Kiegészítések a sajtószabadság dolgában
A szerző újságíró
A Kijevből keltezett írásban az amerikai Yale Egyetemen oktató magyar szociológus egyebek mellett ezt írta: "A régió nyugati végein azonban meglehetősen jól működő demokráciákat találunk, a többpártrendszerű demokráciák működnek, a sajtó majdnem annyira szabad, mint amennyire azt elvárhatnánk, s még valamiféle civil társadalom is működik".
Mindebből a sajtóról szóló félmondatra koncentráljunk, ami egyrészt nagyon igaz. Hiszen az elmúlt két évtizedben nemcsak megteremtődött a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadsága, hanem működik is. Az országos írott és elektronikus sajtó, bár túlpolitizált, de sokszínűsége révén megadja az érdeklődőknek a választás szabadságát. A tájékoztatás sokszínű, éles hírverseny folyik, semmifajta monopólium nem uralja az országos tömegtájékoztatást, abban ki-ki megtalálhatja a neki hiteleset. Egy-egy sajtótermék olvasása szinte világnézeti és politikai hitvallással ér fel. Ez nem feltétlenül jó, nem is biztos, hogy normális, de mutatja: a piac sokosztatú, benne az érdeklődők megtalálhatják a nekik megfelelőt.
Másrészt - és ezzel egészíteném ki Szelényi Iván félmondatát -, mindez már korántsem igaz ennyire a vidéki sajtóra. Legyen szó megyei napi- és hetilapokról, internetes portálokról, helyi televíziókról és rádiókról, önkormányzati újságokról, vagy magánkiadásban megjelenő lokális sajtótermékekről.
A megyei napilappiac - demokratikus értelemben - romokban hever. Szinte teljes mértékben uralkodóvá vált az "egy megye - egy napilap" modell. Komárom-Esztergom megye az egyetlen kivétel A választhatóság hiánya és a monopólium hosszú ideje súlyosan korlátozza a megyei, térségi társadalmi párbeszédet, ami egy működő demokratikus társadalom egyik alappillére volna.
Kicsit blaszfém a példa, de ha egy városban csak egy fagyis van, akkor az a fagyi olyan is. Árban és minőségben is. Ellenben ha már van kettő, akkor megvan az esély a versenyre, annak minden előnyével (a vásárló számára). A rendszerváltás legelején, kizárólag politikai okokból, a vesztes csatába belefutó volt állampárt félelmei miatt, külföldi kézbe került a nyolcmillió vidéken élőt legjobban megszólító megyei sajtó. Ezek aztán jókora külhoni tőkével a hátuk mögött és sok évtizedes múltjuk, bejáratottságuk révén akkora versenyelőnnyel indultak a piacon - miközben ez ellen néhány biztató és bágyadt kísérleten túl senki nem tett semmit -, hogy mára rögzült a megyei napilapok piacán a teljesen képtelen, versenyellenes, a politikai pluralizmusnak ellentmondó sajtómonopólium. A megyei napilapoknak az utóbbi években megjelent internetes változatai ugyanezt a kizárólagos szerepet erősítik, bár néhány megyében kísérlet történik legalább ebben a szegmensben a monopólium megtörésére.
A megyei napilapokat négy nagy konszern birtokolja, és magától Kázmér Judittól, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. stratégiai igazgatójától s immár a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnökétől tudjuk, hogy ez így nekik, köszönik szépen, nagyon jó. Az újságíró szövetség egykori lapjának, a Magyar Sajtónak 2002-ben interjút adott Kázmér. Ebben a megyei napilapok stratégiájáról és esetleges terjeszkedéséről kérdezték a szakembert, azt firtatva: "Miért nem tévednek más érdekeltségek területére, példának okáért a Springer megyéibe?" A válasz kijózanító, de legalább őszinte volt: "A négy regionális kiadó megállapodott erről, és ezt komolyan vesszük" - hangzott. Ez már versenyjogilag is komoly aggályokat vet fel, talán kartellgyanút is feltételez, de ebben az ügyben sem tett senki semmit. Egyébként tudjuk, a monopólium, csak a monopólium birtokosának jó.
A települési sajtóról a Népszabadság véleményrovatában az elmúlt év tavaszán írtam cikket (A helyi sajtó nyomorúság, 2008. március 27.). A gondot első renden az jelenti, hogy Magyarországon a legtöbb helyi lap - magánmecenatúra és/vagy vásárlóerő hiányában - önkormányzati tulajdonban jelenik meg. A helyzet itt is képtelen, hiszen a mindenkori képviselő-testület politikai döntéssel nevez ki és vált le főszerkesztőt, aki pontosan tudja működésének politikai és szakmai határait, korlátait, amelyek közé nem fér bele a hatalom ellenőrzése, ami minden sajtóterméknek fontos feladata volna. Kérdés: innentől kezdve valódi sajtótermékről beszélhetünk-e?
A magánkiadásban megjelenő lapok, magánkézben lévő televíziók és rádiók jelenthetnének mentsvárat, ám ezek vagy tényleg rászorulnak bizonyos önkormányzati apanázsra, vagy nem is gondolják egészen komolyan politikai függetlenségüket, így elfogadják a polgármesteri hivatal "támogatását". Ezzel szakmai értelemben a halálos ítéletüket írják alá. Sajnos többen önként és dalolva. Nem hallgatható el, vannak üdítő kivételek a magánkiadású lapok és a magánkézben működő tévék, rádiók között. De ezek valóban csak kivételek.
Új jelenség, bár hatalmi szempontból érthető, hogy a 2006-os helyhatósági választások után narancssárgába borult megyék önkormányzataikon keresztül szinte mindenütt ingyenes havi lapokkal árasztják el a postaládákat. Milyen érdekes, mondhatnánk, hogy a pénzszűkére panaszkodó megyei önkormányzatoknak a nyolcvan-százezres példányszámú ingyenes és egyébként masszív pártpropagandát folytató lapokra valahogy mégis akad pénzük.
Látszólag színesíti valamelyest a palettát, hogy városi és megyei pártszervezetek (a párt megnevezését gondosan kerülő) internetes portálokat indítottak. A direkt politikai kapcsolat azonban ezeknek sem tesz jót. Ezek sem többek egydimenziós, masszív pártpropagandánál, s a helyi tájékoztatás és sajtó nívóját, ha lehet, még lejjebb viszik. A cégiratokból kiderül, hogy az egyik portál tulajdonosa a helyi párt önkormányzati frakcióvezetője. A "közösségi" portálon nagy bátran csak álnévvel jelennek meg írások, amelyek hangneme többnyire gyalázkodó. Ellenvéleményre, válaszra nem adnak lehetőséget - tovább rombolva a demokratikus viszonyokat. Egy másik esetben az iwiwes üzenőfalra teszi fel a portál új cikkeinek linkjeit, baráti segítségként, a párt megyei sajtószóvivője. Bizonyára a függetlenség jegyében.
Mindezt Szelényi Iván helyzetértékelését kiegészítendő írtam a sajtószabadság dolgában. Nem cinikusan mondom: mindez Kijevből keltezve, a Yalen tanítva és Budapesten élve nem feltétlenül látszik. Mi itt vidéken, úgy nyolcmillióan, felismerve vagy sem ezt a helyzetet, ebben élünk. És a helyi tájékoztatás szabadságának mámorító fuvallata csak nagy ritkán csap meg bennünket.
