak buktatói, de egy igen érzékeny korszakban ez a támogatási forma segített, hogy a most halálra ítélt szellemi műhelyek egy időre megerősödjenek, s értékes műveket tegyenek közkinccsé.

Ez a modell az egyedüli útja a mai Magyarországon is, hogy megszűnjön az a visszás helyzet, amelyben a könyvkereskedelem diktál, ahelyett hogy tradicionális funkciójának megfelelően: szolgáljon!

A kormánynak nem megszorítania, hanem átstrukturálnia - reformálnia - kellene! Megszüntetni a pazarlást! Sőt: valamit visszamenőleg is jóvátenni belőle. (A drága pénzén őrzött készleteket kiszabadítani börtönükből, és tisztességes áron a könyvtáraknak eljuttatni, fölajánlani. Ha nincs rá pénz, kérjen. Adókedvezménnyel a felső tízezertől, és kérjen Brüsszelben, ahol a könyvtárüggyel intézményesen foglalkoznak. Lehet az EP-választások témája is ez a program.) A válságnak legyen az a pozitív eredménye, hogy a minden kultúrállamban szokásos könyvtámogatás végre kapcsolódjon össze a könyvtárak állományi támogatásával. Hisz az államilag (NKA, MKA) támogatott könyv egyben értékmérő is.

Aki plázában, luxuskönyvpalotában akar és tud könyvhöz jutni, tegye. De ne legyen ez az egyetlen alternatíva! A könyv - ha ez még szempont - szellemileg legjobban a könyvtárban hasznosul.

A szerző a Múlt és Jövő Könyvkiadó vezetője