Tartós kormányzati tehetetlenség mellett növekvő szakmai konszenzus rajzolódik ki az országot veszélyeztető válsághelyzet mértékéről, kockázatairól, a válságkezelés és kilábolás lehetséges irányáról, módozatairól és költségeiről. Az eddig napvilágot látott tervezetek, reformelképzelések főbb javaslatai az államháztartási egyensúlyhiány csökkentésének területeire, az adó- és járulékkulcsok, a nyugdíj és a szociális ellátási rendszer módosításának formáira és különféle mértékeire összpontosulnak.

A Nemzeti Kör üdvözli az országsorsot fenyegető, s már hosszú ideje kezeletlen feszültségek enyhítésére, feloldására irányuló törekvéseket. Ugyanakkor szükségesnek tartja a terápiatervezetek, a kiútkeresési gondolkodás elmélyítését s kiszélesítését, a nemzetközi tapasztalatok alapján előadódható buktatók elkerülését. Gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint ugyanis sikeres válságkezelés nem alapozható csak jövedelemkorlátozásra.

Az elmúlt fél évtizedben kialakult magyar egyensúlyi krízis és leszakadási folyamat ma ötvöződik a világméretű pénzügyi és ciklikus válság, a nemzetközi kapcsolatrendszer, valamint a piacgazdaság angolszász változatú neoliberális modelljének működési zavaraival. A korábban nem tapasztalt, elméletileg feltérképezetlen, összefonódó negatív hatások kezelése a korábban tapasztaltaknál jóval nagyobb gondolkodási kreativitást, az egyes érdekcsoportok, politikai pártok, szakmai szervezetek szempontjain túlnövő, nemzeti érdekközösségen alapuló cselekvőképességet s áldozatvállalási hajlandóságot követel.

A helyzet súlyossága ma nem bűnbakkeresést, hanem cselekvést sürget. Gyógyulást hozó cselekvési program végrehajtása nem halogatható választási taktikázásból. Az ország nem rendelkezik másfél éves túlélési garanciával, összeroppanás elleni biztosítással. A válság globalizálódása következtében nem indokolt túlzott reményeket fűzni további nemzetközi mentőövekhez. Történelmi tapasztalatok szerint a válsághelyzetekkel szembeni fellépés halogatása vagy erélytelensége növekvő társadalmi költségeket okoz. Periculum in mora.

A nemzetközi folyamatok alapján szélesedő körű egyetértés alakul ki arról, hogy a válság túlélése után - miként az 1929-1933-as válságot követően - már nem lehet viszszatérni a korábbi helyzethez, társadalom- és gazdaságműködtetési modellhez, kialakult gyakorlathoz. A Nemzeti Kör aggodalommal figyeli azon törekvéseket, amelyek a jelenlegi világgazdasági válság kirobbanását kiváltó neoliberális szellemiség, gazdaságpolitika és társadalmi-gazdasági modell keretein belül keresik a kilábolás útját. Azonos szereplők azonos cselekedeteinek ismétlésétől ugyanis más eredmények nem várhatók. Nem hanyagolhatók el varázserejűnek vélt univerzalista terápiák másolásának, helyi alkalmazgatásának kockázatai, a gazdaságpolitikai gyógyszer-túladagolás veszélyei sem.

Az elmúlt években elvesztett nemzetközi hitelesség helyreállítása, a válságból fakadó jövedelemvesztés, államháztartási bevételkiesés, válságtompítási költség, valamint a kiláboláshoz és a hosszú távú jövőépítéshez szükséges fejlesztési ráfordítások újabb áldozatvállalásokat követelnek. E terheket a közteherviselés jegyében a magyar társadalom egészének kell vállalnia. A közteherviselés alól nem mentesíthetők a minimálbérből élők sem. Ugyanakkor évezredes tapasztalat, hogy a rendkívüli helyzetekből adódó nagyobb társadalmi megterhelés akkor fogadtatható el, ha a terhelés nem csupán a hatékonyabb társadalomműködtetés, a nagyobb versenyképesség, hanem a társadalmi igazságosság követelményeit is tükrözi.

Demokratikus kormány nem tud elfogadtatni olyan jövedelmi megszorításokat, amelyek áldozatokat követelnek a középosztálytól, a nyugdíjasoktól, a közjó haszonélvezőitől, de kíméletesek a nagy vagyonokkal és jövedelmekkel rendelkezőkkel szemben. Az Európai Unióhoz tartozó országok költségvetési kiadásainak szerkezetében kimagasló arányú a szociális kiadások magyarországi aránya. Bevételi oldalon, az adóterhelésben viszont magyar specialitás a tőkehasznosítás adóterheinek alacsony, az európai átlag felét sem elérő szintje.

