A szerző közíró

Három miniszterelnökről írtam életrajzot: három rendkívüli formátumú politikusról. Aki bármelyiküket jó vagy közepes képességűnek tartja, súlyosan téved. Aki szerint Gyurcsány "véletlenül" került kormányra (nb. kétszer!), az vagy nagyon ostoba, vagy nagyon sötétek a szándékai (a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást). Mert elhazudja a miniszterelnök-jelölő MSZP-kongresszusokon, majd a parlamenti választásokon aratott győzelmeket; a rendkívüli politikusi teljesítményt, ami ezekhez vezetett. Nem mellesleg: negligálja a parlamentarizmus alkotmányos rendjét is.

Gyurcsány mély válságból, reménytelen helyzetből vitte győzelemre az MSZP-t. Nem holmi véletlennek, nemcsak ellenfele hibáinak, de főleg annak köszönhetően, hogy 2004 és 2006 között dinamizálta és politikai közösséggé formálta a kormányzatot, a pártot, a koalíciót. Ígéretesen kezdett hozzá a volt utódpárt politikai és kommunikációs, szellemi és ideológiai, lelki és morális megújításához. Legyőzte azt a politikai ellenfelet, aki már 2006-ban is súlyos veszélyt jelentett a magyar parlamentarizmusra.

Aztán persze kiderült: ő sem tud a vízen járni. Az elkerülhetetlen (és sikeres!) konvergenciaprogrammal pillanatok alatt elveszítette népszerűségét (ahogy annak idején Bokros Lajos). Az őszödi beszéd szörnyű elővigyázatlanság volt (nem számolt például a belső árulással). Majd jöttek a reformok: csakis az ellenfelek, az ellenségek által letagadható (rész)eredményekkel. Kudarcokkal, kínlódással, küszködéssel, kapkodással. Közben pofonok, rúgások - főleg övön alul. Majd jött a Válság. Persze, nem lehet mindent Orbánra és a Fideszre (az alkotmánybíróságra, az államfőre) kenni. De úgy leírni az elmúlt éveket, hogy közben eltekintünk annak a politikai ellenfélnek a szerepétől, aki mindvégig gyilkos és totális háborút viselt a miniszterelnök pártja, politikája és személye ellen, aki a népszavazással sikeresen szétzilálta a parlamentáris kormányzás rendszerét: azt végképp nem lehet. Lehet a Fideszben, lehet a kocsmában, lehet a sajtóban - no de az MSZP-ben?!

Gallóék ugyanazt a primitív bűnbakképző mechanizmust alkalmazzák, amit Orbánék - és ugyanarra az eredményre is jutnak. A kormányzás totális csődtömeg (no, nem 2002, hanem csak 2004 óta - jaj, istenem!), és kizárólag Gyurcsány a hibás. Az ő bukása mindent megold: Orbánék szerint az ország, Gallóék szerint az MSZP előtt megnyílik a boldog jövő.

Félreértés ne essék: ma már nemcsak az látszik, hogy a miniszterelnök - bár még próbál - nem tud a vízen járni, hanem az is, hogy süllyed. Süllyesztik egyre többen, immár sorban a baloldali véleményvezérek és a lapok is. Más metaforával: Gyurcsány még mindig roppant fordulatszámon képes járatni a roppant teljesítményű motort, de a kerekek már kipörögnek a mélyülő sárban. Ebben a helyzetben adódik a kérdés: nincs-e itt az ideje átgondolni a pozícióját. Akár a kongresszuson is. De nem a pártéval szemben, hanem azzal együtt! Mert ötlet, spiritusz, innováció, energia még mindig csak tőle jöhet - ahogy kívülről látom. Ehhez viszont tisztességes helyzetelemzés, tisztességes kérdések és válaszok kellenének. Tisztességes szándék, tisztességes beszéd.

A Gallóéké nem az. Cikkük számos lózungja közül az egyik: "A válságot csak nagy társadalmi támogatottsággal bíró politikai erők és hiteles, dönteni tudó vezetők... képesek kezelni". Na, ja! Jelenleg egy ilyen politikai erőt és vezetőt ismer a magyar választók elsöprő többsége: Orbánt és a Fideszt. (A "hiteles" nálunk ma ezt jelenti: akinek hisznek.) Ő viszont hallgat a válságkezelésről, ámítja a népet: hazudik neki. Pedig nyilván megvannak a tervei. Ezek alapvetően nem különbözhetnek attól, amit a globális kapitalizmus viszonyai (minden elképzelhető változás ellenére) megengednek egy olyan külpiacokra utalt, eladósodott, tőkehiányos országnak, mint a miénk. Óriási lesz majd a csalódás: Orbán tisztában van ezzel. És azzal is, amivel a politikai szereplők, a véleményformálók zöme az istennek se akar szembenézni: hogy a csalódás nem lesz kezelhető a parlamentarizmus, a liberális demokrácia keretei között. A vezér már régóta nem ezekben a keretekben gondolkodik - s ezt nem is titkolja. Már nem az MSZP a tét, hanem a Magyar Köztársaság! Ha az utóbbit sikerül lerombolni, az előbbi is menthetetlenül a romok alá szorul.

A gazdaság majd újjáépül - de a Köztársaság már nem.

Orbán a nagy lehetőség kapujában áll: egy új rendszerváltozás küszöbén. Ha a szocialisták a magukévá teszik az ő hamis paradigmáját - "Gyurcsány a hibás" -, akkor tágra nyitják előtte a kaput. Ha pánikba esnek, ha a bőrüket próbálják menteni, mindent elveszejtenek: pártot, köztársaságot, demokráciát.