A másik olvasat szerint viszont most érünk a végére annak a folyamatnak, amely az integráció fontos, de népszerűtlen küzdelmét az elmúlt években mindinkább háttérbe szorította, hogy a 2002-ben még kisebb forradalmat jelentő deszegregációs program mára politikai támogatás nélküli üggyé válva, kimúljon. 2002-ben nem kis csodálkozást kiváltva külön (roma származású) miniszteri biztost nevezett ki a liberális oktatási miniszter az iskolai integráció programjának kidolgozására, képviseletére. A közoktatási törvénybe bekerült a hátrányos megkülönböztetés tilalma, ami ma is gyakorlatilag az egyetlen kézzelfogható alapját jelenti annak, hogy a cigány gyerekeket elkülönítő megkülönböztetés ellen a jogvédő szervezetek eredményesen fellépjenek. A 2004-es közoktatási reform tiltotta meg a buktatást az alsó osztályokban, mert hiába teszik egy osztályba a gyerekeket, ha aztán a buktatásokkal kitehetők azok, akik miatt a pedagógiai munka nehezebb. Mert az integráció több munkát, nagyobb türelmet igényel. Ezt honorálta az akkor bevezetett integrációs normatíva, amely csak azoknak az iskoláknak járt, amelyek felszámolták az elkülönítést. A szocialista-liberális kormányzás első ciklusában nemcsak jogszabályokkal, hanem verbális intervenciókkal is segítették az integráció elterjesztését.

A 2006-os választások, a kormány újjáalakulása után megkezdődött az integrációs politika csendes revíziója. Miniszteri biztosból főosztályvezető lett, megszűntek a hangsúlyos miniszteri megszólalások. Míg korábban a jászladányi iskola kettéválasztása az oktatási kormányzat erőteljes ellenállását váltotta ki, a tavaly ismertté vált kerepesi eset nem hatott a kormányzati politikára. A jelenlegi botrányt ezért sokan aggódva nézik: nehogy alkalmat szolgáltasson arra, hogy egy nem minden gyanú felett álló polgár vádaskodásának hatására elmozdítsák azokat a minisztériumi embereket, akik kidolgozták az uniós források elosztásának esélyegyenlőség-elvű támogatáspolitikáját (csak az a város nyerhet uniós forrásokat közoktatásának fejlesztésére, amely rendelkezik a szóban forgó főosztály által jóváhagyott esélyegyenlőségi programmal), ami miatt az integrációs törekvéseket nemcsak a pedagógustársadalom és a szülők egy része, hanem polgármesterek is támadják.

Kevés az integrációs szakértő, még kevesebb a roma integrációs szakértő, e körben mindenki valakinek a valakije. A második olvasat szerint lehet, hogy a pár százezer forintos megbízásokkal baj van, de ez a dolgok jelenlegi állása szerint akár ürügy is lehet. Arra, hogy a fürdővízzel együtt kiöntsék a cigány gyerekeket is.