Régen közölniük kellett volna Erdős Attila orvos-üzletember Mi a baj(om) az orvoslással? című (március 28.) cikkét, mert - gyanítom - már túl vagyunk a 24. órán.

Nehéz visszafogott indulattal véleményt alkotni a mai egészségügyről, de megpróbálom. Közzétennék néhány „esetet" azok közül, amelyek közvetlenül hatottak, hatnak családunk életére. Édesanyám egy délutáni pihenés után nem érezte jól magát. A háziorvos nem ismerte fel a tüdőembólia kialakulását - a későn kihívott mentők már nem tudtak segíteni. Azóta az orvos nem néz édesapám szemébe. Édesanyám nem érte meg az átlagéletkort. Apósom infarktusközeli állapotban került kórházba. Túlélte, de hogy mi történt vele, senki sem tudja. Pár nap után nem ismerte fel családtagjait, nem tudta, hol van, ezért lekötözték, mert „zavarta" a környezetét. Az ételt lekötözve nem tudta megenni, ami családján kívül egyik ápolónak sem tűnt fel, csak egyre kérdezgették: miért nem eszik. A család összefogása sem tudta a kórháztól megmenteni. Ő sem érte meg az átlagéletkort. Anyósom évek óta kezelés alatt áll, egyszer váratlanul összeroppant két csigolyája. Kiderült, hogy az alapbetegségére adott gyógyszer mellékhatásként kivonta csontjaiból a kalciumot, amit az orvos elfelejtett pótolni, így élete alig nevezhető életnek, kezelése hatalmas terhet ró az államra és a családra. Mi lesz a jövő, még kérdéses. Feleségem gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz. A szakellátás kimerült abban, hogy ha elmúlik a fájdalom, jöjjön vissza.

Ez három éve volt, még nem tudott visszamenni, de kikísérletezte, mikor csökken a fájdalma, így él orvosi segítség nélkül, igaz, soványan, erőtlenül, de él. Még nincs ötvenéves! Velem is gondjai vannak az „orvoslásnak". Kb. négy éve magasnak értékelték a koleszterinemet (0,6 eltérés volt). Gyógyszert írtak. Eltelt három év, és egyre rosszabb lett a közérzetem. Különböző vizsgálatok után derült csak ki, hogy a koleszterincsökkentő károsítja májam működését, amit félévente vizsgálni kellett volna, de elmaradt. Azonnal abbahagytam a gyógyszer szedését, és két hónap után határozott javulást tapasztalok. A háziorvosom megsértődött, a koleszterinszintem semmit sem változott.

Habár minden porcikám tiltakozik ellene, mára kezdek beletörődni: a gyógyítás már nem szokás. Az orvosi egyetemet végzettek a gyógyszeriparnak dolgoznak, a tapasztalt orvosok kiégtek, a napi munkában a betegek zavaró tényezőkké léptek elő, ritka az elkötelezett, gondos, alapos ORVOS, így, csupa nagybetűvel, aki ember, és gyógyít. Megérett a helyzet a teljes változtatásra! Legyen tisztán üzleti alapon minden, de a szakma, a tudás kerüljön már elő! (Nem véletlenül húzzák-halasztják a gyógyító intézmények minősítését.) Azok a doktorok, akik mulasztanak vagy nem tudnak gyógyítani, csak kárt okoznak, azok feleljenek érte. Ez az a terület, ahol a képzéssel, annak értékelésével kell kezdeni, csak kitűnő vagy elégtelen osztályzás lehet az elfogadott, mert a jó, közepes, vagy elégséges eredmény életekbe kerül. Itt legyen aktív a szakmai kamara, ne a politikában!

Pataki Rezső
Szekszárd