Ha Nyikonov magánember volna, megengedhetné magának, hogy nem foglalkozik nagyapja bûneivel. Politikusként és történészként azonban már nem nyilatkozhat ennyire szenvtelenül. Molotov a sztálinizmus kettes számú felelõse, az összes sztálinista bûntett társtettese - errõl egy szó sem esik. Vajon unokája ne tudná, hogy egyik aláírója a tömeges kivégzéseket elrendelõ halállistáknak és a halálba vezetõ deportálásoknak? Vajon a lengyel, litván, észt, lett értelmiségnek a szovjet megszállást követõ fizikai megsemmisítése is ebbõl a kényszerbõl következett? Vajon Tóth István, Nyikonov interjúpartnere sincs tisztában azzal, hogy a kedélyes nagypapa egy tömeggyilkos? Ha tudja, miért nem tartja fontosnak megírni?

Csak egy gondolatkísérlet erejéig: képzeljük el, hogy Heinrich Himmler unokája Budapestre látogat a Goethe Intézet megnyitójára, és újságírói kérdésre úgy nyilatkozik, hogy „nagyapjában õ mindig csak a kedélyes rokont látta". Ilyen mondat nem képzelhetõ el, pedig Molotov nem kevesebb ember haláláért felelõs, mint Himmler. Ha németként valaki csak ehhez hasonlót engedne meg magának, másnap már nem volna funkciójában, és a német kormányfõ hivatalosan kérne bocsánatot.

Nyikonov nagyapja felelõsségét meghamisítja. Ennek legeklatánsabb példája a Molotov-Ribbentrop-paktum, amelyrõl Nyikonov azt állítja, kényszer hatására köttetett, mert másképp a Wehrmacht a Szovjetuniót is azonnal lerohanta volna.

Valójában a Kremlben ez a lehetõség fel sem merült. Egyetlen alkalommal sem beszélt róla sem Sztálin, sem Molotov, amikor megvitatták a Szovjetunió külpolitikai mozgásterét. Csak azt tárgyalták 1939 augusztusának napjaiban, hogy ki kell robbantani a második világháborút, de úgy, hogy abban a Szovjetunión kívül mindenki más részt vegyen. Ezt bizonyítja az évtizedeken át eltitkolt 1939. augusztus 19-i Politbüro-ülés jegyzõkönyve is. Sztálin és Molotov koncepciója szerint ugyanis csak ez a helyzet teheti lehetõvé a proletár világforradalom kirobbantását, mivel csak ettõl várható el, hogy a kapitalista államok mély válságba kerüljenek. Ezt a koncepciót Sztálin már 1939 márciusában is elõadta, de ugyanezt közölte 1939 szeptemberében Dimitrovval is: „Hitler aláássa a kapitalisták rendszerét, anélkül, hogy tudná és akarná (...) az egyik oldalt a másikra uszíthatjuk, hogy minél hevesebben marják szét egymást. A megnemtámadási szerzõdés Németországnak segít. A következõ alkalommal a másik felet kell uszítanunk." Szó sem volt antifasiszta összefogásról, vagy arról, hogy Sztálin és Molotov a Szovjetunió lerohanásától tartott volna. Véres polgárháborúról vizionáltak, amelynek vége Európa vagy a világ bolsevizálása lehet.

Idén lesz a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának hetvenedik évfordulója. Ha az orosz politikának errõl tényleg az a mondanivalója, amit most Nyikonovtól hallhattunk, akkor Európa sok jóra nem számíthat.

Ungváry Krisztián

történész

1. Az Ungváry Krisztián által említett írás nem a Molotov-Ribbentrop-paktumról szólt, s nem is Molotov történeti szerepét értékeli. 2. Vjacseszlav Nyikonov valóban Molotov unokája, de azt már csak Ungváry olvassa bele a szövegbe, hogy „nagyapjában õ mindig csak a kedélyes rokont látta". A cikkben csak arról van szó, hogy az 1956-ban született Nyikonov már a politikai funkciók nélküli nagyapát ismerhette. Ha Ungváry Nyikonov Molotovra vonatkozó történészi véleményét szeretné ismerni, akkor érdemes lesz elõvennie a Molotovról szóló monográfiasorozatát, amelybõl az elsõ, az életutat 1924-ig követõ kötet már megjelent (Molotov. Molodoszty. Moszkva, Vagrius, 2005). 3. A jelenlegi Oroszország nem üzent semmit a Molotov-Ribbentrop-paktumról Európának. Sokan, sokféleképpen fejtik ki ott az álláspontjukat hazájuk történetérõl, de „hivatalos" orosz álláspontról nem tudok. 4. Amikor a Nyikonov által képviselt Orosz Világ Alapítványt 2007-ben az orosz állam létrehozta, nem az Európával való szembenállást, hanem a kooperatív Oroszország képét határozta el erõsíteni. Nemzetközi kereteket akarnak teremteni ahhoz, hogy megvitathassanak olyan kérdéseket, mint pl. a Molotov-Ribbentrop-paktum. 5. Nem tudok róla, hogy „Európának" a Molotov-Ribbentrop-paktumról álláspontja lenne. Arról sem, hogy „Európa" azt követelné: a ma élõ leszármazottak visszamenõleg, személyre szólóan vállaljanak felelõsséget nagyapáik tetteiért. Ha az unoka egyben történész is, akkor álláspontját tudományosan, politikailag és morálisan is lehet vitatni. Ha ezt az álláspontot egy portrécikk fél mondatából akarjuk rekonstruálni, akkor nem sok jót remélhetünk.

Tóth István