"Hogy őszinte legyek, kicsit aggódom, s szeretném felhívni az Egyesült Államokat, hogy állja a szavát, maradjon hiteles ország, s garantálja a kínai vagyon biztonságát" - tette hozzá. A válasz nem váratott sokáig magára. Az amerikai elnök, miután találkozott brazil kollégájával, kijelentette: Nemcsak a kínai kormánynak, de minden befektetőnek abszolút bizalma lehet amerikai befektetései megbízhatóságában.

Nem tudom, megnyugodtak-e a kínaiak. Az mindenesetre vadonatúj jelenség, hogy valaki az amerikai államkötvények iránt jelzi bizalmatlanságát. Eddig is téma volt, persze, az az irdatlan amerikai hitelhegy, melyet Pekingben halmoztak fel, csak éppen más szempontból. Az IMF és a kínai kormány külföldi hiteljavakat kezelő ügynökségének adatait összevető szakértők 1700 milliárd dollárra teszik az ominózus hitelállományt. A kérdés általában az volt, hogy a válság körülményei között mit fognak ezzel csinálni a kínaiak. Összeesküvésekben otthonosabbak számára ehhez még a válságra sem volt szükség. A felvetés, hogy megborítja-e Peking az amerikaiakat, sokkal korábban ott volt a levegőben. A kérdéssel logikusan könnyű lenne szembemenni, hiszen miért borítaná meg Kína legnagyobb adósát, áruinak legnagyobb felvevőjét, technológiája legfontosabb forrását, s lehetne sorolni a legeket, de az adott kontextusban a kérdésfelvetők nem szokták igényelni a logikát.

Az igazság az, hogy a kínai kormány lényegében a párnacihában tartja a zsozsót. Elindultak óvatos próbálkozások az újrabefektetésre, de ezek viszonylag kis összegeket érintettek, s finoman szólva nem is voltak nagyon sikeresek. - Az egyetlen lehetőség az, hogy Kína tartani fogja ezeket a kötvényeket a lejáratig - írta a napokban a Caijing nevű gazdasági magazin közgazdásza. - Ha elkezdenék eladni a kötvényeket - folytatta -, a piac összeomolhatna.

S nagyjából itt fordul meg a történet. A kínaiak nemhogy nem kezdték eladni a kötvényeket (nemcsak kincstárjegyekről van szó, hanem különböző állami ügynökségek, állami vonásokat viselő vállalatok kötvényeiről is, ha mond valakinek valamit az, hogy Fanny Mae vagy Freddy Mac, hát ilyenek), hanem még nagy vásárlásokat rendeztek. Legyen csak stabil az Egyesült Államok. Igen ám, de amivel a pénzvilág médiája keveset szokott törődni, azon Pekingnek szükséges volt mélyen elgondolkodnia: Washington mi olyat fog csinálni, ami jelentősen befolyásolja e kötvények értékét. Ha ugyanis az amerikai kamatok elkezdenének emelkedni, a kötvényekből származó bevétel elkezdene konvergálni a papír árával. A kamatemelkedést az akadályozhatja, ha kisebb lesz az amerikai gazdaság hiteligénye, ami, ugye, kisebb ösztönző csomagnak lehetne az eredménye. Sajnos viszont ez egy lassúbb felemelkedést indukálna az amerikai gazdaságban, ami persze megint nem jó a kínaiaknak, mert lassan növekszik az igény a kínai termékek iránt.

Vagyis akkor se tudnák elengedni egymást, ha akarnák. A nyilatkozattáncokban így nem is történik más, mint megpróbálják rajta tartani a kezüket a másikon, mert gondolják, hogy a másik nem akarja elengedni őket, de tudni is szeretnék.