Az új képlet
Igaza volt abban, hogy pártját és a kormányzást ki kellett mozdítania abból a kilátástalannak tűnő helyzetből, amelybe a válság eszkalálódása nyomán jutott. Jól mérte föl, hogy ha kormányfő marad, folytatódik hitelvesztése, és nem lesz képes úrrá lenni a helyzetben lévő alapvető ellentmondáson, a bénító őrlődésen a gazdasági és a politikai racionalitás között. Ő maga ezt úgy fejezte ki, hogy amit szükséges volna megtenni gazdaságilag, azt nem szabad megtenni társadalmilag. Miután azonban az egyensúlyozás esélyét megszüntették egyfelől a legpesszimistább várakozásnál is negatívabb konjunktúraprognózisok, másfelől a szocialisták lázongására utaló jelek, lépnie kellett.
A nem a fegyelmezettségéről híres MSZP történetében is kirívó felelőtlenséggel véghezvitt, "élőben" közvetített vezetőválasztási procedúra olyan helyzetbe hozta a pártot, amelyből csak az előremenekülés kínált kiutat. Ha nem a boszorkánykonyhai műveleteket, hanem csak a feltálalt végterméket tekintenénk, akár bravúrosnak is minősíthetnénk az új képlet kifőzését. Legalábbis a látszat szerint. Két héten belül lett megfelelő jelölt a szakértői arculatúra tervezett kormány élére, akit a szabad demokraták is támogatásukról biztosították, szilárd parlamenti többséget garantálva a Gyurcsány által tervezetteknél sokkalta fájdalmasabb lépésekhez. Helyreállt az MSZP egysége is, 90 százalék feletti aránnyal választottak új elnököt.
A legoptimistább forgatókönyv, amit a szocialisták vezérkara elképzelhet: Az MSZP és az SZDSZ megszavazza a Bajnai-kormány programját, amely a válságkezelésen túl vonzó, pozitív intézkedéseket is tartalmaz. A gazdasági élet hazai és külföldi szereplői kedvezően fogadják a fejleményeket, a bizalom növekedése javítja a válságból való kilábalásnak, és a növekedés megalapozásának a feltételeit. A jövő év elejére egyértelművé válnak a válság leküzdésének a jelei. Addig sem a szakszervezeti tiltakozások, sem a szélsőjobboldali utcai akciók nem fajulnak kezelhetetlenné.
A Fidesz saját érdekében nem gáncsolja el a válságkezelő lépéseket, megmarad a demagóg, populista, gyűlöletkeltő ellenzékiség tőle megszokott szintjén. Az MSZP az EP-választásokon elfogadhatóan szerepel, megnyeri a pécsi időközi választást, népszerűsége nem hanyatlik tovább, leküzdi depresszióját, és a választások tétjét tudatosítva mozgósítja elbizonytalanodott támogatóit. 2010 tavaszára hiteles és versenyképes programot dolgoz ki, talál esélyes miniszterelnök-jelöltet (és persze főpolgármester-jelöltet), akiket konszenzussal, elkeseredett belső harcok nélkül fogadnak el. Az MSZP megőrzi egységét, és nem törnek ki kilátástalan viták a szabad demokratákkal az adótörvények, a jövő évi költségvetés stb. kapcsán. Az MDF konstruktív ellenzékiségével mérsékelt konzervatív alternatívát mutat fel, és teret nyer a populista-fundamentalista Orbán-párttal szemben.
Nagyobb összegben azért nem fogadnám le, hogy így lesz. Vegyük számba azokat a tényezőket, amelyek a pozitív forgatókönyv megvalósulását akadályozhatják. Már a kongresszuson kiderült, hogy a leendő kormánypolitika jellegének értelmezése sem egyszerű. Márpedig az MSZP-nek el kell döntenie, hogy szakértői jellegű kormányt támogat, mintegy talonba téve saját értékeit, vagy a saját kormányát, amelyet baloldali karakterűnek próbál beállítani. Az első megoldást Bajnai Gordon ajánlotta, aki ideológiamentes válságkezelő kormányzásra tett ajánlatot, szinte felkínálva a pártnak, hogy csupán e keserves feladat elvégzése erejéig vállaljon vele kényszerközösséget.
A másodikat az új pártelnök, Lendvai Ildikó preferálta, alátámasztva a Fidesz propagandáját, mely a népnyúzásra szakosodott szocialisták gonosz lelkéből fakadó törekvésnek állítsa be a fájdalmas válságkezelést. Nem tudom, hogyan tervezi a pártelnök egy vonzó választási program meghirdetését, miután büszke baloldaliként vállalja magára a szocialisták hagyományos támogatóit a legfájdalmasabban érintő lépéseket, ám érteni vélem, hogy mi volt a szándéka a megjegyzésével. Az MSZP-ben mindig megvolt a hajlam, hogy a kormányzás kényszerlépéseiből azonnal identitásválságot fabrikáljon. Ilyenkor érték- és programviták indulnak, felhorgadnak a "baloldaliság elárulóit" támadó személyeskedések - végül a pártegység látszatának is lőttek. Csúnyán elvesztett EP-választások, és tempós népszerűségvesztés esetén az ilyesfajta fejlemények azonnali megjelenésének, a baloldali deficitet kifogásolók fellépésének a legnagyobb az esélye.
