A magyar és külföldi tőkének ugyanis normális helyzetben nem dolga, hogy gazdaságpolitikai programokat készíttessen a pártoknak. Sőt: ez kimondottan nemkívánatos. Lobbizhatnak saját érdekükben, és tehetnek javaslatokat, amelyeket aztán a politika megfontol, majd belátása szerint dönt. De nyilván nem léphetnek a helyébe, mert a választóknak nem ők, hanem a politikusok tartoznak felelősséggel. Ha programalkotóként mégis ebbe a helyzetbe kerülnek, az mindenképpen demokráciakockázatot jelez.

Nem a Reformszövetség vagy annak programja jelenti ezt a kockázatot, hanem az a légüres tér, amelyet érzékelve ez a javaslatcsomag kényszerűségből megszületett. Az a nagy üresség, amely azt jelzi, hogy a választók szavazatait elnyerő pártok nem tettek le az asztalra megfelelő programot. Vagy azért, mert nincs nekik, vagy azért, mert valódi elképzeléseiket politikai számításból a fiók mélyén tartják. Ha pedig nincs az asztalon életképes program, akkor kényszerűségből olyanok tesznek oda egyet, akik erre képesek, és akiknek erre égető szükségük van. Csak éppen politikai legitimációjuk nincs. Muszáj Herkulesek, mások helyett.

A hazai gazdasági élet szereplői évek óta szívósan próbálkoznak rábírni a kormányt, hogy hajtson végre egy általuk kívánatosnak ítélt gazdasági programot. Próbálták ezt már szinte mindenhogyan. Írta a programot fiatal közgazdász, öreg közgazdász, kövér közgazdász, sovány közgazdász, de csak nem sikerült a pártok sáncai mögé kerülniük. Ideig-óráig esetleg, de hamar kiszorultak. A Reformszövetséggel bevették a várat, pedig ez sem volt sokkal több, mint az előző próbálkozások. Csak kitalálták a formát, a hívószót és mindehhez támogatóul az akadémiai elnököket. Ezzel nagyjából sikerült semlegesíteni azokat a kritikákat, hogy a tőke diktál a kormánynak és a pártoknak.

Az a mi bajunk, hogy milyen pártok ülnek a parlamentben, ha abból kettő rögtön a hóna alá is csapja programot, mint neki tökéletesen megfelelőt. Kérdezhetném naivan: akkor eddig mijük volt. Ha pedig volt stratégiájuk, miért nem álltak elő vele? És hol vannak a pártoknak azok a tervei, amelyek egy gazdasági programot politikai programmá tesznek? Egy kormányprogram ugyanis nem egyszerűen gazdasági lépések sora - szükségképpen tartalmaznia kell azokat az elképzeléseket, amelyek a kívánt társadalmi hatások elérését szolgálják. Egyszerűbben: nemcsak a számok látszanak belőle, hanem az emberek is, akiknek mindezt el kell majd szenvedniük.

A Reformszövetség alapítói felismerték, hogy szerepük bevégeztetett. Az már végképp nem az ő dolguk, hogy az emberekből vezessék le a számokat, és ne a számokból az embereket.