A mozaikelemekből lassan összeálló új dél-ázsiai stratégiából úgy tűnik, kevesebb teret szentel majd a demokratikus Afganisztánról szóló, tankönyvízű frázisoknak, és többet a lényegnek: hét és fél év elteltével is a legelemibb harci tevékenységre, valamint legalább annyira elemi infrastruktúraépítésre van szükség. Ha pedig ez megtörténik, minél előbb a helybéliekre kell bízni a biztonság garantálását. Ezt célozza az afgán erők látványos felduzzasztásának szándéka, akár igen drágán is.

Új elem, ha Amerika újradefiniálja: ki és mi a tálib. A talibán a gonosz távoli megtestesüléséből az ellenség leíró fogalmává léphet elő. A közülük a "mérsékeltebbekkel" való tárgyalás (?), kiegyezés (?) lehetőségére utalt Obama egy nemrégi interjúban, ezt most az új stratégiába emelhetik át. A sikeresnek mondott példa az iraki szunniták megosztása. Csakhogy az iraki szunnita mindig is leíró fogalom volt, míg az Oszama bin Laden elvbarátainak tartott, és újabban erőre kapott tálibokon ehhez még fényezni kéne a közvélemény előtt.

Történelmi közhely, de nem az amerikaiak (és hűséges hadnagyuk, a NATO) lesznek az elsők, ha kifog rajtuk Afganisztán földrajza, kőkorszaki állapotai és társadalmi viszonyai. "Afganisztánban nincs világos hierarchia. Ha megállapodsz egy fickóval, akkor csak vele egyeztél meg, nem az egész klánjával" - mondta egy washingtoni szakértő Obama megosztási terve kapcsán. Harcolni és önteni a milliárdokat a civil fejlesztésbe - ez még megy, de úgy, hogy látható értelme is legyen: kicsit nehezebb. Az ópium- és heroinüzlet például tömegek számára jelent megélhetést, akármekkora kísértés is a kiirtása. A stratégia öt-hat évre (és hétezer mérföldre) szól, a tét nagy. A CIA az afgán-
pakisztáni határvidéket tartja az iszlám szélsőségesek első számú melegágyának. Ha szeptember 11-e -ne adj, Isten - megismétlődik, újra kiderül: mégsem a jelzáloghitel és a nyugdíjbefizetések fialtatása a legfontosabb az amerikaiak számára.