Közben megfeledkezünk arról, hogy az alkotmány szellemében az államfőnek ilyen helyzetben kötelessége megszólalni, hisz ő őrködik az állam demokratikus működése felett. Egyesek értetlenül fogadták az elnök érvrendszerét, az „alkotmányos" és „demokratikus" fogalmak kettéválasztását. Holott az előbbi egy jogi, technikai megközelítés, utóbbi pedig ezen túl a társadalmi támogatottság igényét is felveti. Előbbi kérdéskörben csak két alternatíva áll fenn: egy technikai eljárás vagy alkotmányos, vagy nem, köztes állapot nincs. A különböző eljárások demokratikus fokuk alapján azonban már rangsorolhatók, aszerint, hogy melyikük biztosítja a legszélesebb társadalmi támogatottságot.

Erre persze lehetne azt mondani, a jelenlegi parlament 2010-ig nyert mandátumot. A választópolgárok által 2006-ban preferált balliberális koalíció 2008-as felbomlása után azonban a kormány elvesztette parlamenti többségét. A labda az ellenzék térfelére került. Azonban ez az ellenzék sosem volt képes egységes arculatot ölteni, nagyobb horderejű ügyekben egységes álláspontot kialakítani. Teljes a patthelyzet, amelyet vagy a régi koalíció újrakötése, s ezáltal a régi-új többség biztosítása, vagy az előre hozott választások oldhatnak fel. Miután azonban mind az SZDSZ, mind az MDF előre kinyilvánította, nem hajlandók koalícióra lépni a szocialistákkal, világossá vált, a parlamenti többség a továbbiakban sem garantálható. Ilyen helyzetben szólalt fel a köztársaság elnöke, s jelezte, mely megoldást tartja a demokratikus eljárások közül a leghatékonyabbnak a biztos parlamenti többség elérése, azaz a biztos és felelősségteljes kormányzás megvalósítása szempontjából.

Az olvasótársaim által citált párhuzamok pedig itt nehezen értelmezhetők. Olaszország az egyik leginstabilabb demokrácia a nyugati világban, s bizony nyugodtan tekinthetjük az előre hozott választások országának. Tavaly Berlusconi a Prodi-kabinet bukása után rendkívüli választások révén ülhetett vissza miniszterelnöki székébe. A Blair-Brown váltás pedig végképp nem hasonlítható a mostani magyar helyzethez. Először is azért nem, mert Brown egy tudatosan felépített, előre megkoreografált procedúra után költözhetett a Downing Street 10.-be, s nem kellett tucatnyi szaktekintélyt kellemetlen helyzetbe hozni az utódlási színjáték közben. Másrészt, mert Blair pártja egy pillanatra sem vesztette el parlamenti többségét.

A mai magyar állapotok között az előre hozott választásokat egyedül azzal lehet elkerülni, ha az egykori koalíciós pártok képviselői egyöntetűen (vagy legalább a feles parlamenti többség erejéig) felsorakoznak az új miniszterelnök-jelölt mögött, s az aláírásukkal frissen elfogadott Bajnai-program mögül később sem hátrálnak ki. Ez persze, bárhogy is szeretnék elkerülni a liberálisok, státusuk megváltozásával jár: újra kormánypárti szerepbe kerülnek, s ebbéli minőségükben kell majd számot adniuk a választóik előtt függetlenül attól, küldenek-e az új kormányba minisztereket, államtitkárokat. A szocialistáknak pedig azzal kell szembenézniük, hogy a fájdalmas lépések sorozatát - amit Gyurcsány nem tudott keresztülverni rajtuk - ezúttal nem kerülhetik meg. A biztosnak tűnő bukástól való félelem árnyékában sem. Az idő azonban kevés, s éppen ezért felelősségteljes és gyors döntés vár a politika minden szereplőjére.

 
Rechtenwald Kristóf

történész, politológushallgató, Szeged