Ha az amerikai diplomácia vezetője halálos veszélyről beszél, annak a fele se tréfa. És ezen a ponton e sorok írója, aki az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánt jó ideje a világ legveszélyesebb országának tekinti, egyetért Hillary Clintonnal, amiképp egyetértenek vele mindazok a pakisztániak, akik egy világias, az emberi jogokat garantáló, az iszlamista ortodoxiától rettegő államban - továbbá a saját alkotmányukban - hisznek.

Gilani pakisztáni miniszterelnök szerint az amerikai aggodalmak túlzottak. Abból, hogy Zardari elnök - a tálibokkal kötendő béke kedvéért - jóváhagyta az iszlám törvénykezést (a világias rétegek által rettegett sariát) az ország északkeleti részén, az úgynevezett Swat-völgyben - őszerinte nem történt egyéb, mint hogy a kormány alkalmazkodott "a terepen uralkodó realitásokhoz". Ami úgy fordítandó, hogy önnön tehetetlenségéhez. Az afgán-pakisztáni határon a legszélsőségesebb iszlamisták az urak. Akik - sunyi módon - fegyverletételt ígértek az iszlamista törvénykezésért cserébe. Amikor Clinton megszólalt, már tudott volt: az alku rájuk eső részét olyannyira nem teljesítették, hogy fegyvereseikkel kiléptek a Swat- völgyből, és mintegy száz kilométerre közelítették meg a pakisztáni fővárost.

Ahová a tálibok beteszik a lábukat, ott az első dolguk a lányokat-asszonyokat iskolázatlanságba és rabszolgaságba döntő, az életet az iszlám legszélsőségesebb ideológiai irányzatával összhangban levő vallási előírások szerint "újjászervezni". Az ilyen jelenségekkel szemben egyszerűen nem engedhető meg a közöny, mert ez az ideológiai irányzat a maga "oktatási" infrastruktúráján keresztül százával, ha nem ezrével termeli ki a "szent háború" harcosait; természeténél fogva agresszív és terjeszkedő. Ebben a világban és közegben nőnek fel azok a szerencsétlenek, akik öngyilkos merénylőként a saját országuk világi létesítményeit és politikusait pusztítják; akik ártatlan emberek százait ölik le a szomszédos Indiában; akik Európa nagyvárosaiban vonatokat, metrókat robbantanak, és még ki tudja, mire készülnek; s akikről Amerikának minden más országnál megrázóbb tapasztalatai vannak 2oo1. szeptember 11-e óta.

Most ugyan merenghetnénk azon, hogy Afganisztán szovjet megszállása idején Amerikának miért kellett szövetséget kötnie az ördöggel, az iszlamista terrorral, de nem tesszük. Nyugtázzuk viszont, hogy Pakisztán, amely maga is megkötötte ugyanezt a szövetséget, valamilyen oknál fogva képtelen belsőleg változni. Az iszonyú, már-már feudális társadalmi feszültségek folyvást csak halmozódnak, s ezek után ne csodálkozzék senki, ha az ottani iszlamisták ugyanúgy az "igazságosság" jelszavával és gyakorlatával csábítják a nyomorult és tudatlan embereket, ahogyan a Hamasz teszi Palesztinában vagy a Hezbollah Libanonban. E politika fűszere mindenütt az Amerika-ellenesség, és annak a látszatnak a felkeltése, hogy az "iszlám igazságosság" útjában Amerika-barát, illetve Amerikával szolgai viszonyban álló rendszerek állnak. A recept Iránból ered. Itt lel rá a logikára az, aki azt firtatja, hogy Hillary Clinton miért fenyegette meg bénító szankciókkal tegnap az iráni rezsimet. Már ha nem parírozik.