Tulajdonképpen tehát örülhettek volna, hogy végre nem számolások és számítások befolyásolják a döntést, hanem a színtiszta ráció, amely néha akár túl is mutathat a pártérdeken. Ne gyanúsítsunk meg kivételesen azzal politikusokat, hogy kisstílűségükben pusztán a fél évvel hosszabb idejű kiváltságok kedvéért voksoltak Bajnai mellett, mint ahogy azzal sem, hogy mások egy Fidesz felé tett gesztusként - ellene. Ahogy maga a megválasztott miniszterelnök is elismeri: mindkét álláspont mellett szólnak érvek, egyik lehetőség sem zárható ki automatikusan.

A szocialista potentátok úgy gondolták, hogy a párt jelen beszorított helyzete rosszabb már nem, csak jobb lehet, ha vállal egy olyan személyt és egy olyan programot, akiről, illetve amiről néhány hete még hallani sem akart. A döntés mellé képes volt fölsorakoztatni a népes frakció majd mindegyik képviselőjét, még akkor is, ha néhányan az aláírt politikai nyilatkozathoz záradékot fűztek, amely persze maximum arra alkalmas, hogy a politikai arculaton eltakarjon egy bibircsókot. Alátámasztották tehát azt a rosszmájú tézist, hogy a félelem mindig komoly egységteremtő erő a szocialistáknál. Az MSZP elitje mára eltökélt válságkezelővé vált.

Az SZDSZ-nek furcsamód nem sikerült most ilyesfajta képet kialakíttatnia magáról. Holott a programrészletek jóval inkább hasonlítanak a szabad demokraták korábbi követeléseire (lásd Gyurcsány Ferenc távozásának sürgetését és a Reformszövetség koncepciója melletti harcos kiállást), mintsem az MSZP hajdani vágyaira. Ám az SZDSZ még egy ilyen, számára látszólag kedvező, kockázatmentes helyzetben is képes zavarosan, megbízhatatlanul viselkedni. Nem a különvélemény képviseletéről van szó, hanem arról, hogy döntő helyzetekben képes-e egy politikai alakzat politikai alakzatként megmutatkozni, vagy a személyes autonómia - különösebb haszon nélkül - ezt lehetetlenné teszi, szétveri. Korábban azt lehetett hallani (és látni), hogy amit Fodor Gábor és csapata elfogad, azzal Kóka János és tábora azonnal és teljes erővel szembemegy. Most úgy tűnt, hogy mind Fodor, mind pedig Kóka tisztában van azzal, hogy kettejük háborúja kettős vereségbe torkollhat - a pártelnök állítólag még az "öregekkel", azaz régi ellenfeleivel is konzultált a sorsdöntő szavazások előtt, közben "fiataljaival" került szembe, végül azonban az SZDSZ valamennyi testülete igent mondott Bajnai Gordonra. Lehet, hogy jól, lehet, hogy rosszul, de döntöttek.

Úgy látszik azonban, hogy a harcosok makacsabbak tábornokaiknál - Fodor Gábor jobbkeze, kampányfőnöke két társával nem hajlandó föladni eredeti álláspontját a többségi akarat kedvéért. Kóka János adjutánsa pedig "vért" kíván, a három képviselő frakcióból való kizárását kezdeményezi, ami persze közvetve Fodor legitimitását gyengíti.

Igazságokat keresni, pláne találni fölösleges. Nem lesz itt semmiféle kizárás, a kínos történet egyetlen tanulsága maximum az, hogy az SZDSZ újabban minden helyzetből tud szavazatokat veszteni. És ez kicsiben sem kis teljesítmény.