Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa cikket írt a Népszabadság vélemény rovatába: Egy a biztos! (március 24.) - vicces cím, hasonló tartalom, melyben az a nagyszerű és nagyravágyó gondolat fogalmazódik a szerző tollán, hogy a sajátja kivételével a többi ombudsmanintézményt szüntessék már meg, mert egyedül akar maradni a placcon. Nem mellesleg, olyan, az alkotmánybírókhoz hasonló professzori és életkori cenzushoz kötné a választhatóságot, amelynek a mostani biztosok közül csak ő felel meg. Ez még szíve joga, de az a sok szép rang közügyekben, vitákban senkit nem jogosít semmire sem. Mondatainknak magukért kell helytállniuk.

Szabó Máté mindenekelőtt elfelejti, esetleg nem is érti, hogy megválasztásával, nem kell ugyanis a felkérést elfogadni, szerződést kötött a köztársasággal, melynek alapján elfogadta, hogy a szép belvárosi palotán és a védendő jogokon hat éven át osztozni fog három vele azonos jogállású kollégával. Megszabadulni ama nemszeretem háromtól sajnos nem lehet, eltávolításuk ötletével legelőször megbízatásunk lejárta után illendő előállni.

Érvei sem jobbak, mint a törekvése. Személyes részem volt a hazai ombudsmanrendszer kiépítésében, 1992-es tanulmányomban (Ombudsmann - állampolgári jogok biztosa, KJK, 1992) azt írtam le, mások tudós javaslatait is használva, ami aztán megvalósult. Talán nem csupán személyes elfogultságból védem ezt a szerkezetet és ezt a hatásköri listát. A magyar állam történetéből tudunk-e példát még arra, hogy Nyugat-Európában bevezetett közjogi-alkotmányos reform indokaként a követendő magyar megoldásra, a jó magyar tapasztalatra hivatkozzon a külföldi jogalkotó? Ez éppen az ombudsman esetében megtörtént velünk, amiről talán Szabó Máté is tudhatna. De arra már tényleg nagyon kíváncsi lennék, honnan veszi azt, hogy a mi megoldásainkat szerte Európában lesajnálják? Olyan európai ország viszont tényleg létezik, ahol akár jogi végzettség nélküli kivénhedt főméltóságokat is jutalmazhatnak ombudsmani megbízatással. Ez a - több okból rossz - megoldás, melyben a hozzáértés másodlagos, még gondolatkísérletnek is ijesztő, és érthetően egyetlen jó szót nem kap a szakirodalomban, de Szabó Máténak rettentően megtetszett, rejtély, miért.

Nincs terem részletezni a szakosított biztosi hivatalok létrehozásának indokait, ezért csak annyit, hogy létesítésükről a jogérvényesítés nehézségei, a védelem gyengesége és az igényt övező társadalmi konfliktusok súlya alapján kell dönteni, és az ezzel kapcsolatos hazai szabályok alapvetően megfelelnek a jogvédelmi környezetnek. El tudom képzelni, mivé lennének az általános biztos kezén a ma nem általa védett jogok. Továbbá, ha egy a biztos, és a hivatalt a politika le akarja nyelni - bár ez nálunk, ugye, elképzelhetetlen, ezt egy falással elintézheti, a több biztossal viszont kétes eséllyel, külön-külön kell megvívni.

Szabó Máté téved abban, hogy valami nemzetközi kuriózum lenne, hogy minálunk önállóan működnek a biztosok, és abban is téved, hogy ne lenne elvárható követelmény az együttműködésük. Ezzel szemben a több önállóan intézkedő ombudsman a világban egészen szokványos megoldás. Ettől a magyar modell csak annyiban, viszonylagosan tér el, hogy az önálló intézkedési jogú ombudsmanokat egy hivatalban helyezte el. Ennek két, önmagában és együttesen is értelmes indoka volt. A jogalkotó ezzel olcsóbbá kívánta tenni a működést, továbbá feltételezte, hogy az emberi jogok védelmezői nemcsak filantróp, de kooperatív személyiségek is, azaz képesek együttműködni, a közös hivatal pedig nemcsak fizikai közelséget jelent, hanem, ahogy az első ciklusban meg is valósult, kollégiumszerű működést, folyamatos együttmunkálkodást, akár közös vizsgálatokat, egyeztetett ajánlásokat is eredményez. Szabó Máté nemcsak téved, de értelmetlent is mond: "unitárius államban unitárius ombudsmanra van szükség". Ez az érv akkor lenne csak használható, ha a nem létező Kisalföld és Bakony ombudsmanja ellen érvelne.