Nemzeti sorsközösséget átérző országban elvárható, hogy az elmúlt két évtizedben jelentősen meggyarapodottak - a progresszív jövedelemadózás szellemében - az eddiginél nagyobb mértékben vállalják a válságtompítás és a nemzeti megújhodás költségeit. Történelmi fejlődésünkben előfordult már, hogy az ország sorsának alakításában vezető szerepű, magas jövedelemszintű, vagyonos rétegek és személyek példamutatóan nagyobb arányban viselték a közterheket.

A konzervatív szellemiség alapvető sajátosságai fűződnek az emberképhez, a szülőföld, a haza szeretetéhez, a nemzet közösségével vállalt szolidaritáshoz. Fejlesztési-megújhodási törekvéseinek középpontjában az emberi értékek, képességek kibontakozási lehetőségeinek a megteremtése áll. Az emberi minőséggel összehangolatlan intézményi reformokat, rendszer-átalakítási programokat nem tart kivitelezhetőnek, illetve fenntarthatónak. Az országteljesítmény-javítási törekvések, a gazdaságracionalizálási programtervezetek sikere szorosan kötődik a nemzetgazdaságilag racionális magatartások ösztönzéséhez.

A magyar eladósodás, egyensúlyromlás folyamatában kimagasló szerepe volt a nemzeti jövedelemtermelés ütemét messze felülmúló fél évtizedes fogyasztásbővülésnek és a belföldi megtakarítások eltűnésének. Az ország finanszírozhatósága, külső pénzügyi függőségének csökkentése, a felvett hitelek visszafizetése megkerülhetetlen követelménnyé teszi a pénzügyi megtakarítások ösztönzését. Az energiatakarékosság nemcsak külgazdasági, hanem nemzetbiztonsági követelmény is. A pazarló fogyasztás, az öncélú reklám- és propagandaköltségek visszafogása takarékossági követelmény.

A magyar elosztási-államháztartási rendszer sajátossága a munkavégzéstől független jövedelmek európai és különösen térségi összehasonlításban kirívóan magas aránya. E sajátosság kedvezőtlenül befolyásolja a munkavállalási és teljesítményjavítási hajlandóságot, közrejátszik a foglalkoztatottság kirívóan alacsony arányában, s a közvetlen költségeket messze meghaladó jelentőségű negatív demonstrációs hatásokat gerjeszt széles társadalmi körökben.

Az elmúlt fél évtizedben kirajzolódó magyar leszakadási folyamatban számottevő szerepe van a lakosság alacsony foglalkoztatottsági arányának. A Nemzeti Kör két évvel ezelőtti állásfoglalásában már felhívta a figyelmet emberi erőforrásaink színvonalának gyors ütemű hanyatlására, a társadalmi tőkeképzés sorvadására. A tudásintenzív világgazdasági növekedés korszakában különösen súlyos a fél évszázaddal ezelőtt még európai összehasonlításban a magasabb szinthez tartozó magyar oktatási rendszer lecsúszása a sereghajtók közé. Az oktatási-képzési rendszer alacsony és romló hatékonyságú, viszonylag költséges és összehangolatlan a munkapiaci kereslettel.

A magyar fejlődés növekvő tehertételét jelentik a növekvő értékrendi torzulatok is, a fogyasztás alapvető értékké válása, évezredes emberi értékek, erkölcsi normák, jogkövető magatartások megroppanása, a törvény és a rend meggyengülése. Egyes fejlettebb országok magatartási normáinak másolgatása egy felzárkózásra vágyó országban pusztító hatású. Öngondoskodás nem várható képzetlen, neveletlen társadalmi szereplőktől. A foglalkoztatottsági helyzet azt is jelzi, hogy a magyar lakosság jelentékeny hányada a válsághelyzettől függetlenül sem foglalkoztatható.

A válság tompításához, túléléséhez szükséges defenzív programok nem veszélyeztethetik a hosszabb távú felzárkózási esélyeket. Közepesen fejlett, felzárkózásra vágyó, fizetésimérleg-hiányos országban nem egyszerűen a keresletbővítés, a keynesi típusú fogyasztásbővítés, hanem a szűkös erőforrások célzott, fejlesztési célú átcsoportosítása hordozza a kibontakozás lehetőségét. Az átfogó társadalmi versenyképesség erősítése mindenekelőtt a humánerőforrás-képzés, az oktatás, a kultúra, a kutatás-fejlesztés, az infrastruktúra, az energiabiztonság, a környezetvédelem fejlesztését igényli a közvetlen, nem létfontosságú, gyakorta "gagyi" fogyasztás rovására.

