Czene Gábor írásából (Pezseg a vallási piac, január 24.) tudjuk, hogy tavaly már 155 egyház kapott 1+1 százalékos költségvetési támogatást, s ezen egyházak egy része feltehetően gazdasági, nem hitbéli célokért jött létre. Egyesek csak jogellenes tevékenységük elrejtése vagy profitszerzés miatt alapítanak egyházat. Az automatikus költségvetésitámogatás-kiegészítés és az adómentesség csábító lehetőség...

A jelenlegi támogatási rendszer alig tesz különbséget az országban évtizedek-évszázadok óta fontos társadalmi szerepű egyházak és a "tegnap létrejött - holnap megszűnő" szervezetek között. Ráadásul már a Nemzetbiztonsági Hivatal és az egyházi szakértők is felhívták a figyelmet arra, hogy anyagi, erkölcsi, egzisztenciális és mentális áldozatai is vannak bizonyos egyházi közösségeknek, ezen áldozatok érdek- és jogvédelme azonban megoldatlan.

A jelenlegi - részben amerikai mintára megalkotott - törvényi szabályozással (az 1990. évi IV. és az 1997. évi CXXIV. törvénnyel) mind a hitüket komolyan vevő egyházak, mind a társadalom, mind a költségvetési kiadások lefaragását célul kitűző kormányzat rosszul jár. Az előbbiek számára nyilván nemkívánatos állapot, hogy olyan szervezetekkel kerülnek egy csoportba, melyek haszonszerzési célból jöttek létre, azaz ellenkező szándékból, mint a vallásukat valóban követő közösségek. A társadalom is kárvallott. Amikor az adóbevételek 1+1 százaléka igazából gazdasági vállalkozásokhoz kerül, amikor az oktatási támogatások, az adómentességek és -kedvezmények nem a közjót, hanem szűk csoportérdekeket szolgálnak, akkor az anyagi káron túl az igazságos országba vetett maradék hit is megcsappan.

Az egyházalapítás szabályainak megváltoztatására már a kilencvenes évek elején is voltak kísérletek: 1993-ban egy parlamenti tervezetben 10 ezer hívőhöz vagy legalább 100 éves működéshez kívánták kötni az egyházalapítást - de a törvényt nem szavazták meg. Ezt követően az Orbán-kormány fontolgatott egy hasonló módosítást, és arról az MSZP-hez közel álló politikusok és tisztviselők közül is többen támogatólag nyilatkoztak. Az elmúlt tíz évben mégis csak annyi történt, hogy alakult még nyolcvan újabb egyház.

Más európai országok - velünk ellentétben - hamar felismerték a kérdés fontosságát: Ausztria 1998-ban, Franciaország és Portugália 2001-ben, Csehország 2002-ben szabályozta újra az egyházalapítást.

Háromféle megoldás különböztethető meg azokban az országokban, melyekben az állam-egyház viszonynak a magyarországihoz hasonló felfogása érvényesül.

Az egyik szerint nagyon szigorú feltételekhez kötik egy-egy új egyház megalapítását, emiatt néhány történelmi egyházon kívül minden más közösség szabadon, akár szervezett keretek között, de nem egyházként gyakorolhatja a vallását. Ezt az utat követi Belgium, amely hét egyházat ismer el, Portugália, ahol legalább 30 éves működés szükséges a bejegyzéshez vagy Szlovákia, ahol az ország méreteihez viszonyítva igen sok, húszezer hívő jogosítja fel a vallási közösséget, hogy egyházként regisztrálják. A bejegyzett egyházak ugyanakkor jelentős állami támogatásban részesülnek.

A másik véglet Németország és Írország. Németországban azon vallási közösségek, melyek jogi személlyé szeretnének válni, nonprofit szervezetként regisztrálhatnak. Normatív támogatásban viszont egyáltalán nem részesülnek. Írországban még liberálisabb a törvény: az egyházaknak még bejelentési kötelezettségük sincs, így állami finanszírozás vagy adókedvezmény nekik sem jár.

Közép-Európában egy köztes megoldás a leggyakoribb: az egyházalapítás két- vagy többlépcsős formáját vezették be az elmúlt években Ausztriában, Csehországban, Litvániában és Romániában. Ezekben az országokban így többféle státusú vallási közösségek léteznek. Viszonylag alacsony létszámú csoport is alapíthat vallási egyesületet, melyben más civil szervezetekkel azonos jogokkal és kedvezményekkel gyakorolhatják a hívők a hitüket, oktathatnak vagy gondozhatnak időseket. A második szintet, az egyházi státust azonban csak azon szervezetek nyerhetik el, melyek már 10 vagy 20 éve működnek az adott országban, és a lakosság 0,1-0,2 százalékát kitevő tagságuk van. Csak ezen szigorú kritériumoknak megfelelő egyházak szűk köre részesül olyan mértékű állami támogatásban és kedvezményrendszerben, mint hazánkban a több száz vallási közösség.

Úgy vélem, hogy Magyarország számára az osztrák-cseh-litván-román modell jelentheti a megoldást. Ez ugyanis nem korlátozza a vallásgyakorláshoz fűződő jogot, sőt akár a mai 100 főnél kisebb vallási közösségek is alapíthatnának szervezetet. Hazánkban számos támogatási forrás és kedvezmény áll a civil szervezetek rendelkezésére, melyek a vallási egyesületek számára is elérhetőek lehetnének. Ugyanakkor ez a modell elismeri azon egyházak társadalomban betöltött szerepét, amelyek régóta és a lakosság valóban jelentős része számára végeznek fontos munkát. Így kizárólag ezek az egyházak kaphatnának 1+1 százalékos támogatást és adómentességet. Ez a rendszer kiküszöböli a potyautasokat, hiszen adott esetben 10 évet kellene várni az egyházi státus elnyerésére.

Tavaly volt tizennyolc éves a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény. Nagykorú lett, de a gyermekbetegségei még mindig megvannak. Szép ajándék lenne számára 2010-ben, a huszadik születésnapjára, ha a pártok körbetekintenének Európában, és a legjobban működő gyakorlatok alapján változtatnának rajta.

A szerző a Policy Solutions igazgatója