Tehát: nem kell mást tenni, mint találni egy fajsúlyos embert, aki képes megjeleníteni a nemzeti egységet, tekintélyes, hiteles, bizalmat ébreszt a társadalomban, a gazdaságban és a nemzetközi piacokon; átmegy a tűzön (Fidesz), átmegy a vízen (MSZP) és dzsungel fiaként indákon szökell (SZDSZ); szóval ilyet kéne találni, mondjuk hét végéig, de csak egy évre, utána vonuljon illegalitásba, vagy menjen a Maldív-szigetekre; mint a gyéren szállingózó hópelyhek, hullanak a nevek, az újságírók lelkesen kapnak telefonjuk után, hívják a nevek tulajdonosait, akik még nem hallottak erről, nem keresték őket, nincs ilyen ambíciójuk, nem is vállalják, persze, biztos, hogy közülük néhányan várják az újabb hívást; másnap egyszerre kettő jelzi, hogy talán igen; a történész azt nyilatkozza, hogy a politika eddig az emberekért akart tenni az emberek nélkül, most ő velük együtt, hát, ez most tényleg ilyen időszak, együtt az elvonásokért; a másikról hamar kiderül, hogy nemcsak kutató-közgazdász, de egyben Amway-ügynökként a piacok alapos ismerője is, a hálózatok elkötelezettjeként tehát tudja, miként kell a szerkezetet átalakítani; a harmadik tartja magát ahhoz, hogy nem rajta múlik, csupán egyetlen igenen, amelyet viszont valószínűleg hiába vár; közben közvélemény-kutatók szelik keresztbe-kasul az országot, mérve, ki akar új választást, ki új embert, s aki újat akar, milyen típust szeretne, már a születési évszámnál tartanak, s láthatóan egyre közelebb kerülnek a matematikailag meghatározható optimális kívánsághoz, amikor a szocialista frakciótól érkezik a friss igény, mármint hogy legyen baloldali kötődésű; félnek, hogy ismét a nyakukba akarnak ültetni valakit, megint a szabad demokraták fújják a passzátszelet, pedig már a térképen sincsenek, miért alakul mindig úgy, hogy újra és újra ezek akarnak diktálni, akik miatt ott tartunk, ahol tartunk, a Viktor is megmondta, hogy megbukott a neoliberalizmus, csak ezek nem húzzák be a vitorlákat, ki kell előlük térni, ez a folyosón világos, a teremben aztán mégsem; közben néhány száz ember járkál fel-alá a Kossuth tér és az MNB-székház között, skandálva, hogy nekik se madár, se szegfű, se narancs, se tulipán nem kell, valószínűleg nincs nekik kertjük, hogy ennyi szép növényt elutasítanak, nem beszélve a madarakról, de lehet, hogy vannak láncon tartott kutyáik, amelyek bőszen és elszántan ugatnak, mintha biztosak lennének abban, hogy egyszer eleresztik őket; posszibilis jelöltek kávéházi szegletekben tárgyalnak politikai potentátokkal, hogy ha vállalnák, létezik-e számukra majd szabad elvonulás; az úgynevezett piac szenvtelenül figyel minket, nem drukkol, nem szorít értünk, ahogy azt évtizedekig éreztük, csak figyel, hogy mi történhet itt még, majd kattint egyet a világ fényújságján, már megint egy leminősítés.

Lettországban a volt pénzügyminiszter-jegybankelnök került kormányra a válság kezdetén, de néhány hét múlva elkergették, mintha ez jelentene valamit; ma egy kabinosnak is ugyanazt kéne tennie itt, mint egy harvardi közgazdászprofesszornak, bár a kabinos, ha már ingyenkabint nem tudna is most osztani, mentőöveket talán, összeállíthatná a kabinos csomagot, az úgynevezett baloldali megszorítást, amelyet eddig hiába vártunk; még az is lehet, hogy népszerű lesz, előkelő helyen szerepel majd a Szonda Ipsos listáján; szóval már csak néhány napot kell aludni, és meglelik, kezébe csapnak, s úgy fog előttünk állni, mint a megtestesült esély, hajrá, húzzunk bele, de ácsi, volna még néhány feltétel, fogalmazzuk meg együtt a kabinos programot, és hát itt vannak ugye a személyi kérdések; az egyik meghatározott számú kabinkulcsot kér az igenjéért, a másik a fülbe súgja, hogy a falhoz közeli kabin legyen az övé, a harmadik szerint az egész sort el kéne adni, s a lebonyolításhoz lenne egy embere, a negyedik átsunnyog a másik strandra, hogy ő már tulajdonképpen azt választaná, az ötödik fenyegetően fölemeli a mutatóujját, vigyázz, mert nemsokára hozunk új kabinost, s neked annyi; az ország úszómestere pedig - mint ilyen esetekben szokott - frissé, gyorssá válik, és még a gondolkodási időn belül eligazítást tart.

Na, ne! - mordul egyet a kiválasztott, és az utolsó pillanatban, amikor nála még valamennyi kulcs, komótosan és felelősségteljesen bezárja az összes kabint.