Az MSZP egységének, s ezzel a legnehezebb időszak túlélésének biztosítéka jelentős részben az új vezetés működőképességében rejlik. Lendvai Ildikónak becsületére válik, hogy jó ideig ellenállt pártelnökké jelölésének, ragaszkodott frakcióvezetői funkciójához, amelyet közmegelégedésre látott el. Ritkaság, hogy egy politikus komolyan vegye a Peter-elvet, miszerint súlyos következményekkel fenyeget, ha valaki a ranglétrán felfelé haladva nem vesz tudomást kompetenciaszintjének meghaladásáról. Lendvai habitusánál fogva sem alkalmas vezértípusú pártelnöki szerepre. Inkább a közösen elhatározottak végrehajtásának irányítása az erőssége, mintsem a teendők diktálása.
Most új, de nem ismeretlen helyzet állt elő azzal, hogy nincs karizmatikus politikus az MSZP élén. Az azonban merőben szokatlan, hogy mind a pártot, mind a kormányt olyasvalaki vezesse, akik ezt a szerepet nem ambicionálta. Bajnairól hihető, hogy rövid távra tervez, nem kíván mást, mint a ciklusból hátra lévő hónapokban következetesen végrehajtani válságkezelő programját. Kérdés, meglesz-e hozzá végig a párttámogatás. Lendvairól is sejthető, hogy komolyan hisz a kollektív irányítás erejében, s az ügyvezetői "triumvirátus" létrehozásához nem pusztán hatalomtechnikai megfontolásból ragaszkodott. Kérdés, hogy az MSZP vezetősége a párt mai állapotában képes-e érvényes stratégia megalkotására és hatékony irányításra ezen a módon.
Lendvainak sincs saját csapata, eddig integrátorként az egész frakciót tekinthette bázisának. Majd kiderül, nem súlyos hiba-e, hogy átadja ezt a posztot, amely a kormányzás stabilitásának fenntartásában a legfontosabb. A kettős funkció adta nagyobb autoritás talán elősegíthette volna azt is, hogy a Lendvai-Kiss-Szekeres triumvirátus inkább a pártegység esélyét növelje, mintsem szerkezetileg beépítse a rivalizálást.
Az erősen tagolt, mindig is megosztott MSZP kohézióját két dolog biztosíthatja. Az egyik a közös feladatban való hit, amely csak akkor működik, ha felül tud kerekedni a nehézségek keltette bizonytalanságokon. Ennél erősebb összetartó erő a félelem. Nem egyszerűen hatalomféltésről, a pozíciókhoz való személyes ragaszkodásról van szó, bár azt sem kell lebecsülni. Ezúttal nem üres szólam, hogy elsősorban az ország jövője (és az egész baloldal) sorsa iránt érzett aggodalom miatt igyekeznek a szocialisták elkerülni a Fidesz szinte rendszerváltással fenyegető nagy győzelmét, amely előre hozott választások esetén könnyen bekövetkezhetne. Orbán pártja az elmúlt években mindent megtett, hogy jogos legyen az aggodalom.
Gyurcsány márciusi és áprilisi kongresszusi beszédeinek sem véletlenül volt központi gondolata, hogy Magyarországon nem egy Európában megszokott konzervatív párt a jobboldal domináns ereje, berendezkedése a hatalomba nem a parlamenti váltógazdaságokban szokványos átrendeződéssel, hangsúlyváltással járhat. Az életrajzírójaként Orbán Viktort alaposan megismerő Debreczeni József írásaiban jó ideje kétségbeesetten figyelmeztet egy jövendő Fidesz-kurzus brutális következményeire. Ha csak a töredéke igaznak bizonyul annak, amit előrevetített, az is katasztrófa lenne Magyarország számára.
A politikai képletet azonban éppen ezen a téren nem lehet megváltoztatni. A belpolitikai hidegháború megfékezésére semmi nem utal. Az első pillanattól elkezdődtek a propagandarohamok szakértői álarc mögött áskálódó komcsik új népnyúzó kormánya ellen. Máris megindult a karaktergyilkos kampány a "Gyurcsány-klón" Bajnai ellen. Ma már a jobboldal nyomasztó fölényben van a valóban hatásos propagandaeszközök használatában. Mindenre elszánt nyomulásával ellenzékben is képes volt uralkodóvá tenni hangját a médiában s az egyre nagyobb hatású internetes világban. Pozíciók tömegét szerezte meg a kulturális és oktatási intézményekben, s egyre világosabb, hogy az "árnyékállam" kiépítésében és működtetésében is jócskán előre haladt. El lehet képzelni, mi lesz, ha kilép az árnyékból. Gyurcsány demokratikus eszközöket nem talált e folyamat megfékezésére, így csak retorikával lépett fel ellene, hatástalanul.
A hosszú évek kemény munkájával felhergelt, mindenre elszánt jobboldali választók tömegével szemben letargikus, csalódott, hétköznapi érdeksérelmek sorát elszenvedő, a legelszántabb hívekre zsugorodott baloldali tábor áll. Nem az MSZP gyurcsányista-antigyurcsányista kettéválása, inkább a baloldal lengyel típusú dezorganizálódása fenyegeti a szocialistákat egy súlyos vereség esetén. Márpedig abból a defenzív pozícióból, amelybe az elmúlt évekbe beleszorultak, aligha vívható meg eredményesen a küzdelem. Fel van adva a lecke!
A szerző történész