Az "egységesség, átláthatóság és dinamizmus" alcím mögött pedig afféle politológiai halandzsabeszéd jön, értelmezhetetlen megállapításokkal: "koordinálhatná és mobilizálhatná a szakmai helyetteseket. ...Így nem keletkezhetne ťűrŤ az új kihívások és a ... törvényhozási preferenciák között. (...) Megvalósulna az alapjogok rendszerszemléletű megközelítése, és ezáltal a hézagmentes jogvédelem." Az ilyesmit sem megérteni, sem bírálni nem tudom, de a hézagmentes jogvédelem különösen szívet melengető valami lehet.

Szerző azt is ígéri, hogy az egységes ombudsman majd nagyon karizmatikusan lép fel. Szép, de miért a három kolléga akadályozza ezt? Nem szokta segíteni a karizmatikus fellépést, ha az országgyűlési biztos - anélkül, hogy erre bármi bizonyítéka lenne - hangoskodva az adóhatóság üldözöttjének állítja be a hivatalát, és olyan jogi védelmet követel, amiről maga sem tudja, miféle lenne, de még a büntetés-végrehajtás részéről elszenvedett páncélautós támadás miatt is panaszkodik. Ilyen esetekben az emberek nem a karizmánkat dicsérik, inkább nevetgélni szoktak a hátunk mögött.

Szabó Máté szerint kevesebb közpénzt kellene a jogvédelemre elkölteni, ha megszüntetnék a többi ombudsmani hivatalt. Ez már igaz. Mindenesetre ilyenkor eszünkbe ötlik, hogy a legnagyobb spórolás csak az lenne, ha éppen az ő hivatala szűnne meg. A megszüntetendő biztosi hivatalok közül Szabó elképzeléseiben az adatvédelmi biztos jár látszólag a legjobban, belőle legalább kormányhivatali vezetőt faragtatna. Csak engem hagy cserben a képzeletem, a politikatudomány művelője viszont biztos jól el tudja képzelni, hogy a jogellenesen titkolózó kormányt majd az erre hivatott kormányhivatal bírálja, hévvel. Éppen itt, Magyarországon.

Van abban valami vétkes tévedés, ahogy Szabó leírja a mai rendszert, melyben szerinte az általános hatáskörű biztos első az egyenlők között, és elvetni javasolja azt az igényt, mely "emancipálná" a szakosított biztosokat. Valójában viszont az általános biztos a mostani szerkezetben egyenlő az egyenlők között, azzal a látszólagos többlettel, hogy ő a megnevezett költségvetési fejezetgazda, amit csak az magyaráz, hogy egynél több fejezetgazda nem lehet. Nincs tehát mit emancipálni.

Kérném Szabó Mátét, mást nem is tehetek, ne rombolja, hanem, ha képes, védje a Harmadik Köztársaságot; romlik és bomlik az sajnos önmagától is. Ha pedig az országgyűlési biztosok nem képesek együttműködni, hagyják legalább dolgozni egymást.

(Személyes megjegyzés: a szerzőt vagy harminc éve, akkori közös munkahelyünkről ismerem, eszességét kedveltem. De mintha most kettő lenne belőle. Az itt bírált elfogadhatatlan szöveg szerzője ugyanaz, aki több írásában is - pl. Több fényt délben, Élet és Irodalom, 2009. március 27. - értékelhető intellektuális erőfeszítéseket téve keresi egyéni ombudsmani szerepfelfogását.)

P. S. Ez az írás Szabó Máté "cigánybűnözéses" nyilatkozata előtt készült.

A szerző 1995-2001 között adatvédelmi országgyűlési biztos