A szerző kutató, Demos Magyarország

Mint a Politikatörténeti Intézet igazgatója - amely az Egyenlítő című folyóirat kiadója - jogosan kérhetné számon a gondolat- és elméletgazdagságot lapja főszerkesztőjétől, Galló Bélától. Galló Béla és Gábor Péter (Maradjon...? Menjen...?, március 17.) a miniszterelnök személyét és kompetenciáját teszi meg céltáblának. Különösebb újdonság nincs az érvelésükben. A Magyar Nemzet szerkesztőségi cikkei, ha nem is ilyen finoman, de vagy százszor kiadták már a parancsot: "Gyurcsánynak mennie kell...".

Politológus és közgazdász jegyzi az írást, maradjunk hát a kompetenciáikon belül. Minden politológus-hallgató biztosan megtanul két dolgot az egyetemi képzés során. Az egyik, hogy a politika bináris kódja a kormány/ellenzék, tehát a politikus nem csak ideológus, hanem hatalomtechnikus is. A másik, hogy a politika "törvénye" nem az elemzés-tervezés-végrehajtás, hanem az útfüggőség. Felesleges félévekre előre kommunikációs stratégiákat gyártatni, a mindennapok úgyis felülírják a politikusi szándékot. Harmadévre a hallgatók megismerkednek a médiademokráciákra jellemző perszonalizáció jelenségével is. Nincs egyetemi oktató, aki mindehhez ne tenné hozzá: ez csak a felszín, a politika nem a személyekről, hanem az általuk meghozott döntések sorozatáról, azaz a folyamatokról szól. Ezeket a politikus indukálja, de mivel képviseleti demokráciában él, a folyamatok kifutásáért nem egyszemélyi felelősség terheli. Miniszterei, pártja, ellenzéke, a társadalom és az értelmiség egyaránt részt kíván venni a folyamatok alakításában. Ezért nem lett pl. új rendőrfőkapitánya Miskolcnak. A politika logikája az, amelynek mentén a tavalyi népszavazás alkalmával szinte az egész magyar társadalmat megvezették. Ezért űzhetnek az írástudók sportot abból, hogy újra és újra elmondják véleményüket a parlament feloszlatásáról, a választási rendszer reformjáról, vagy az előrehozott választásról. Minden hétre jut egy okos gondolat, miért éppen azon a héten bukik meg a kormány, s miért hiteltelen Európa a magyar társadalom és Fricz Tamás előtt. Ha a politika úgy működne, ahogy Gallóék gondolják, akkor nem lenne több, mint kommunikáció, és Magyarországnak se jobb, se baloldali kormánya nem lenne. Se Gyurcsány, se Orbán, semmi, csak az értelmiségi populizmus.

Gallóék címzettje az MSZP, amely 2008 májusától a rendszerváltás óta soha nem látott komolysággal vette tudomásul, hogy kormányoznia kell, hiszen a választói felhatalmazás egy cselekvőképes kormánynak szólt. Az állampolgárok szemében szinte a komplett politikai elemzői társadalom kiírta magát a komolyan vehetők táborából, amikor a Megegyezés körüli vita során napokat, hónapokat adtak csak a kisebbségi kormánynak. Az idő haladt, az MSZP felnőtté érett, és nem dőlt be a morális pániknak. Ha Gyurcsány marad, azt az MSZP akarja.

Nem érv Gyurcsány mellett, hogy nem látszik alternatívája a párton belül, ahogy az sem, hogy nem mutatkozik tömeges igény a változtatásra. Viszont az sem érv az elküldésére, hogy a szerzők az MSZP soraiban egy ezt pártoló többséget vizionálnak. Ez a többség ugyanis nem akaródzik látszani. Nem csoda, ti. azt sem látni, mitől lenne jobb az MSZP-nek, ha Gyurcsány menne. Egy olyan forgatókönyvet adni egy pártnak, amelynek szerepeit az nem akarja eljátszani, nem kecsegtet díjesővel. Ebben a tekintetben az MSZP üzenete világos. A bizalmatlan szavazók száma nem Gyurcsány személye miatt emelkedett. Éppen 2006 ősze óta valószínűsíthető, hogy aki MSZP szimpatizáns maradt, az a miniszterelnök személye, nem pedig párthűsége miatt maradt az. A baloldali szavazók körében jóval népszerűbb Gyurcsány, mint pártja. Ezzel a miniszterelnök soha nem élt vissza, de eljátszhatunk a gondolattal, mi is következhet be a leváltásával. Mivel a politika logikája a már említett útfüggőség, valóban előfordulhat, hogy a varsói gyors berobog Budapestre. A hangsúly a feltételes módon van. Egy azonnali váltás és választás nem csak fejetlenséget, hanem szinte biztosra vehető törpepártiságot jelentene. Gallóék aggodalma őszinte, de csak a varsói gyors gyorsítanák tovább.

Nem mehetünk el szó nélkül Gallóék egy-egy csúsztatása mellett. Kezdjük azzal, mi jellemez egy felelős, tanulékony, önreflexív politikust. Programja és víziója van, s ha miniszterelnök, úgy program-felülvizsgáló képességgel is bír. Nem vita tárgya, hogy mindezekkel a miniszterelnök rendelkezik, s ez a magyar politikai osztályban elég ritka. A szerzőpáros leírásából egy olyan miniszterelnök képe bontakozik ki, aki állandóan ötletel, "improvizál" és "döntésképtelen". Mit mutatnak a tények? Az adóügyi bejelentések, a START programok vagy a közfoglalkoztatási rendszer átalakítása éppenséggel nem a bátortalanságra vagy a cselekvőképtelenségre utalnak.

A kormányzás minden hibája nem varrható egy kormányfő nyakába. Az egyensúlyozás - különösen egy mindinkább neoliberális SZDSZ-szel szemben - nem kedvezett egy töretlenül ívelő politikának. A kisebbségi kormányzás pláne nem. A felelősségben ráadásul osztozik az egész MSZP-vezérkar, Szekeres Imre, Kiss Péter, Veres János stb. Ellenükben a miniszterelnök semmit nem tudott volna átvinni.

Érdemes azt is górcső alá venni, hogyan állt az MSZP támogatottsága mielőtt Gyurcsány 2004 nyarán átvette a kormányrudat, és mi a helyzet most. Ha megfelelő mércét alkalmazunk, nem annyira tragikus a kép. Egyébként sem ildomos egy 80 éve nem látott globális válság idején mért közvélemény-kutatási adatot alapul venni egy politikus középtávú sikerességének "bemérésekor".

Szomorú jövő elé néz a baloldal, ha a konfliktuselméletet fogadja el mércének. A tőke és a munka érdekeinek összebékítése, a liberalizmus és a baloldal közös értékeinek megtalálása és képviselete az, ami a legmarkánsabb vonását adta az utóbbi évek kormányzásának. Ez az európai trend: nemcsak Brown, de Merkel, Sarkozy, Zapatero is ezeket vegyítik. Éppen ettől lesznek néppárti vezetők.

Jogosan várják el Gallóék, hogy a kongresszus ne kerülje meg a szembenézés és a döntés felelősségét. Mivel a felhatalmazást a szocialisták kormányzásra kapták, tudniuk kell, hogy lehet azt folytatni. Húszéves lesz a párt, az utóbbi fél évben sokkal inkább komolyodott, mintsem öregedett volna. A politikát a felnőttek alakítják.