Ebben kevéssé demokratikusnak nevezte a konstruktív bizalmatlansági indítványt, amellyel Surányi miniszterelnök lehetne. Helyette előre hozott választásokat ajánlott - néhány órával azelőtt, hogy lejárna az idő, amikor még meg lehetne ezt tartani az EP-választásokkal együtt. Mintegy az utolsó esélyt megjátszva. És ez még csak nem is a Fidesz véleménye volt. Eleve ingott Surányi a kifeszített kötélen, ilyenkor egy rossz mondat is megrendítő.

Ha az államelnöknek az volt a gondja, hogy hiányzik a közbizalom a gyors politikai megoldáshoz, akkor a maga részéről sokat tett azért, hogy a maradék is megfeleződjön.

A helyzet emlékeztet 2006. szeptember 18-ára. Az őszödi beszéd miatt már gyülekeztek a tüntetők, érezhető volt a mérgező feszültség, amikor Sólyom László a Sándor-palotában azzal a nyilatkozattal állt ki, hogy "a tegnapi hír morális válságot okozott Magyarországon. A miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták..." Személyes indulat volt e szavakban, nem pártszimpátia (amivel tegnap is - szükségtelenül - megvádolták a szocialisták Sólyom Lászlót). Emberileg akár érthető elfogultság, ám egy államfőtől adott helyzetben megdöbbentő.

Akkor, este már tombolt az utca. Nem mondhatjuk, hogy ezért. De azt igen, hogy a köztársasági elnök, a köznyugalom egyik letéteményese nyilatkozatával nem segített az indulatok demokratikus formák között tartásához. Sólyom Lászlónak másnap, már elítélve a zavargásokat, még mindig gondja volt arra, hogy Gurcsány beszédét cinikus kitérésként minősítse. Ez sem hatott nyugtatóan.

A köztársaság elnöke minden jel szerint azóta is személyes politikai, de legalábbis morális ellenfelének tartja a kormányfőt. Ez nem lehet magánügy. Kritikus helyzetekben az emberek biztonságérzetét rongálhatja. Így van ez még akkor is, ha az államfő szándéka ennek a fordítottja. De legalább reményt adna, ha legalább ezt a jó szándékot biztosan érezhetnénk. Valamit visszahozna abból, amiből most kevés van, és az államfő még el is vett belőle.