BlogkÓstoló

Akármi történik, a Fidesz szavazatokat veszít. Ez a summázata Geőcze Zoárd írásának. (http://abszurdisztan.nolblog. hu).

Gyurcsány úgy távozik, hogy erősebb és befolyásosabb lesz, mint volt, döntő szava lesz a következő kormány politikájának kialakításában, és esélyt sem ad az előre hozott választások kiírására. [...] Ha sikerül egy megfelelő, hitelesnek és pártoktól függetlennek beállítható embert találni, aki elvállalja a miniszterelnökséget, akkor Gyurcsány lesz az, aki egyesítette a nemzetet a bajban. Aki nem támogatja ezt a szakértői vagy válságkormányt, az nehezen fogja tudni megmagyarázni, hogy a nemzet érdekeit képviseli. Ha a Fidesz nem áll be az új kormány mögé, akkor szavazatokat veszít. Ha beáll, akkor szembekerül saját magával, tehát szavazatokat veszít.

A Jobbik a Fidesz saját fegyverét fordította a legnagyobb ellenzéki párt ellen. Vona Gábor levelet írt, amelyben arra kéri a Fideszt, hogy mozgósítsa a tagjait és szimpatizánsait az ország megmentésére, hogy közösen érjék el az előre hozott választások kiírását. Ha a Fidesz erre igent mond, akkor hagyja, hogy a Jobbik lenyúlja az előre hozott választás ötletét, tehát szavazókat veszít. Ha nemet mond, akkor nem is akarja igazán a "tolvajbanda" távozását, azaz áruló, tehát szavazatokat veszít.

Ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány nem megy át, mert a Fidesz nem támogatja, akkor nem is akarta igazán Gyurcsány távozását, tehát szavazatokat veszít. Ha Gyurcsány "felsétál a Sándor-palotába", akkor előre hozott választások lesznek, amelyet a Fidesz jó eséllyel megnyer. Majd 6-12 hónap múlva megbukik, mert Orbán újbóli miniszterelnöki kinevezésétől nem lesz töb pénz a kasszában, pedig Orbán megígérte.

Úgy tűnik, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, a végkimenetel az, hogy a Fidesz szavazatokat veszít. Nem tudni, mennyit, de jó eséllyel eleget ahhoz, hogy ne jusson hatalomra. Vagy ha mégis hatalomra jutna, olyan legyen a politikai helyzet, amely törvényszerűen a Fidesz bukásához vezet. - írja blogjában GeŐcze Zoárd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.