A szocialista osztagparancsnokok dilemmája most kettős: arcvesztés nélkül menni a tábornok után, de lehet, hogy inkább maradni kéne, tartani azt az állást, tölteni az ágyút. Nagy kérdés, hogy az új kormányfő milyen öszszetételű kabinettel tudja és/vagy akarja vállalni a feladatot. Kinek presztízskérdés a kormányban maradni, kinek megélhetési, kinek elhivatottságbeli. A dilemma azonban sokakban megvan: megtiszteltetést vagy laposkúszást jelent-e inkább a bársonyszék megtartása.

Gyurcsány Ferenc kongresszusi bejelentése barátságtalan lépés volt a tekintetben, hogy egyszerre húzta ki a szőnyeget saját maga és kormánytagjai lába alól. Különösen úgy, hogy bár a meghatározó emberekkel az elmúlt hetekben folytatott beszélgetései során a lépés már körvonalazódni látszott: a mikor és miként részleteivel falhoz állította minisztereit (is). Azt, hogy nem volt veretes összeesküvés és pontosvesszőkig kidolgozott forgatókönyv a döntés mögött, mi sem mutatja jobban, mint az az egyeztetéskeringő, amelyet a szocialisták és a liberálisok mutatnak be az elmúlt napokban.

Az új kormányfő egyszerre lesz a szocialisták (és adott esetben a liberálisok) foglya és fogdaőre. A képviselőcsoport szavazatai nélkül ugyanis nem lesznek elfogadott törvények, nem lesz végrehajtható program; új kormányfő nélkül viszont nem lesz képviselőcsoport. Éppen ezen garanciák miatt várható, hogy az új kabinetben újrázási lehetőséget kap(hat)nak meghatározó szocialista politikusok is. Azoknak, akik nem égtek bele arccal a válságkezelésbe, könnyebb dolguk lesz. A gyáriparosok például már most konkrét neveket emlegetnek, mint akik számukra megfelelnének, de biztosan lesznek más szervezetek, más ajánlásokkal a megfelelést tekintve. Ha viszont komolyan vesszük a leköszönő miniszterelnök és a szocialista elit kiállását is, miszerint nyitott és nemzeti kormányra van szükség, amely szimbolizálja az újítást is, akkor nehezen elképzelhető, hogy az új kabinetbe már most bejelentkező Veres János pénzügyminiszter például maradhat. Legalábbis mostani helyén. A jelképes vezéráldozatok elkerülhetetlenek. Különösen akkor, amikor - miként a jelenlegi mozgásokat elemezve sejteni lehet - immáron úgy is eldőlhet a keresés: a miniszterelnök legyen inkább egy erős, a programhoz stabil parlamenti voksokat hozni tudó politikus, külsős "szakértőkre" pedig inkább miniszteri szinten számítanak.

A jelenleg a kormányzati sorokban ülő politikusok most kezdenek rádöbbenni, hogy a vezetés kellemes kellékeinek leadása után csak az üres parlamenti szék marad rájuk. A bizottsági alelnökségeket, elnökségeket már rég leosztották.

A dilemma minden esetben ugyanaz. A presztízs és a túlélési ösztön sokakkal azt mondatja: mindenáron maradni kell, mutatni magamat, amíg lehet. Vesztésre álló csatában a fronton maradni azonban kockázatos; hős még lehetek, de győztes nehezen.

A hősöket hamar elfelejtik. Szobrot persze kaphatnak, de bársonyszéket csak nagyon ritkán.