Természetszerűleg az erőforrás-átcsoportosítás is szükséges, de nem elégséges megújhodási feltétel. A Nemzeti Kör megítélése szerint az országromlás okai nemcsak a külső fejlődési feltételek kedvezőtlen alakulásában, hanem elsősorban a magyar társadalmat átható vezetési válságban gyökereznek. Negyedszázados mélypontot mutat az országvezetés, az államigazgatás, a szervezetműködtetés színvonala, hatásfoka. A különféle irányítási szintek növekvő mértékű pártpolitizáltsága, a szakmai hozzáértés háttérbe szorítása, a politika szellemi kiürülése, a megélhetési politikusok és politikai "vándorok" elszaporodása, rövid távú üzleti érdekek túlsúlyos államigazgatási szerepe, az erőltetett fiatalításból fakadó tapasztalati deficitek, a show-biznisz követelményeinek eluralkodása száműzte a vezetéstudomány és a vezetésművészet követelményeit. A vezetés feladatai, a koncepciókészítés, a -végrehajtás, az ellenőrzés és a kommunikálás közül csak a legutóbbi érzékelhető. Vezetés helyébe a megvezetés lépett.

A vezetés színvonalában sajátos nemzeti önsorsrontó képesség is tükröződik. A magyar lakosság térségi összehasonlításban is magas fokú fogékonyságot mutat az érzelmi politizálásra, az ígérgetésekre, a megváltási retorikára, szent vagy kevésbé szent őrültek kommunikációs teljesítményeire. Trianon egyik társadalompszichikai örökségi elemeként felerősödött a nemzeti önbizalomhiány, a csatlósmentalitás a mindenkori ügyeletes nagyhatalommal s a belső hatalmi erőtérrel szemben - a nemzeti érdek rovására. E következmény is növeli a magyar parlamenti demokrácia magas működtetési költségeit.

Az emberi társadalom történelmi kezdetei óta a fejlődés kötődik a törvény és a rend kereteinek kialakításához, a társadalmi együttélés normáinak elfogadtatásához. Működőképes társadalomban a társadalmi-politikai pozíció, a hovatartozás sem mentesíthet a törvény és a rend követelményeinek betartása alól. Nehéz, válságos helyzetekben nő a társadalmi együttélés normáit sértő, gyakorta erőszakkal járó cselekmények száma, ugyanakkor csökken a lakossági tűrőképesség a társadalmi deviancia különféle formáival szemben. A jelenlegi helyzetben felértékelődik a törvény és a rend fenntartásának, sőt szigorításának a jelentősége.

A Nemzeti Kör megítélése szerint ma már pénzügyi deficitünknél súlyosabb következményekkel jár az emberi erőforrásaink elsilányosodásában, intézményeink működtetésében, közérzetünkben, illetve országteljesítményeinkben lecsapódó társadalmi deficit. Az ország államháztartási egyensúlyának, nemzetközi hitelességének, partneri vonzerejének helyreállításához szükséges lépések és áldozatok nem lehetnek elégségesek az erkölcsi-szellemi tőkeképzés, az oktatás-nevelés-vezetés, az együttélési kultúra rangjának, a jogok és a kötelességek, a törvényes rend és az elharapózódó szabadosság, a teljesítmények és az élethelyzetek nagymértékben kibillent egyensúlyának helyreállítása nélkül. Pártpolitikai játszmák, reformcélzatú pénzügyi számháborúk helyett az ország sorsáért felelősséget érző erők nem késlekedhetnek tovább átfogó nemzeti cselekvési stratégia kidolgozásával. Elérkezett a megújhodást és a mielőbbi választások eredményeként hivatalba lépő új kormányzat koncepcionális felkészítését segítő nemzeti stratégiai kerekasztal összehívásának ideje.

A nemzeti kör tagjai

Dobos László író, a Magyarok Világszövetsége volt alelnöke

Erdődy Gábor történész, egyetemi tanár

Jávor Béla ügyvéd, író

Kádár Béla akadémikus, egyetemi tanár

Klinghammer István akadémikus, egyetemi tanár

O'sváth György, az Európai Kutató- és Dokumentációs Központ elnöke

Réti László, az Ügyvédi Kamara elnöke Prof. Dr. Sótonyi Péter akadémikus, egyetemi tanár

Solymosi Frigyes akadémikus, egyetemi tanár

Szakály Sándor történész, egyetemi tanár

Tringer László egyetemi tanár