A lett középjobb pártok pillanatok alatt újraosztották a kártyákat, Rigában van új kormány; Izlandon jövő hónapban választásokat tartanak, Csehországban ugyanez valószínűleg októberben esik meg; Magyarországon még minden bizonytalan, az agónia tartósítása van napirenden. Izland és Lettország problémáit a továbbiakban nem ecsetelném, viszont a cseh eset több szempontból irányadó, nekünk legalábbis.

A minap azt írtam, hogy Csehországban a kormánybuktatáskor a pártérdek felülírta a nemzeti érdeket, amennyiben ez utóbbi legalább annyit feltételezett volna, hogy a szocdemek az ország uniós elnökségének lejártáig (június végéig) nem kezdeményeznek bizalmatlanságot a kormánnyal szemben, nem húzzák ki a "bizalmi szőnyeget" az Európa vezetésével megbízott Topolánek alól. Magyarországon a kétféle érdeknek ez az ütközése más metszetben jelentkezik. Az elmúlt hét finoman szólva is turbulens, klasszikus vezetési válságot tükröző eseményei ugyanis olyan fokú belpolitikai bizonytalanságot manifesztáltak, amelynek a tartósításához nemzeti érdek nem fűződhet. Magyarország stratégiai értelemben is (reformok), taktikai értelemben is (újabb adag, nagyfokú és gyors kiadáscsökkentés) időszűkében van, más szóval a bizonytalanság átmeneti lepelbe burkolása, sajnos, csak pártérdek lehet.

Itt azonban van egy lényeges eltérés. Topoláneknek Prágában egyszerűen nem volt módja, hogy a nemzeti érdek mögé parlamenti többséget sorakoztasson fel; Magyarországon az MSZP a pártérdeket, kellő hajlékonysággal, még mindig érvényre tudja juttatni. Igaz, egészen más zászló alatt, ahogyan történetesen gondolhatta volna az ember, de alig hihető, hogy a (Gyurcsány nélküli, Bokros nélküli, Surányi nélküli) "új hatalom" eredendően diffúz természete végső soron akár a pártnak, akár az országnak használna.

Nem hiszem, hogy a továbbiakban perdöntő jelentősége volna annak, hogy Topolánek kormányát megbuktatták, Gyurcsányét viszont nem. Perdöntő jelentősége két dolognak lesz, az egyiknek rövid, a másiknak hosszú távon. A rövidebb távú dolog a két nagy parlamenti erő kiegyezése az előre hozott választások dolgában. Prágában ez megtörtént. Budapesten, a "Fideszen túli világban" erős mentális averzió szól egy ilyen kiegyezés ellen. De hosszabb távon a konzervatív Topolánek és a szocdem Gyurcsány is a reformellenesség mind jobban eluralkodó politikai trendjének az áldozata. Mindketten vagy ellenzékük, vagy saját pártjuk nyomására fújtak taktikai visszavonulót, most pedig már gyakorlatilag nincs más lehetőségük, mint odakiáltani ellenfeleiknek: mutassanak életképes alternatívát.

A cseh szocdemek a szlovák Fico nyomában mennének, a magyar Fidesz meg konokul hallgat. Tragikusan kelet-európai jelenség viszont, hogy minden szereplő tudja - hacsak nem akarja, hogy záros határidőn belül a nyakába szakadjon és államháztartását leteperje az egész szociális ellátó rendszer -, hogy kizárólag egyfelé léphet.