A magyar közgondolkodás nem véletlenül tekint gyanakvóan a pártosodást tagadó átfogó reformokra, amelyek felforgathatják privát vackát. (Pártokhoz kapcsolódó tervekre sokkal fogékonyabb, mert akkor harcolni lehet a másikkal, s talán védve van a családi fészek is.) A nemzetnek nincs igazán mély történelmi tapasztalata az összefogásról. Ezer év ünnepnapjai ezek. A nagyhatalmak árnyékában kimunkált gyakorlatot inkább a passzív rezisztenciában, a hétköznapi egyéni lépegetésben szereztünk. Abban, hogyan éljük túl a következő huszonnégy órát, örömmel becsapva a közhatalmat, amelyet mindig és mindenkor ránk erőltetettnek élünk meg. Belénk ivódott, hogy hiába adtunk meg mindent, Széchenyi Döblingben, Kossuth emigrációban, lám, a szürke zseni, Deák nyomán lettünk túlélők. Hogy hiába a véres ellenállás, a nagyvilágban ugyan mártíromságban, de itthon a Kádár kor legvidámabb barakkjában kell összekacsintva átvészelnünk a létező szocializmust. A közösség - ellenszegülő virtualitás, az egyéni túlélés - realitás. Nincs nemzeti élményünk, hogyan működhet nem elnyomó hatalomként, hanem közbizalomból az állam.

Két évtizede, hogy ez a fonal megszakadt, hogy nincs rajtunk nagyhatalmi árnyék. Két évtizede, hogy függetlenek vagyunk. Két évtizede, hogy nem tudjuk felfogni, mit is jelent ez a maga meztelen valóságában. Nem tudtunk a szabadsággal élni, amit nem magyaráz az 1989-ben elmaradt katarzis, s az sem - lehet -, húsz év morzsányi idő ehhez. Nem értettük meg, hogy többé nincs kire mutogatni, amikor saját tehetetlenségünkkel kell szembenéznünk. Az unió nem birodalom és nem is kisdedóvó. Nincs nyomasztó árnyéka, de nem is bújhatunk a szoknyája alá. Élet sincs rajta kívül, mert sehová sem tartozva elveszünk abban a világban, ahol a Föld túlfelével is kooperálnunk, versenyeznünk kell.

Arthur Koestler szerint "a magyar az egyetlen olyan nép, amelynek Európában nincs se faj- se nyelvrokona, s amely így a legmagányosabb ezen a földrészen. Ez a kivételes magányosság talán megmagyarázza létezésének különleges intenzitását. A nemzet reménytelen magányossága növeszti nagyra a tehetségüket, az érvényesülni akarásukat és a hisztériájukat. Magyarnak lenni kollektív neurózis."

Tévedett volna?